A S.T.A.L.K.E.R. videojáték-sorozatot szerintem nem kell senkinek bemutatnom. 2007 előtt azonban még teljesen mást jelentett ez a hét betű. Az első játék (Csernobil árnyéka) megjelenése előtt leginkább az irodalom- és a filmkedvelők kapták fel a fejüket a Stalker szóra. A Sztrugackij testvérek által írt Piknik az árokparton regény megihlette Tarkovszkijt is, aki megfilmesítette a történetet (1979). A játékfejlesztők úgy gondolták, hogy ha már az irodalomból merítenek a történetet illetően, akkor miért ne kapcsolnák össze a játékfejlesztést és az irodalmat? Ezen ötleten elindulva, novellapályázatot hirdettek, hogy a beérkező pályaművek használható ötleteit beépítsék a játékba, illetve novelláskötet formájában kiadják, ezzel is népszerűsítve a játékot. Jezsi Tumanovszkij gondolt egy merészet és egy egész regénnyel jelentkezett a pályázatra. A zsűri tetszését elnyerte a kezdeményezés és az Agyar lett a sorozat nyitó kötete.
Tumanovszkij a játékról kiszivárgott információk és a Sztrugackij-testvérek regénye alapján teremtette meg a maga Zónáját és a karakterét, Agyart. Saját anomáliákat talált ki és épített a történetbe, melyek nehezítik a játékosok továbbjutását. Agyart egy magányos Stalkerről mintázta, akinek jó kapcsolatai vannak a külvilágban, de a Zónában csak és kizárólag egyedül közlekedik. Nem vállal turistákat és egyetlen klánhoz sem tartozik.
A regény négy történetből áll össze, melyek mintegy négy nehézségi szintet képeznek. Minden egyes új szint merít az előzőből, de egyre nehezebb feladat elé állítja Stalkerünket. Az értelmetlen lövöldözős játékokkal ellentétben itt a túlélésen kívül új dolgokat fedezhetünk fel, melyek túléléséhez nem elegendő egyetlen személy. Mindegyik történetben Agyarhoz társaság is csapódik, segítve a küldetését és ezzel a túlélést.
A végén egy alternatív magyarázatot is kapunk a Zónát fenntartó erőre, mely valamelyest összecseng a Sztrugackij-testvérek történetével, mégis ajtót nyit a játékban egy új történetre, mely lehetőséget ad a továbbfejlesztésre.
Ki kell hangsúlyoznom, hogy nem mint játékos olvastam a regényt, és azt is be kell vallanom, hogy még soha nem játszottam a játékkal. Így csak részben tudtam átérezni azokat a mozzanatokat, ami egy fanatikus játékos esetében valódi hatással járnak. Megpróbáltam játékos szemmel nézni a történetre és valamelyest sikerült is, hiszen alapvetően hasonló elvek mentén mozgott a történet, mint más fps játékok esetén. Kicsit csalódást okozott a “pályák” lezárása, melyek mintha egy szempillantás alatt értek volna véget. Jó, tudom, hogy a felfokozott lövöldözés pillanatában a “felmentősereg” megérkezése mindig megkönnyebbülést okoz.
A Zóna és az anomáliák leírása alapján könnyen el tudtam képzelni a terepet, ahol Agyar és társai mozogtak. Szinte láttam magam előtt az egész játékot, ahogy lassan, megfontoltan, minden egyes lépést megtervezve halad Agyar. A lepukkadt környezet, mely valaha családoknak, munkásoknak és tudósoknak adott otthont, most a Zóna ismeretlen világa vette birtokába. A lábjegyzetek segítettek jobban megismerni azokat a kifejezéseket, melyek a Stalker világban evidensek. Igaz az is, hogy egyes anomáliák leírásai és nevei között nem mindig találtam a megfelelő kapcsolatot.
Tumanovszkij egy igazán jó játékot képzelt el, ahol fokozatosan nehezednek a pályák, ahogy egyre magasabb szintet érünk el a karakterünkkel. A szinte lehetetlen küldetésekkel pedig nem egyedül kell szembenéznünk, hanem furcsa társaink segítségével, akik általában a legutolsó pillanatban lépnek közbe, hogy megmentsék az életünket.
