Anna Politkovszkaja: Orosz napló

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Anna Politkovszkaja: Orosz napló
Anna Politkovszkaja: Orosz napló

2006. október 7-én, valaki úgy gondolta, hogy az Orosz Föderáció elnökét, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint születésnapja alkalmából azzal lepi meg, hogy eltetet láb alól egy “ellenséget”, Anna Politkovszkaja újságírót. Ez már csak így megy Oroszországban. Vannak a “mieink” és vannak a “nem a mieink”, akik általában börtönben vagy hullaházban végzik, ha kínos kérdéseket mernek feltenni az elnöki adminisztrációnak, vagy ne adj’ isten, szembesítik bűneivel az ország Első Számú Polgárt.

A bérgyilkost és segítőit letartóztatták, majd perbe fogták. A megbízó kilétét azonban továbbra is homály fedi, ugyanis a rendőrség nem nagyon törte magát a felderítésében. Ismerve az orosz politikai helyzetet, nem kizárt, hogy azért jártak el ilyen “hanyagul” a nyomozók, mert a szálak az állami szervekhez, vagy magához az elnöki adminisztrációhoz vezethettek. Anna Politkovszkaja nemsokkal a kivégzése előtt fejezte be az Orosz napló című könyvét, mely 2003. december 7. és 2005. szeptember 1. közötti időszakot tárja az olvasók elé, napló formájában. 

Miért éppen 2003. december 7. a kiinduló dátum? Mert ekkor tartották meg a parlamenti választásokat Oroszországban. Ez volt az a pont, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a demokrácia elbukott. Politkovszkaja beszámol a választási csalások menetéről, illetve az egyes szavazókörökben történt atrocitásokról, melyet azoknak kellett elszenvedniük, akik jelenteni akarták a választási csalást.

Sokan abban reménykedtek, hogy az Egységes Oroszország, Putyin pártja (maga Putyin hivatalosan pártfüggetlen) talán be sem kerül a parlamentbe, vagy csak kisebbségként vehet majd rész a döntéshozatalban. Ezt arra alapozták, hogy, bár a párt uralta a médiát, nem volt programja (ismerős, ugye?!), ráadásul Putyin a szavazata leadásakor arról beszélt, hogy milyen boldog, mert előző este hőn szeretett labradorának kölykei születtek. Mindeközben  Jesszentukiban eltemették a diákvonatot ért terrortámadás első tizenhárom halottját.

Az Egységes Oroszország, a szavazatok 37,1%-át szerezte meg, aminek köszönhetően 221 helyet szereztek meg  a 450-ből. A demokratikus ellenzék csúfosan megbukott, amit annak köszönhetett, hogy az egyértelmű veszélyhelyzet ellenére képtelenek voltak összefogni, mert mindegyik csak a saját dicsőségére törekedett (ez is ismerős valahonnan…). Akik viszont bejutottak a parlamentbe, felfogták, hogy hová kell dörgölőzni, ha azt akarják, hogy nekik is essen le egy-két zsíros falat, így lassan elkezdtek átszivárogni az Egységes Oroszország frakcióba. Ennek következtében, lassan de biztosan meglett a frakciónak a 301 gombnyomó embere, így belekezdhettek az alkotmány módosításába.

Az vitathatatlan, hogy a Szovjetunió felbomlását követően a volt tagköztársaságok és volt csatlós államok demokratizálódása igen lassan indult be, sőt, több helyen meg sem kezdődött. Hiába küldték a ruszkikat haza, amikor a parlamentbe besúgók, volt államvédelmi ügynökök és kommunisták ültek (ülnek). A pártot lecserélték, de a mentalitást és gondolkodást nem. A gyenge lépéseket, melyeket ezen országok többsége a demokrácia útján tett, a múlt emberei folyamatosan gáncsolták, még végül vissza nem köszönt a szovjet éra.

