Michael Walden: A Tartaros hercegnője

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Michael Walden: A Tartaros hercegnője

Rutinfeladat vár Paul Wittgenre, a frissen kinevezett praetoriánus századosra: tűzpárjával, Seiren Arakushával együtt a Tartaros-ködbe kell kísérnie Floris deFroy grófnőt. Az Uralkodó, IV. von Anstetten elérkezettnek látta az időt, hogy Floris grófnő, aki túszként élt a palotában, visszatérjen otthonába és ott átvegye apjától a bolygó irányítását. A Birodalom számára nélkülözhetetlen technológiák nagy része a Tartaros-köd ezen bolygóján készülnek, és az utóbbi időben a termelés nem hozta az elvárt szintet.

Floris grófnő fogadása rendben megtörtént, igaz, sokan távol maradtak a ceremóniától. Paul és Seiren a birodalmi flottával, feladatuk elvégeztével a visszaútra készülődtek, de a felszállást követően az események felpörögtek, és a rutinfeladatból véres, pusztító és kíméletlen háború lett.

A Tartaros hercegnője, a Paul Wittgen sorozat negyedik része, mely a Mysterious Universe világában játszódik. A megszokott kalandos történetet kapjuk, ahol főhősünk kilátástalan harcba bonyolódik, hogy bevégezze feladatát, és Florist a neki szánt helyére juttassa. Azonban most egy kicsit más a felállás, hiszen nem csak a bolygó hadseregével kell szembeszállnia, hanem a két rivális klán vezetőivel is, akik bár emberi alakban léteznek, a sárkányok társadalmát gyarapítják, és a mágia lépcsőfokán sokkal magasabban helyezkednek el, mint Wittgen. A szexszel, drogokkal, piával, meneküléssel és csipkedő támadásokkal teletűzdelt történet igazán szórakoztató, főleg, hogy az olvasó nem is sejti, hogyan tud majd leszámolni Wittgen a ködöt uraló sárkányokkal. Természetesen, aki az előző három kötetet már olvasta, az sejti, hogy Paul Wittgen előtt nincs lehetetlen, viszont azt is sejtjük, hogy jelenleg a birtokában lévő fegyverarzenál kevés lesz, még akkor is, ha egy sárkánylány harcol mellette.

A történet jól fel van építve, hiszen nem sejthetjük, hogy mi vár ránk a következő oldalakon. Az izgalmakat jól tudja fokozni az író, és a humort használja tompító eszköznek. Nem is a humorral van a probléma, hanem leginkább Paul Wittgen személyével. Jó, tudom, hogy ő egy hős, aki feketecsuklyásként már szinte nem is ember, hiszen szinte hallhatatlan (persze van olyan opció, ami ha bekövetkezik, nem éli túl), de ennek ellenére, úgy érzem, hogy átesett annak a bizonyos lónak a túloldalára. Azt is tudom, hogy nem túl reális egy erősen fikciós mű szereplőjétől elvárni, hogy valódi személyisége legyen, de ez sokat dobna az olvasási élményen.

Hogy mi a baj Wittgennel? Nos, azt tudjuk, hogy nehéz gyerekkora volt, ami miatt érthető, hogy a kiszolgáltatott, kizsákmányolt népek szenvedését nem tűrheti. Van egy laza, pökhendi stílusa is, ami jól áll neki. Az is hozzátartozik, hogy mindenkit lefektet, aki vonzónak néz ki, és előbb-utóbb úgyis sikerrel jár ezen a téren. A probléma azzal van, hogy a szerénység leghalványabb csírája is ki lett belőle ölve, és IV. von Anstettenen kívül szinte senkit és semmit nem tisztel. Még ezt is lehetne tompítani, ha nem bunkó stílusban adná elő, mondjuk fanyar humorba csomagolva.

