Amy Kathleen Ryan: Flame – Láng*

A trilógia második kötete után nem volt megállás, és rögtön elkezdtem olvasni a harmadikat. Nagyon izgalmas résznél fejeződött be a Szikra, mint egy “szappanopera”, aminek köszönhetően az olvasó alig várja, hogy végre a befejező kötetet is kézbe vehesse. A magyar Tovább Amy Kathleen Ryan: Flame – Láng*

Phoenix Wolf: A dicsőség szilánkjai II.

Idén áprilisban végre megjelent a Lost Galaxy  (vagy ahogy mások nevezik: Bukott Angyalok) sorozat negyedik, befejező része. Nagyon vártam már és a megjelenést követően rögtön el is kezdtem olvasni. Fel voltam készülve, hogy esetleg nem fog maradéktalanul tetszeni, hiszen az író, Tovább Phoenix Wolf: A dicsőség szilánkjai II.

Amy Kathleen Ryan: Spark – Szikra

Idén januárban olvastam Amy Kathleen Ryan: Ragyogás című kötetét, ami annak ellenére, hogy ifjúsági irodalom, igen megtetszett. A sci-fi rész mindössze a keretét adta a történetnek. Viszont az elkerülte a figyelmemet, hogy egy trilógia első kötetét tartottam akkor a kezemben, és Tovább Amy Kathleen Ryan: Spark – Szikra

John Green: The Fault in Our Stars – Csillagainkban a hiba

John Green romantikus drámája tarolt mind könyves, mind filmes viszonylatban. A mozikat a nézők könnyes szemekkel, szipogva és meghatódva hagyták el. Az alapötlet már biztosította ezt a hatást, hiszen egy végső stádiumban lévő rákos beteg tinédzserlány az egyik főszereplő, aki Tovább John Green: The Fault in Our Stars – Csillagainkban a hiba

William G. Winkler: A 210-es izotóp

A fülszöveg alapján az olvasó azt hiheti, hogy egy James Bond regényt tart a kezében, kémhistóriákkal, szenvedélyes szerelemmel és csúcstechnológiás kütyükkel. Azonban a valóság teljesen más. Hétköznapi emberek a szereplői a történetnek, mindössze annyi a különleges bennük, hogy az élet Tovább William G. Winkler: A 210-es izotóp

Arthur C. Clarke: Tales from the White Hart

Arthur C. Clarke ezen novelláskötete 1957-ben jelent meg először angolul. Azóta több kiadást is megélt, de magyarul valahogy egy kiadó sem vállalta be. Talán azért, mert ’57-ben még nem volt elérhető belföldi terjesztésre, később pedig mikor már lehetőség nyílt rá, kicsit Tovább Arthur C. Clarke: Tales from the White Hart

J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

Azt hiszem, hogy az azkabani fogoly mozis verzióját láttam a legtöbbször. Valahogy, akármikor Harry Potter ment a TV-ben, szinte mindig ezt a részt adták (vagy csak az én figyelmemet kerülte el a többi). Ennek köszönhetően a könyvhöz is úgy álltam, Tovább J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets

Az első kötet után, lelkesen vetettem bele magam a folytatásba. Harry Potter újabb kalandjaira vágytam, a titokzatos varázslók földjén. A Titkok Kamrája is egy sejtelmes cím, és kíváncsi voltam, hogy én milyen titkokra akadok rá, ami a filmből esetleg kimaradt. Tovább J. K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets

J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher’s Stone

Egy generáció nőtt fel ezen a sorozaton, azonban én nem tartoztam közéjük. Abban az időben már sokkal komolyabb könyveket olvastam és nem is értettem a nagy felhajtást körülötte. Mikor a mozifilmek megjelentek akkor is csak a kíváncsiság vitt rá, hogy megnézzem. Tovább J. K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher’s Stone

Sibylle Knauss: De Sade márki hitvese

De Sade márki neve mindenkinek ismerősen cseng, annak ellenére, hogy műveit igen kevesen olvasták. Azonban ki ismeri Renée-Pélagie de Montreuil nevét? Szerintem még kevesebben, mint ahányan olvasták de Sade műveit. Felmerült egyáltalán bárkiben is, hogy az ismert írónak és költőnek a Tovább Sibylle Knauss: De Sade márki hitvese