Éves összefoglaló – 2020

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Éves összefoglaló – 2020Nagy reményekkel nézünk a 2021-es év elé, de jól tudjuk, hogy az idei év hatásai még sokáig velünk fognak maradni és kihatással lesznek a jövőre is. Sok minden változott idén, még más dolgok változatlanok maradtak. A könyves szakmát (akárcsak más ágazatokat is) megviselte a járvány, de reméljük, hogy ezek után felszálló ág vár rájuk (is). A Könyvfeszt és a Könyvhét elmaradása sok megjelenés elmaradását okozta, így nekünk is kevesebb új olvasnivaló jutott.

De nézzük, hogy milyen is volt ez az év olvasás és a blog szempontjából. A január kicsit döcögősen indult, ugyanis olvasási kedvem az volt, de bejegyzéshez már nem volt elég energiám. Ennek ellenére azért sikerült nagyjából hoznom a heti egy bejegyzést, pár kivétellel. A december volt a legrosszabb hónap ebből a szempontból, hiszen mindösszesen két ajánlót hoztam. A jövőbeli ütemezést lejjebb fejtem ki 🙂

Eredetileg 2020 a retro sci-fi és a Korongvilág éve lett volna. Nos, ha valaki végignézi az idei olvasásaimat, akkor az láthatja, hogy ebből nem sok minden valósult meg. A régi klasszikus sci-fik közül olvastam párat, és a Korongvilág egyes kötetei is előkerültek, de hogy ezen lett volna a hangsúly az idei évben, az erős túlzás 😀 Levonva a tanulságokat, úgy döntöttem, hogy 2021 az olvasás éve lesz, és nem tematizálom túl a dolgokat.

A sok “mellébeszélés” után, nézzük egy kicsit a számok tükrében a dolgokat.
63 elolvasott kötet (előző évi adat: 61)
45-ről bejegyzés is készült (előző évi adat: 53)
– összesen 61 bejegyzés az idén (előző évi adat: 69)

Az idei év legolvasottabb bejegyzései:
Lois Lowry: The Giver – Az emlékek őre (↑)
Jerome David Salinger: Zabhegyező (↓)
Aldous Huxley: Szép új világ (↑)
Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame 1482 (↑)
H. G. Wells: Az időgép (↑)

A fentiek közül a legfrissebb is 2016-os bejegyzés, ami azt jelenti, hogy vagy nem érdeklik az olvasókat az újabbak, vagy csak a frissebb ajánlóim nem ütik meg azt a szintet, ami nagyobb olvasottságot hozna. Ez a tendencia jól látható a “Népszerű bejegyzések” felületén is, hiszen itt az elmúlt 30 nap legolvasottabb bejegyzései jelennek meg, és itt a frissebbek is maximum két hónapig szerepelnek, de az első helyre csak nagyon ritkán és rövid ideig jutnak fel.

Szerencsére az idén nem sok olyan könyvbe futottam bele, aminek az elolvasása szenvedéssel járt volna. Mégis akadt egy, amit félbehagytam (az elveimet megszegve), ugyanis annyira parttalan volt a történet, hogy sajnáltam az időt, amit az elolvasásába kellene fektetnem. Ez nem más, mint Alastair Reynolds: Kék emlékezetű Föld című regénye, ami ráadásul egy trilógia első kötete… Egyszer talán elolvasom, de az nem mostanában lesz 🙂

Azért akadtak kedvencek is 2020-ban. A saját TOP 5! listám következik (olvasási sorrendben):
Deepa Anappara: Dzsinnvadászok
Johanna Sinisalo: Iron Sky
Andreas Eschbach: Hajszőnyegszövők
Anthony Sheenard: Négykezes plazmára és energiavetőre I. – Alcazaba
Umberto Eco: A prágai temető

Most pedig térjünk át a célokra és arra, hogy ezekből mi az amit sikerült is elérnem. A listához a tavalyi és tavaly előtti bejegyzéseket veszem alapul.

