Néhány könyvről röviden I.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Újabb rovattal bővül a blog, melyben olyan könyvek kapnak helyet, amikről hosszan nem valószínű, hogy tudnék írni, vagy éppen tudnék, de azok véget nem érő elemzések és gondolati fejtegetések lennének. Azonban ezen könyvek mellet sem szeretnék elmenni szó nélkül, hiszen tartalmasak és elgondolkodtatóak.

Milan Kundera: A regény művészete

Milan Kundera: A regény művészete
A hét “esszét” magába foglaló kötet a regény négy évszázados történetét meséli el Kundera szemszögéből, kedvenc regényein keresztül. Helyet kap itt Cervantes, Kafka, Broch, Rabelais, Sterne, Dederot, Flaubert, Tolsztoj és Musil. A dialógusokban pedig saját művei kerülnek terítékre, a számok és zene tükrében. Érdekes, amikor egy író saját regényeiről beszél, a lüktetésről mely lendületet ad a történetnek, vagy éppen a nagy elődök és kortársak behatásairól, akikre tisztelettel tekint, és rendszeresen megemlít a regényeiben.

Az általa említett regények nagy részét nem olvastam, de Flaubert: Bovarynéja és Kafka: A kastély kötetek a polcomon várják sorukat, és kaptam egy kis lendületet, hogy előrébb soroljam őket a várólistán. Viszont, akármilyen lelkesedéssel beszél Kundera Miguel de Cervantes: Don Quijote regényéről, be kell vallanom, hogy még úgy is untam Cervantes regényét, hogy a rövidített változathoz volt szerencsém. Bár, megértem a jelentőségét, szeretni nem fogom.

Az “esszé” kötet érdekes volt, és nem csak a benne megemlített regények elolvasásához hozta meg a kedvem, hanem Kundera regényeinek újraolvasásához is (mi nekem nem szokásom).

Csak ajánlani tudom!

Milan Kundera: A függöny

Milan Kundera: A függöny
Ez a kötet nem más, mint A regény művészetének folytatása, azaz részletesebb gondolati kifejtése a regény négy évszázados történetének, valamint a XX. századi regény és a klasszikusok összehasonlítása. Kundera itt vall a saját regényeiről, a fent már említett nagyok hatásairól. Szerinte a regény Európában született, és rendszeresen megújult. Viszont mára elérkezett a hanyatláshoz, mely egybeesik Európa hanyatlásával is. Már nincs ereje a regénynek megújulnia, mert az ingerszegény környezet, Európa politikai-gazdasági helyzete és hanyatlása már csak a parazsát táplálja a hajdan nagy lángon égő regénynek.

Rendszeresen visszatér a Prágai tavasz eseményeihez és annak következményeihez, mely végül az emigrációjához vezetett. Csalódottsága Európában, és az összetört álma a független cseh országról, végül arra ösztönözte, hogy anyanyelvét feledve, franciául alkosson. A Szovjetunió összeomlása és Csehország függetlenedése sem hozta meg számára a gyógyírt, és hiába kérték a hazaköltözésre, a sebek, melyet saját népe okozott, nem gyógyultak be nyomtalanul.
Csak ajánlani tudom!

Milan Kundera: Jakab és az ura

Milan Kundera: Jakab és az ura
Annak ellenére, hogy az előző két kötetben, a regény mindennemű fel- és átdolgozását, az eredeti mű leegyszerűsítésének és tönkretételének tekintette, a Jakab és az ura nem más, mint Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab meg a gazdája című regényének színdarabbá való átírása.

