Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája – Könyvek, ahogy én látom

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Borbíró Borbála, a világhírű vámpírkutató egyik napról a másikra munka nélkül találja magát. Nos, nem azért, mert nincs több vámpír, hanem azért, mert a Magyarországon hatalomra kerülő Emberfeletti Összefogás Pártja háttéralkuk következtében megszüntette a Vámpírkutató Intézet működését. Bori, bár egy pillanatra légüres térben találta magát, nem vesztette el a fejét, hiszen külföldön is a keresett szakemberek közé tartozott. De ha kivesz egy kis pihenőidőt, akkor talán a saját magánéletét is helyre hozhatja, hiszen a munka mellett eddig nem jutott túl sok ideje pasizásra. Az álmok azonban gyorsan szertefoszlottak, amikor egy cowboycsizmás pasi felkínált neki egy igen veszélyes, de jól fizető munkát. Egy pár hetes munkával annyi pénz ütötte volna Bori markát, amit a megszűnt munkahelyén harminc év alatt keresett volna. Persze, a pénz csak akkor lenne az övé, ha elvégzi a feladatot, és túl is éli.

A Túlontúl óta terveztem, hogy belekezdek Borbíró Borbála történetébe, ugyanis megtetszett Gaura Ágnes stílusa és humora. Igaz, azt tudtam, hogy a vámpír-sorozata kicsit más lesz, mint a tündéres. A Túlontúl is főleg a női olvasókat célozta meg, de a monda és tündérmesék világával mindenkit elrepített a gyerekkorába, nemtől függetlenül. A Borbíró Borbála sorozat viszont inkább a nőket célozta meg. Ebben a kijelentésben nincs semmi pejoratív felhang, hiszen vannak női és vannak férfi olvasmányok. Mindkettőnek megvannak a maga jellegzetességei, ami a célcsoport figyelmét felkelti és leköti.

A Vámpírok múzsája egy szellemes és izgalmas urban fantasy, ahol a középpontban egy fiatal nő, Bori kerül, aki azt a feladatot kapja, hogy jelentkezzen az IQ vámpírok közé. Azon csoport felvételi eljárásán kellett helytállnia, amely csoport megszüntette a munkahelyét, ezzel ellehetetlenítve szakmai pályafutását a szülőhazájában. Ráadásul nem egy életbiztosítás vámpírok, alakváltók és egyéb lények között mászkálni, még akkor sem, ha a törvények szavatolják a biztonságát. De jól tudjuk, hogy a törvények azért vannak, hogy meg lehessen szegni őket. Ennek ellenére Bori vállalkozik az életveszélyes feladatra, hogy kiderítse, mi is folyik az IQ vámpírok közösségében, amiért már hónapok óta hanyagolják az ország problémáit, és nem segítik tanácsaikkal a politikusaikat.

A történet nagyon lassan indul be, ami alatt képet kapunk a világ helyzetéről és a benne élő emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező lényekről. Megtudjuk azt is, hogy Bori már pár éve magányosan él, és minden idejét a munkája köti le. Alkalmi kapcsolatokat létesít, de komoly párkapcsolatra nincs nagyon lehetősége, leszámítva az online pasiját, akivel egy hullámhosszon vannak, csak még a való világban nem sikerült találkozniuk.

Alternatív történelmi fantasynek is lehetne tekinteni a regényt, de kellene egy jól meghatározott pont, amikor a mi történelmünk és az alternatív valóság kettéválik. Ez a pont hiányzik, hiszen nincs arra utalás, hogy mikor is léptek ezek a lények a nyilvánosság elé, és derült ki a létezésük. Olyan érzése van az olvasónak, mintha ezek a lények mindig is az emberiség mellett léteztek volna, és a mondák, legendák nem kitalációk alapján, hanem történelmi eseményeket feldolgozva jöttek létre. A XXI. század elejére pedig már politikai befolyást is szereztek Magyarországon, azaz a hatalomra kerülő párt tanácsadói tisztségét látták el az IQ vámpíroknak nevezett vérszívók.