A világ azonban jól fel van építve, megmutatva a bolygó sötét és fényes oldalát is. A társadalmi különbségekből adódó életviteli eltérések is eléggé szemléletesre sikerültek, és szinte látjuk olvasás közben a kizsákmányolt őslakosok keserves életét, amivel szembe van állítva a klánok csillogó palotái, melyek minden elképzelhető luxussal fel vannak szerelve. Ezen kívül, az uralkodó rétegben fennálló feszültségeket is megismerhetjük, amik a Floris elleni “lázadáshoz” vezettek. Igaz, minden titok még a klánok vezetői előtt sem ismeretes, hiszen akkor talán más eszközöket használtak volna a pozícióik megtartásához. Bár, a hatalomvágy nehezen leküzdhető érzés, főleg, ha a bosszú mardosó kínjával párosul, melyet nem lehet kitépni az ember szívéből, és főleg nem egy sárkányéból.

A Paul Wittgen regényekből sokkal több információ tárul fel a von Anstettenek világából, és a mágia különböző lépcsőfokait is gyorsabban megismerhetjük, mint más Mysterious Universe sorozatból, ahol általában csak utalásokat, morzsákat kaptunk. És Herdenből is egy rakás van mindegyik történetben, ami éppen a fegyver különlegességének mivoltát csökkenti. Hiszen, ha az embernek van egy Herdenje, akkor úgy érzi magát, mintha a világ ura lenne, akit senki sem tud legyőzni. Viszont ha mindenki Herdennel szaladgál, akkor ez az érzés egyszerre szertefoszlik.

Kicsit úgy éreztem olvasás közben, hogy Wittgen, akármilyen szorult helyzetbe is került, mindig volt egy kész terve, amit már korábban kidolgozott az ilyen eshetőségekre. Amikor már azt hittem, hogy elérkezett az a pont, amikor Wittgennek is szüksége lesz a hitére, mert olyan helyzetbe került, amiből csak a csoda segítheti ki, akkor berobban az ajtó, vagy a fal, és ott terem a bajtárs, akivel pontosan átbeszélték, hogy mikor mit kell tenni. Ilyenkor kicsit elveszik a hős életéért való izgulás élménye, és a találgatás izgalma, hogy vajon mi úton-módon tud megszabadulni a csapdából.

Ne értsen senki félre, én szerettem ezt a történetet is, csak a fent leírtak mindig egy kisebb csalódást okoztak az olvasás folyamán. Ugyanis tudom, hogy Michael Walden tud játékosabb, kalandosabb és humorosabb is lenni, ahogy azt az előző három részben már láthattuk. Ennél a kötetnél is voltak részek, amikor hangosan felnevettem, hiszen a humor akkor üt a legjobban ha pontosan megvan a helye és ideje, és ebben az író nem hibázott. Viszont a túlzott trágárság, ami rossz helyen és időben jelenik meg, az csökkenti az olvasás élményét. Amit viszont nem tudhatunk, hogy a sorozatszerkesztő mennyire kötötte meg az író kezét.

Érdekes volt bepillantani a sárkánylét nehézségeibe is, és megismerni a köztük lévő hierarchiát. Az embernek sok feltevése van amit a korábbi MU regényekből csipegetett fel, főleg IV. von Anstettent illetően. Aztán egyszer csak egy olyan bolygón találjuk magunkat, ahol a vezető klánok mind sárkányok, de a mindennapokban emberi külsőt öltenek, hogy ne riasszák meg a népet. Közben pedig kiderül, hogy a mágia nélküli sárkány élete elég kínkeserves, hiszen egy ilyen fogyatékossággal eleve el van zárva az út a felsőbb köröktől, aminek az ajtajai nem nyílnak meg csupán a név előtt.

A befejezés viszont nagyon elegánsra sikerült! Másra számítottam, hogy őszinte legyek, amitől egy kicsit féltem is, mert azt hittem, hogy valami abszurd megoldással győzedelmeskedik a főhősünk, ami az egész kalandot taccsra vághatta volna. Ehelyett az író egy olyan megoldást választott, ami előtt meg kell emelnem a nemlétező kalapomat!

Kíváncsian várom a folytatást, és titkon abban reménykedem, hogy Paul Wittgent egy olyan trauma éri, vagy olyan kioktatásban lesz része, ami egy kicsit helyreteszi. De ez a jövő zenéje, amit már lehet, hogy idén “hallgathatunk”?! 😉

A kötetet köszönöm Micheal Waldennek és a Tuan kiadónak.

Jó, de nem hibátlan

ISBN: 978 963 589 007 1
Tuan kiadó, 2021
Terjedelem: 288 oldal
Bolti ár: 4690,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 56 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*