Nem titok, hogy ma Oroszország elnöki székében egy volt KGB ügynök ül, aki az utódszervezet, az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) tartalékos állományának a tagja, alezredesi rendfokozatban, aminek egy ideig igazgatója is volt. Ezért talán az sem meglepő, hogy az Orosz Föderációban a fontosabb pozíciókban mind volt, vagy jelenleg is aktív FSZB ügynök ül. A kevés kivételt képezik a volt katonák, vagy éppen maffiózók, akikre szintén FSZB ügynökök ügyelnek. Ezek az emberek és szervezetek törvény felett állnak, és csakis Putyinnak tartoznak elszámolással.

Anna Politkovszkaja feltárja az olvasók előtt a valós orosz helyzetet, amit más médiumokból nem nagyon ismerhetünk meg. Mielőtt nekikezdtem a könyv olvasásának, úgy gondoltam, hogy valamelyest azért képben vagyok az orosz helyzettel. Pár oldal után rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sem volt, hogy mi történt a kétezres évek elején Oroszországban.

Nagyon lehangolt a kötet, és felháborított. Talán azért hatott ennyire rám, mert elég sok párhuzamot fedeztem fel a hazai helyzettel. Persze, mindenhol azt hallani, hogy a jelenlegi kormány Putyin kottájából játszik, de a napló rávilágított arra, hogy mi várhat még ránk, ha nem teszünk ellene valamit. A demokrácia leépítése csak az első lépés…

A kötet elején érződik, hogy Anna reménykedik, akárcsak a nép, hogy ez csak egy rossz álom, és az ellenzék összeszedi lassan magát, a választásokon elszenvedett csúfos veresség után és észreveszi, hogy össze kell fogni. Ehelyett azonban azt kellett látnia, hogy minden egyes kísérlet az összefogásra kudarcba fullad, mert az egyéni érdekek domináltak a nép érdekei helyett. Ugyan annyira kiüresedett és eltávolodott a néptől az ellenzék, mint a kormánypárt. Így a választók kezdték lassan elveszíteni a reményt, amit a következő választás jelentett számukra.

A demokratikus pártok ráadásul elvesztették az anyagi támogatóikat is, ugyanis Hodorkovszkij oligarcha letartóztatásával egyértelművé vált, hogy azok az oligarchák, akik nem a Putyin-rezsimet támogatják, azoknak a napjai meg vannak számlálva. Így Oroszország valódi demokratikus ellenzék nélkül maradt. Persze, alakultak új fantompártok, melyek a kormány tenyeréből ettek és a külföld felé próbálták reprezentálni, hogy azért van még Oroszországban ellenzék.

A légüres tért a civil szervezetek igyekeztek betölteni, ugyanis az ellenzéknek nevezett csoportosulás az életét védve, nem volt hajlandó szót emelni egyetlen túlkapás vagy törvénysértés esetén sem. Amikor Putyin, alkotmányellenesen megszüntette a kormányzók választásokon való megválasztását és saját hatáskörébe rendelte a kinevezést, egyetlen ellenzéki párt sem szólalt fel.

A civil és jogvédő szervezetek azonban kezdtek egyre több borsot törni a hatalom orra alá, így megvádolták őket, hogy külföldi ügynökök, és Putyin “Nyugat tenyeréből etetett ötödik hadoszlopnak nevezte” őket és megkezdte az üldözésüket. (ez is ismerős, ugye?!)

Politkovszkaja, nem csak a politikai játszmákat és a demokrácia “lassú” elvérzését tárja elénk, hanem a terrorizmust is, ami egész Oroszországot rettegésben tartja. Szó esik az 1999-es tömbházak felrobbantásáról is, ahol elég nagy a gyanú, hogy az FSZB műve volt az egész, hogy fenntartsa a rettegést. A Dubrovka Színházban történt terroresemény túlélői is megszólalnak, és követelik a tettesek felelősségre vonását. Ebben az esetben nem a terroristákra gondolnak, hanem az FSZB ügynökeire, akik mérges gázt vetettek be és több mint száz túszt öltek meg. Persze a jelentésekben szó sem esik arról, hogy az FSZB-nek köze lett volna egyetlen túsz halálához is.