Az eredeti művet nem olvastam, így annak fényében nem tudom értékelni a Kundera által megírt színdarabot. Viszont maga a színdarab, egyszerű kivitelében, zseniális tér-idő kihasználtságában, és a történetet illetően, elvarázsolt. Nagy valószínűséggel, tényleg csak a vázát tartalmazza a regénynek, mégis elgondolkodtató, mulattató és szórakoztató. Az biztos, hogy ha egyszer műsorra tűzi valamelyik hazai színház, és a Kundera által felvázolt egyszerűséggel mutatják be, ott lesz a helyem! Miután pedig elolvastam Diderot regényét, készítek belőle egy összehasonlító bejegyzést 🙂

Csak ajánlani tudom!

Milan Kundera: A jelentéktelenség ünnepe

Milan Kundera: A jelentéktelenség ünnepe
Ezt a rövid kisregényt még nem sikerült teljesen feldolgoznom. Kicsit semmitmondó, kicsit jelentéktelen, akárcsak a szereplői, akik közül bárkit kivehetnénk a történetből, maga az elbeszélés nem szenvedne csorbát.

Ehhez a kötethez hangulat kell, és ráérzés a minket körülvevő jelentéktelenségre. Nincsenek benne nagy érzelmeket kavaró jelenetek. Mindössze pár apró mozzanat, amikor megáll az idő és mindenki az adott emberre és cselekedetére koncentrál. Viszont ahogy újraindulnak az események, a résztvevők is továbbmennek, és lehet, hogy még másnap emlékeznek arra a jelenetre, de utána már a feledés homályába merül, hiszen jelentéktelen.

Milan Kundera: Találkozás

Milan Kundera: Találkozás
Találkozás művészekkel vagy műveikkel. Azok elemzése, környezeti hatásai és hányattatott sorsuk, vagy éppen ívelő pályájuk. Esszék festőkről, festményeikről, zeneszerzőkről és sorsukról, írókról és műveikről.

Talán ez az a kötet, melyben legkevésbé sem mozogtam otthonosan. A zenei ízlésünk nem egyezik meg Kunderával. Ő a komolyzenét kedvelte és mivel köze is volt hozzá, így nagyobb betekintése volt ebbe a művészetbe. Ha a metál vagy a punk zenéről írt volna hasonló esszéket, jobban megtaláltuk volna a közös hangot 😉

Visszaköszönnek ebben a kötetben is az elhagyott haza okozta sebek, és földijeinek hányattatott sorsa. Legyen szó íróról, komponistáról vagy festőről. Ezen művészek megítélése nyugaton teljesen más, mint a hazájukban. Szó esik a nemzeti piedesztálra való emelésről, mely elveszi a lehetőséget a kitöréstől. A művészek pedig választhatnak, hogy a világnak alkotnak, vagy a nemzetnek.

Végül pedig visszatér Európa és a regény művészetének hanyatlásához.

Ezzel a kötettel pedig véget ért a Kundera-listám, ugyanis minden magyarul megjelent kötetét elolvastam. Jöhetnek az újraolvasások 🙂

Voltaire: Candide vagy az optimizmus

Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Az élet kegyetlen, mégsem adjuk fel a harcot. Voltaire mindezt szarkasztikusan tálalja, az olvasó szórakoztatására és okulására.

Mintha nemzetközi normák és szerződések szabályoznák, hogy az embernek szenvednie kell, és ez alól senki sem kivétel. Nincs olyan ember a földön, akit ne értek volna kisebb-nagyobb sérelmek. Mégis mindenki feláll a csapásokat követően és optimistán néz a jövőbe. Persze, vannak akik feladják és ön-kezűleg vetnek véget az életüknek. Ők valóban eltávoznak ebből a világból. Viszont akik a legnagyobb bajok közepette is kitartanak, azok ezerszer halnak meg, és élednek újra, hogy tovább görgessék Sziszüphosz szikláját.

Nem tudom, hogy a nagy szocialista mozgalmak felhasználták-e Voltaire-nek ezt a művét, de az utolsó mondat kincset ért volna számukra 🙂

Csak ajánlani tudom!

A rovat ötletét Dóri Online Olvasónaplójától kölcsönöztem.

(Összes olvasás: 34 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*