Michael Walden: Szefirot

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Michael Walden: Szefirot

Paul Wittgen, a frissen kinevezett preatorianus hadnagy élvezi az életet Faith oldalán, annak ellenére, hogy kapcsolatukra rányomja a bélyegét a múltban leszenvedett vesztességek súlya. Ráadásul Faith lelkileg kissé instabillá is vált, ami befolyásolhatja az előmenetelét. Amikor a Gárda adatbankját digitális támadás éri, Paul és Faith kapja a feladatot, hogy járjanak az ügy végére és ezzel egyben talán sikerül lezárniuk a múltat is. A toltékok turistaparadicsomnak is beillő, titokzatos bolygóján azonban a vártnál nagyobb erőkkel találják szembe magukat. Mivel gyors támogatásra nem számíthatnak, és az idő szűkös, így ketten szállnak szembe az ellenséggel. De mint kiderül, Paul Herden-készlete sem biztos, hogy elegendő lesz a túléléshez, nemhogy a győzelemhez.

Michael Walden immáron a harmadik Paul Wittgen történettel állt elő, az olvasók és a Mysterious Universe rajongók örömére. Az eddigiekkel ellentétben, ez a kötet nem csak lazán kötődik az előzőhöz, hanem inkább a Herden által homályosan folytatása. Igaz, magában is egy kerek egész történetet alkot, de a Szefirot sok spoilert tartalmaz az előző részből, így érdemes sorban olvasni a köteteket.

A regény egy kicsit döcögősen indul, és úgy érezhetjük, mintha töredezett lenne a történet, ugyanis ugrálunk az egyik helyszínről a másikra, amik bár tartalmaznak információkat (ezek közvetítése lehetett a célja a töredékeknek), mégsem adják a folytonosság érzetét. Viszont ez az érzés megszűnik, ahogy Paul és Faith elindulnak a küldetésükre.

Spoiler nélkül nehéz beszélni a regény alapját képező eseményekről, így megpróbálom ezeket a csapdákat kikerülni, és mégis valamit mondani az eseményekről. Tehát, a toltékok bolygóján játszódnak a főbb események, Tenoxch-on, ahol a múlt szellemei testet öltenek és a milliós nagyságrendű zsoldosokból álló hódítók, a kormányt félrevezetve, egy nagy vérengzést készítenek elő, mellyel azt remélik, hogy szert tehetnek egy olyan eszközre, ami megdöntheti a jelenlegi császár, IV. von Anstetten hatalmát. Paul és Faith megjelenése a bolygón mindössze zavaró tényezőként jelentkezik, hiszen nincs akkora tűzerejük, hogy szembeszálljanak a zsoldos seregekkel, és a helyi fegyveres erőkre sem nagyon számíthatnak, hiszen a korrupció behálózta az egész bolygót.

Paulék megtesznek mindent, hogy kiderítsék, pontosan mire is készülnek a lázadók, és igyekeznek szembeszállni velük. Viszont még Paul Herden arzenálja sem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy térdre kényszerítsék a zsoldosok seregét. Egy ponttól már nem az elkerülhetetlen megakadályozása válik lényegessé, hanem saját életük megmentése és a terv újragondolása.

A történet a megszokott adok-kapok, lövöldözök, rombolok, pusztítok elemekből tevődik össze, egy kis “romantikával” és vad szexszel. Viszont most Paulék nem támadó pozícióból indulnak, hanem kénytelenek védekező állást felvenni, és a túlerő ellen kitartani. Ez kicsit más felállás, mint amit az MU történeteknél megszokhattunk, és éppen ezért frissítően hat az olvasóra. Az is megszokott, hogy bár hőseink néha csatát vesztenek, a háborút mindig ők nyerik, még ha ehhez életeken is kell átgázolniuk (vagy hullák hegyén). Most viszont megrezeg a léc, és az is lehetségessé válik, hogy a csatát megnyerik, de a háborút elvesztik. (Nem akarok spoilerezni, így aki kíváncsi, hogy melyik lehetőség valósult meg, az olvassa el a regényt 😉 )

Azért is szeretem az MU történeteket, mert a regényekbe beleszövik a múlt történelmi eseményeit, legendáit vagy éppen a vallás elemeit, egy teljesen más nézőpontból szemlélve és feldolgozva. A Szefirot a tolték és azték mondavilágot dolgozza fel, középpontban a tollas kígyó legendájával, a Mysterious Universe világába beleillesztve. Ennek köszönhetően, nem csak egy misztikus-sci-fi regényt kapunk, hanem kedvet ahhoz is, hogy utánajárjunk az indián vallástörténetnek, és rituáléknak. Egy ponton úgy éreztem, hogy a regényt befejezve, újra kellene nézni a Mel Gibson által rendezett  Apocalypto-t.

Annak ellenére, hogy a humor átjárja a regényt, mégis inkább a gyász és a veszteségek dominálnak benne. Ez a kettősség, mintegy feloldása egymásnak és olyan egyensúlyt alkot, mely az olvasót nem viszi el túlságosan egyik irányba sem, mégis a megfelelő helyen a kívánt hatást éri el. “Ami nem öl meg…az jobb, ha fut!”

A döcögős kezdés után egy igen izgalmas és eseménydús történetet kapunk, ahol az események gyorsan követik egymást és esélyünk sincs megtippelni a folytatást. A végét sejthetjük, de az oda vezető út igen kacskaringós, tele csapdákkal és veszélyekkel. Walden sem bánik kesztyűs kézzel a szereplőkkel, így az is megesik, hogy az egyik kedvencünk egyszer csak végleg kiesik a játékból.

Ahogy már az elején is írtam, a Paul Wittgen történeteket érdemes sorba olvasni, mert egymásra épülnek, és nem biztos, hogy minden mozzanatot megértünk, ha az előzményeket nem ismerjük. Ráadásul, a regény végén olyan információk birtokába jutunk, amely valamelyest előrevetíti a folytatás irányát és eseményeit.

Aki szereti az akciódús sci-fi történeteket, egy kis miszticizmussal megfűszerezve, és humorral oldva, annak kiváló szórakozást fog nyújtani a Szefirot. De azért előtte érdemes elolvasni legalább a Herden által homályosan című előzménytörténetet (és persze a sorozat első részét is, a Hédammuš újra száll-t 😉 ) Az MU rajongóknak pedig nem nagyon kell ajánlgatnom, hiszen vagy már olvass(t)ák, vagy éppen a futárra várnak, hogy meghozza a friss, ropogó példányukat.

A kötetet köszönöm Micheal Waldennek és a Tuan kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 615 6075 46 8
Tuan kiadó, 2020
Terjedelem: 304 oldal
Bolti ár: 4690,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 121 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*