Vladimir Nabokov: Lolita

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Vladimir Nabokov: Lolita
Vladimir Nabokov: Lolita

Amennyiben egy könyvet erotikus vagy pornográf jelzőkkel illetnek, akarva-akaratlanul De Sade márki: Justine-je jut eszembe. Sokan megpróbálták utánozni, felülmúlni, de eddig még senkinek sem sikerült még csak az árnyékába sem érnie. Abszolút etalon. Sok-sok év után számomra ez a hónap volt az, amikor nem egy, hanem két könyv is megközelítette az említett mű színvonalát.

Az első A parfüm volt, mely a perverzióját nem a szexualitásban éli ki, hanem az illatok világában. A másik pedig jelen mű, mely egy pedofil naplóját hivatott közreadni trágár kifejezések nélkül, mégis megbotránkoztatóan.

Nagy bátorságra, illetve írói elhivatottságra vall Nabokov Lolitája. Hogy miért? Nabokov olyan témát dolgozott fel, amiről az emberek hallani sem akarnak, és még a létezéséről sem akarnak tudomást venni. Az író, műve elkészültével felkereste a nagy amerikai kiadókat, viszont egyik sem volt hajlandó kiadni a regényt. Milyen érdekes, hogy a szerelem és erotika fővárosában, egy párizsi kiadó vállalta a kockázatot, és nyomtatásban megjelentette a könyvet. Így mindhárom könyvnek, a Lolitának, Justine-nek és A Parfümnek is van francia vonatkozása, vagy írói, vagy történeti, vagy éppen kiadói.

A történet főszereplője Perverz Humbert, aki betegesen vonzódik a fiatal 11 és 14 év közötti lányokhoz. Természetesen Válogatós Humbert nem izgul rá mindegyik lányra ezen korosztályból, csak a kiválasztottakra, akik megdobbantják szívét, és más véredényeket is megtöltenek. Ezen keveseket nevezi ő “nimfácskáknak”.

Művelt Humbert jól tudja, hogy amennyiben a normálistól eltérően közelítene egy ilyen nimfácskához, az beláthatatlan következményekkel járna a számára, így csak a szemlélődés, vágyakozás és kín marad neki. Mígnem egy “szerencsés” baleset következtében az élet tálcán nem kínálja mostohalányát, Lolitát. Félős Humbert bátortalanul közelít Lolitához. Fél a lány reakciójától, és mindent elkövet, hogy csökkentse a lelepleződés veszélyét.

Nabokov olyan emberien ír főszereplőjéről, és az őt gyötrő kétségekről, hogy az olvasó szinte nem is tud rá haragudni, miközben az általa megtestesített rémtől iszonyodik. Elhiteti velünk, hogy Humbert nem egy állat, nem egy bűnöző, hanem egy furcsa vággyal rendelkező személy. A történelemből példákkal illusztrálja, hogy a nem is olyan régmúltban még normális volt, ha egy 30-40 év körüli férfi egy 10-15 éves lányt vett feleségül, vele szexuális kapcsolatot teremtett. Vajon betegség Humbert vágyakozása, vagy a mi erkölcsi megítélésünk túl szigorú?

Az érem másik oldala pedig Lolita, a rohanó világban, koránérő lány. Első szexuális tapasztalatait már “megrontása” előtt megszerezte. Vajon ebben az esetben is megrontásnak számít a dolog? Vagy a megrontottat már nem lehet tovább rontani? Mikortól nő egy lány? Az első menstruációtól? A szüzessége elvesztésétől? Vagy ha nőként viselkedik? Vagy a társadalom határozza meg, hogy mikor érte el azt a fejlettségi szintet, mikor már nőként kell kezelni? Nem csoda, hogy a tinédzserek összezavarodnak, hiszen bizonyos dolgokhoz már nagyok, míg más dolgokhoz még mindig fiatalok.

Nabokov stílusa egyszerűen lenyűgöző. A hangulat, melyeket a szavak összeválogatásával létrehoz egyszerűen magával ragadó. Vannak ritmikus, lágy mondat összeállításai, melyek elringatják az olvasót. És vannak kemény szavai, melyek egymásra halmozásával felráz. Ha az ember idegen nyelven olvasná a könyvet, és nem is értene belőle semmit, akkor is érezni lehetne a hangulatát. Néha olyan mint a csendben csordogáló folyó, néha pedig mint a hideg, rideg friss patak, vagy éppen a nagy robajjal a szakadékba zuhanó vízesés.

Maximális pontot kapna tőlem ez a könyv, ha nem lenne elhúzva a vége. Miután Lolita eltűnt, úgy éreztem, hogy Nabokov a hiányát felesleges információk tönkelegével próbálta pótolni, és elhúzta az egész történetet. Kezdett már unalomba fulladni, a lenyűgöző mondatszerkezetek ellenére. A végére ismét egy kis lendületet kapott, viszont az már nem tudta feledtetni az előtte lévő űrt.

Ahhoz, hogy kellőképpen értékelni lehessen Nabokov stílusát, úgy kell olvasnunk a könyvét, mint egy verseskötetet. Ne egy nap alatt akarjunk a végére jutni, hanem szépen lassan, naponta pár oldalt haladva, élvezve a költőiséget a prózában.

Mások pedig így látják:
Andiamo bejegyzése
Juci bejegyzése

ISBN: 963 307 092 9
Árkádia, 1987
Terjedelem: 350 oldal
Bolti ár: -,-

(Összes olvasás: 108 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*