The Fault in Our Stars
John Green romantikus drámája tarolt mind könyves, mind filmes viszonylatban. A mozikat a nézők könnyes szemekkel, szipogva és meghatódva hagyták el. Az alapötlet már biztosította ezt a hatást, hiszen egy végső stádiumban lévő rákos beteg tinédzserlány az egyik főszereplő, aki a csodagyógyszernek köszönhetően kapott még egy kis időt. A másik pedig egy tünetmentes fiatalember, aki már megküzdött a betegséggel, de nem győzte le végleg. Két ilyen karakterrel és egy kis szerelemmel biztosított a siker (bizonyos körökben). A fülszöveg ITT olvasható.
Mivel sok blogon szerepelt már a kötetről bejegyzés, és szinte mindenki maximálisra értékelte, úgy döntöttem, hogy adok én is neki egy esélyt. Valójában az utolsó lökést barátnőm adta, aki látta a mozis változatot és nagyon tettszett neki.
El is kezdtem olvasni a könyvet és az első egyharmada gyorsan is ment. A szereplők bemutatása, bepillantás az életükbe, küzdelmükbe a rák ellen. Szomorú, mégis a szatirikus hangvételnek köszönhetően emberi. Nem volt tele túlzásokkal és túlmisztifikált dolgokkal. Minden úgy került az olvasó elé, ahogy az a hétköznapokban megtörténhet. Azonban jött egy pont, ahol éreztem, hogy most nagyon elcsúszunk…
Hazel a fiatal, IV. stádiumú rákbeteg lány a támaszcsoportban megismerkedik Augustusszal, és szerelem lesz első látásra. Persze Hazel nem engedhet a csábításnak, hiszen élete végéhez közeledik, és nem szeretné ha bárkinek fájdalmat okozna. Tipikus esete a “kemény vagyok” és “mindenkit meg akarok óvni magamtól” típusnak, aki valóban keményen küzd a betegség ellen, de mégis a többiek fölé képzeli magát. Nem barátkozott, nem mozdult ki otthonról, csak ült a TV előtt és nézte a sorozatokat szabadidejében. Egyszer csak megjelent Augustus és virágba borult a világ, akárhogy is küzdött ellene.
Majd kettejük közt egyszer csak szóba került Hazel kedvenc könyve, az An Imperial Affliction, és a történet iszonyú gagyi fordulatot vesz. Ettől a pillanattól kezdve szinte küzdöttem az olvasással. Hihetetlen, hogy mennyire el lehet rontani egy történetet. Az egyetlen pillanat, mikor azt hittem, hogy végre visszatérünk a valósághoz, az akkor következett be, mikor Hazel és Augustus találkozott Peter Van Houten íróval. Mégis mit gondoltak? Én is keressem fel a Gyacsenko házaspárt és kérdezzem meg tőlük, hogy mi történt Alekszandrával? Hogy milyen a következő évfolyam? Egyáltalán melyik dimenzióban van a folytatás? Ez egy fikció, egy kitalált történet! Még ha az író saját életéből is merít ihletet, akkor sem a valóságot írja le. Elhiszem, hogy jó álmodozni, de ne keverjük össze a valóságot és a képzeletet. Azt még megértettem volna, hogy magát az írót szerette volna megismerni Hazel. Megtudni, hogy a regénynek van-e valóságalapja. De hogy a folytatás érdekelte, hogy mi történt a szereplőkkel?!
Ez a mozzanat, annyira kirepítette a talajt a történet alól, hogy a folytatás, legyen az bármennyire is drámai, nem tudott meghatni. Egyszerűen nem találtam vissza a két fiatalhoz, akik küzdöttek az életért és a boldogságukért, már amennyi még adatott nekik.
John Green pedig adott a szarnak egy pofont, mikor ismételten szerepeltette Van Houten-t. Elfogadom, hogy ifjúsági irodalomról van szó, és hogy most ez a menő és ezzel lehet pénzt keresni, de hogy egy gondolatot sem tudott elhelyezni a regényben, az szégyen. Semmi eredeti nincs benne, semmi újdonság. Összeollózta a jól bevált dolgokat, és egy maszlaggá gyúrta össze. Nem képes az érzelmek megjelenítésére, a gondolatok kifejtésére, az események leírására. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez volt az idei év legrosszabb olvasmánya, számomra.
Bocsánat…majdnem átsiklottam én is a lényegen: Green az olvasóval két elméletet szeretett volna megismertetni. A regény csak keret volt hozzá.
1. Zénón paradoxonjai (Akhilleusz és a teknős)
2. Maslow szükséglethierarchiája
A mozis változatot egyszer majd megnézem… Kíváncsi vagyok, hogy Green hiányosságait a vásznon mennyire tudták kiküszöbölni.
ISBN: 978-1-101-56918-4
Dutton Books, 2012
Terjedelem: 336 oldal
Bolti ár: $12.99
Mások pedig így látják:
– Szilvamag olvas
– Dóri Online Olvasónaplója
– és még sokan mások… lásd ITT és ITT
