Michael Ende: A Végtelen Történet

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Michel Ende-A végtelen történet
Michel Ende-A végtelen történet

Isten hozott Fantáziában.

Sajnálom, hogy ezt a könyvet nem a tízes éveim elején olvastam, mikor még a fantáziám kellőképen aktív volt. Mára, már sajnos igencsak elgyengült, és az én “Fantáziám” is veszélyben van. Éppen ezért örülök, hogy Atráskónak sikerült engem is kicsit megmentenie, és a “semmi” nem falt fel egészen.A “mese” igen csak tanulságos, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Természetesen mindkét korosztálynak mást jelent a könyv, és teljesen másként éli meg az olvasását. Ezt onnan tudom, hogy barátnőm még 12-13 éves korában olvasta, és beszélgettünk a könyvről. Mivel még gyerek fejjel olvasta, jobban bele tudta élni magát a fantázia világba, és teljesen más  a véleménye az egyes szereplőkről, mint nekem aki most olvastam. Természetesen neki Fuhur, a szerencsesárkány volt a kedvence, vagy inkább úgy mondom, aki legközelebb állt hozzá olvasás közben.

Ilyenkor érzem, hogy megöregedtem, és már másként olvasom és élem meg a könyveket, és a meséket. Számomra Fuhur csak egy mellékszereplő volt, azaz Atráskó “háziállata”. Tudom, ez szörnyen hangzik, és úgy is érzem, annak fényében, ahogy barátnőm szemében láttam a csillogást, mikor Fuhurt ecsetelte.

Mondanám, hogy ez is csak egy mese a sok közül, de valahogy mégis jobban meg tudja érinteni az olvasót. Maga a könyv szerkezete is hozzásegít ehhez, ahogy a valóság és a mese keveredik, vagy hogy úgy érezhetjük, hogy mi is azt a könyvet tartjuk kezünkben melyet Bux Barnabás Boldizsár emel el az antikváriumból, amivel kezdetét veszi a kaland.

Nem egy vékony könyv, de olvasmányos, és én is csak úgy faltam az oldalakat. Az ember olvasás közben úgy érzi, hogy tudja mi a vége, és 50 oldal után bekövetkezik az amiről azt hitte, hogy az író a végére tartogatja. Minden oldalon új és új izgalom leselkedik ránk, és mivel Fantáziában vagyunk, itt minden megtörténhet. “A törpök élete nem csak játék és mese…”-hogy egy másik meséből idézzek, Fantáziában is történnek csúnya dolgok. Azonban ezen csúnya dolgoknak is megvan a maguk fontos szerepük a történetben.

Ajánlom kicsiknek, nagyoknak, fiataloknak, öregeknek és mindenkinek, aki valaha élt Fantáziában, vagy éppen most is ott van. Akinél pedig a “semmi” emészti fel e helyet, annak SÜRGŐSEN el kell olvasnia a könyvet 😉

ISBN: 963 307 035 X
Árkádia, 1985
Terjedelem: 440 oldal
Bolti ár: -,- Ft

(Összes olvasás: 593 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*