Irodalmi szempontból azonban vannak hiányosságai a regénynek. Nincs benne például karakterfejlődés, hiszen Agyar egyik küldetésről a másikra megy és azon kívül, hogy szaporodnak az ismerősök, ő maga nem változik. Gondolatai az adott szituáció megoldására korlátozódnak és nincs bennünk lelki vívódás vagy esetleg olyan gondolatok, melyek a túlélésen kívül másra is vonatkoznának.
A Piknik az árokparton regény és a Stalker film után, kedvet kaptam ehhez a világhoz, mely azt az ígéretet hordozta magában, hogy lelki utazásokat tehetek egy furcsa világban, ahol a fizika törvényei különböznek az általunk ismerttől. A Ház a Mocsárban volt az egyik próbálkozásom, mely valamelyest tartalmazta azokat a dolgokat, amikre számítottam, mégis inkább az akció felé terelte a történetet. A regény elolvasása után elkezdtem kutakodni, hogy a franchise további kötetei közül melyek lehetnek azok, amik inkább spirituális utazásra visznek a Zónába és nem egyszerű akciótörténeteket mesélnek el. Több értékelést és fülszöveget elolvasva, arra jutottam, hogy a Stalker világ nem az én világom, hacsak nem kezdek el játszani a játékkal. Ez azonban szinte kizárt, ugyanis egy jó ideje leszoktam a játékokról, mióta tudom magamról, hogy nem tudok ellenállni nekik, és az összes szabadidőmet ezekre fordítanám. (néha azért felmegyek lövöldözni egy-egy órára valamelyik online térbe)
Keresgélés közben akadtam rá a RetroShock! YouTube csatornájára, mely egyik videójában foglalkozik a témával (lásd lenn). Ebben a videóban emelik ki az Agyart, mint olyan alkotást, mely valahol a játék és a Piknik az árokparton között helyezkedik el. Úgy voltam vele, hogy adok még egy esélyt a franchisenak, és magamnak is, hogy jó szájízzel vegyek búcsút a Stalkerek világától.
Azt nem állítanám, hogy az Agyar csalódás lett volna. Megvan benne minden, ami egy jó játék leírásához szükséges és olvasás közben úgy érezheti az ember, hogy ebből tényleg jó játékot lehetne készíteni. Vannak olyan filmek is, melyek nézése közben az jut eszembe, hogy “Jé, ebből nagyon jó játékot lehetne csinálni, hiszen szintekre és nehézségi fokozatokra van osztva”. Ezek általában olyan hollywoodi alkotások, melyek elég felszínesek, de a cgi és hasonló történetvezetési húzások miatt valóban számítógépes játékért kiáltanak.
Tudjuk azt is, hogy igen kevés játékból készül sikeres mozifilm. Ennek aránylag egyszerű a magyarázata: a látványos, de egyszerű történetvezetés amiatt leginkább a játékosok körében lesznek népszerűek ezek a filmek, akik a vászon előtt ülve össze tudják kapcsolni a látottakkal a játékélményt. Ez érvényes lehet a könyvekre is, amik mintegy kiegészítőként szolgálnak a játékos világhoz, hogy offline is el tudjanak merülni a történetben.
Tumanovszkij szerintem elkapta azt a pillanatot, amikor a legtöbbet lehetett kihozni az alapanyagból. Játékos szemmel nézve, nagyon jól megfogta a történet lényegét és adoptálta a Sztrugackij-fivérek regényét a csernobili atomkatasztrófa helyszínére. Nem spilázta túl a dolgokat, és a játékmenetre koncentrált, hiszen a pályázati kiírás is erre vonatkozott. Az már egy másik dolog, hogy a regényből sok minden nem került bele a végleges játékba, de ez nem Tumanovszkij munkáját minősíti.
A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.
ISBN: 978 615 5508 60 8
Metropolis Media, 2016
Fordította: Sándor Gábor
Terjedelem: 256 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft
A kötet megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.