1. “a jövő évi olvasási tervet nem változtatom, így marad a 65 könyv (23000 oldal) mint elérendő cél” :
Ez úgy látom, hogy egy elérhetetlen cél volt idén is 🙂 Igen, majdnem sikerült, és közelebb is kerültem hozzá mint tavaly, de elérni idén sem sikerült. Az év elején még nagy lendülettel álltam neki, akárcsak az előző években is, de valahogy az év vége felé már kifújt ez a lendület, és a cél előtt megtorpantam. Ha lenne még egy hét az évből, akkor meglenne a 65 könyv, de az oldalszámok akkor sem. 2021-ben a cél változatlan 🙂

2. “igyekszem minden könyvről írni (maximum 5 könyv maradhat ki)”:
Ezt a célt elég sokáig sikerült is tartanom…jó, ez sem teljesen igaz, hiszen már januárban volt három könyv, amiről tudtam, hogy nem fog készülni ajánló. A jövőre nézve ezt a célt hanyagolni fogom, ugyanis tervben vannak olyan kötetek, melyekről már előre tudom, hogy nem fog bejegyzés készülni. Nem kizárt azonban, hogy Dóri Online Olvasónaplója mintájára, én is készítek majd “Néhány könyvről röviden” bejegyzéseket, ahol pár mondatban megemlítem azon olvasmányaimat, melyekről nem fog külön ajánló készülni.

3. “jövőre is szeretném elérni a szavazóképesség határát a 2018-es sci-fi ajánlóban“:
Az idén búcsút vettem a sci-fi ajánló csapatától, ugyanis az elmúlt két évben nem tudtam teljesíteni a zsűriképességhez szükséges olvasást. Az olvasási szokásaim nem nagyon változtak, de az érdeklődési köröm kicsit módosult, így a sci-fi mellett egyre több, más témájú kötet kerül előtérbe. Szóval, ezt a célt simán kihúzhatom a 2021-es tervekből 🙂

4. “több könyves rendezvényen szeretnék megjelenni, és legalább a közösségi oldalakon beszámolni ezekről”:
A tervek csak tervek maradtak, ugyanis a könyves rendezvények túlnyomó része elmaradt a vírushelyzet miatt. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő ezen a téren…

5. “aktívabban rész szeretnék venni a sci-fi közösség életében, mint virtuálisan, mint személyesen.”:
Nos, ennek a virtuális része sikerült 😀 Az idei HungaroCon-t sajnos kénytelen voltam kihagyni, ugyanis a magyar egészségügy távgyógyításban még valahol a woodoo-woodoo-csirkeláb szinten áll, és mire kiderült, hogy mi a bajom, addigra már el is múlt…de legalább az e-recept forradalmi megoldásnak köszönhetően olyan gyógyszereket szedhettem hetekig, ami teljesen felesleges volt.

Összességében azt mondhatom, hogy a jövőben kissé lazábban fogom kezelni a blogot, és bár igyekszem a heti bejegyzéseket hozni, valamint a Kilátó rovatot is folytatni, összetörni nem fogom magam. Abban azért reménykedem, hogy a Kilátó rovatott több tartalommal sikerül majd a jövőben megtöltenem, de ehhez az is kell, hogy a kiadók friss címei növekedjenek. Reméljük, hogy a 2021-es év már javuló tendenciát fog mutatni minden tekintetben és sok új megjelenés vár majd ránk a jövőben.

Köszönöm a kiadóknak, a kiadó munkatársainak, a kapcsolattartóimnak, az íróknak, könyves közösségeknek és neked Kedves Olvasó, hogy az idei évben is sok jó könyvet olvashattam és hogy ti is benéztetek az oldalra.

Boldog, sikerekben és könyvekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Felhasznált kép forrása: Pixabay

(Összes olvasás: 184 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

2 Replies to “Éves összefoglaló – 2020”

Hozzászólás a(z) Dóri bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*