Tehát adva vagyon egy fiatal, szexuálisan kiéhezett vámpírkutató, Bori, akit romantikus szálak fűznek egy virtuális pasihoz. Az új főnöke, a cowboycsizmás férfi pedig igazi macsó, akit szájkaratéban sem olyan könnyű legyőzni. Persze, van egy kis probléma vele, azon túl, hogy egy kicsit titokzatos: nős. A részleg férfi dolgozói pedig nem nagyon dobogtatják meg Bori szívét, nem beszélve arról, hogy a feladatára kell maximálisan koncentrálnia, hiszen szűkös az idő, és teljesítenie kell, ha le akarja szakítani a nagy lóvét. Éjjel pedig szinte csak élőholtakkal találkozik, akik igen nehezen tudják levenni a szemüket a nyaki ütőeréről.

A regény lassan építkezik, de nagyon odafigyelt az írónő a világépítésnél arra, hogy ne legyenek egymásnak ellentmondó részletek. Az ember ahogy olvassa, lassan kibontakozik előtte egy másik Budapest, ahol éjjel nem túl biztonságos az utcán egyedül mászkálni, hiszen vannak lecsúszott vámpírok, akik egy kis harapásért képesek kockáztatni az “életüket”. A karakterek is igen kidolgozottak, élükön Borival és a cowboycsizmás Attilával, akiket fokozatosan ismerünk meg, ahogy haladunk előre a történettel. Egyre több titokról hullik le a lepel, és a személyiségük is egyre jobban kibontakozik a regény lapjain. A harcias szóváltások és a háttérben bonyolódó események hatására egyre jobban megismerjük Borit és Attilát, és arra is rájövünk, hogy ők is esendőek, akárcsak mi. Azzal, hogy nincs túlmisztifikálva egyik szereplő sem, és az emberi arcukat mutatják, sokkal valóságosabbnak érezhetjük őket, mint ahogy egy urban fantasy esetén elvárnánk.

Miért tartom mégis inkább nőknek szóló regénynek? Azon kívül, hogy Bori nézőpontjából ismerjük meg az eseményeket, az ő szemüvegén keresztül szemléljük a világot. Nincsenek benne nagy ütközetek, de még kisebb csaták sem. Borinak nem egy ellenséggel kell felvennie a harcot, hanem saját maga vágyaival, melyeket a szérum felerősít és kicsit megbolondít. Akciójeleneteknek is híján vagyunk, ha nem számítjuk azt a szexuálisan túlfűtött jelenetsort, amikor végre Bori megkapja azt, amire már évek óta szüksége volt, hogy egy kicsit kitisztuljon a feje. Viszont, ahogy az elején is írtam, nem pejoratív értelemben használom a “női regény” kifejezést, hiszen nem az érzelmekre apellál, mindössze helyet ad annak is. E mellett igyekszik az olvasó intellektusára is hatni, nem véletlenül állítva az IQ vámpírokat a történet középpontjába. Irodalmi, művészeti és történelmi eseményeken keresztül próbál hatni az olvasóra, aki ha ismeri a történet forrását akkor cirógatja az egóját, ha viszont nem, akkor késztetést érez arra, hogy utánajárjon a kérdéses eseménynek, műnek.

A humort mértékkel adagolja Gaura Ágnes, vegyítve a hétköznapit az intellektuálissal. Egyiket sem viszi túlzásba, hiszen nem erre épül a regény, mindössze hangulatfokozó szerepe van. Néha azért én is hangosan felnevettem, egy-egy odadobott beszóláson, vagy Bori aktuális megállapításán, amit nem minden esetben mondott ki. A szereplők közötti szájkarate is hozzátartozik a történethez, hiszen nem egy nagy boldog család mindennapjaiba kapunk betekintést, hanem olyan csoportok, egyedek közötti kapcsolatba, ahol elég egy rossz lépés és valaki meghallhat. Vagy ha már halott, akkor elporladhat.

A regény végére érve megállapíthatom, hogy nem én vagyok a célközönsége. Igaz, jól szórakoztam olvasás közben, és le is kötött, mégsem éreztem azt, hazaérve a munkából, hogy mindent félredobva folytassam az olvasást. Éppen ezért nem is tervezem, hogy folytatom a sorozatot. Persze, ha akad valaki (és általában akad), aki meg tud győzni, hogy érdemes folytatni, mert a második rész már letehetetlenül izgalmas, és ez csak a bevezetés volt, akkor még az is lehet, hogy egyszer azon kapom magam, hogy az Átkozott balszerencsét olvasom 🙂