Nem beszélve a csecsenföldi háborúról, ahol az FSZB és a hadsereg, valamint a szabadcsapatok terrorista módszerekkel harcoltak a terroristák ellen. Embereket raboltak el az otthonaikból, megkínozták őket, majd kivégezték mindet. 2005. augusztus 4-én, Szultan Mirzajev mufti dzsihádot hirdetett meg a terroristák ellen, ami azt jelentette, hogy a Csecsenföldön lévő katonák nyugodt szívvel megölhetnek bárkit, akit bűnösnek vélnek. És ki dönti el, hogy ki a bűnös? Az akinél a fegyver van. Moszkva pedig mélyen hallgatott, így hallgatásával mintegy egyetértett a dzsihád kihirdetésével.

A sok emberrablás, kínzás és gyilkosság hozzátartozik Oroszország mindennapjaihoz. Megrázó, ugye? Hogy lehet így élni? Hogy lehet így ellenszegülni? Amikor a politikai ellenfeleket likvidálják, az aktivistákat pedig bebörtönözik, és mindeközben az árnyékba húzódik mindenki, nehogy rá essen a fény és vége legyen.

A beszláni túszdráma felelősei után sem nyomozott a hatóság. Pontosabban megnyitották a nyomozást, de az állami szervek oldaláról nem találtak senkit bűnösnek a 334 túsz haláláért, amiből 186 gyerek volt. Politkovszkaja beszélt a túlélőkkel és azok hozzátartozóival. Ezek a beszámolók nagyon megrázóak, hiszen sokan egyetlen gyermeküket veszítették el a tragédiában. Azokat a szülőket, akik elkísérték a gyerekeiket az évnyitóra, az elsők között végezték ki a terroristák. Amikor pedig 2004-ben Anna Politkovszkaja Beszlánba tartott, az iskolai túszdráma helyszínére, a repülőn megmérgezték, így nem jutott el a megemlékezésre.

Anna Politkovszkaja mindössze két év leforgása alatt elvesztette a reményt, hogy békés úton, esetleg egy fegyver nélküli forradalommal meg lehetne dönteni a Putyini-rezsimet. Ez az elkeseredés az olvasóra is ráragad, hiszen az események nagyon összecsengnek. Valamikor 2004 derekán még reménykedett abban, hogy esetleg a Nyugat beavatkozik, de rá kellett jönnie, hogy az orosz nép csak magára számíthat, hiszen a pénz és az olaj nagyobb súllyal esik latba, mint 130 millió ember élete.

Oly sok mindent lehetne még írni a könyvről, hiszen annyi felháborító eset és folyamat szerepel benne, amit ép ésszel már fel nem fogható. Ráadásul Politkovszkaja nem a véleményét mondja el, hanem a tényeket. Nagyon ritka, amikor az érzéseit tárja az olvasó elé. A rideg valóság pedig felkavarja az ember lelkét és nem érti, hogy hogy lehet így létezni?!

Direkt nem raktam képeket a bejegyzésbe, ugyanis hatásvadásznak és egyben kegyeletsértőnek találtam volna. A kötetben sincsenek képek, és nincs is rá szükség, hiszen a naplóbejegyzések ezek nélkül is megrázóak. Ha valaki kíváncsi a naplóban leírt eseményekre, rákereshet az interneten, de inkább azt ajánlom, hogy ne tegye, ha nem akar álmatlan éjszakákat magának.

A könyvet szerintem minden embernek el kellene olvasnia, hogy megismerje az orosz diktatúra mindennapi kegyetlenségét. Valamint, hogy jobban átérezze, hogy milyen emberekkel is paktált le Viktorka és a sleppje. Ne higgye senki, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk, és megvéd minket majd az EU, hiszen az Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága az oroszokat sem tudja megvédeni, így minket sem fog (Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Oroszország is csatlakozott).

Anna Politkovszkaja naplóbejegyzéseiben az egyszerű embereket szólaltatja meg, hogy az ő szemükön keresztül lássuk mi folyt, és folyik ma is Oroszországban.

A demokrácia halálánál már csak a remény halála rosszabb!

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

IMÁDTAM

ISBN:978 963 293 832 5
Athenaeum Kiadó, 2018
Fordította: Szieberth Ádám
Terjedelem: 416 oldal
Bolti ár:4499,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay

(Összes olvasás: 1 643 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*