Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Álmos fejedelem összefogta a magyar törzseket és viszonylagos békét biztosított a számukra. A szomszéd népek azonban erősödnek és folyamatos kóstolgatással tesztelik a törzsszövetség erejét. A határvillongásokat kisebb csaták által visszaverik a magyar véderők, de csak ideig-óráig veszik el az ellenség Tovább Urbánszki László: Árpád és Kurszán

Umberto Eco: A tegnap szigete

Umberto Eco egy kézirat alapján rekonstruálta a barokk ifjú történetét, aki egy hajtótörést követően az “antipódus-délkör” vonalán túli Sziget közelében vetődött “partra”, pontosabban egy elhagyatottnak tűnő hajó fedélzetére, mely a legendás Szigettől (Salamon-szigetek?) nem messze horgonyzott az öbölben. Roberto de Tovább Umberto Eco: A tegnap szigete

Umberto Eco: A rózsa neve

Valamikor még a 2000-es évek elején láttam a regény alapján készült filmet. Elvarázsolt és megfogott. Már akkor tudtam, hogy el kell olvasnom az alapjául szolgáló regényt. Viszont tudomásomra jutott, hogy Umberto Eco nem fukarkodott a szövegben a latin kifejezésekkel, valamint Tovább Umberto Eco: A rózsa neve

Urbánszki László: Régi-új hazában

Karacs százados és kicsiny felderítő csapata, köztük az ifjú Árpáddal, a Kárpátokon túlra készül, hogy megnézze milyen is az a Pannónia, melyről már sokat hallottak, és az elvándorolt magyar törzsek közül csak kevés hírmondó tért vissza. Álmos pedig Etelközben építi Tovább Urbánszki László: Régi-új hazában

Urbánszki László: Vérszerződés

A lecsúszott rusz kereskedő és társai alaptőke szerzéséhez úgy döntöttek, hogy a Dnyeper melletti szállásokat kifosztják, lakóikat lemészárolják, az értékesebbeket pedig rabszolgának eladják Bizáncban. Karacs, a Megyer nemzettség pásztora a szállástól nem messze vigyázta nyáját. Az éjszaka közepén gyanús hangokat Tovább Urbánszki László: Vérszerződés

Ivo Andrić: Vihar a völgy felett

1806 október utolsó péntekén még összeültek a bégek a csarsijában, ugyanis nyugtalanító híreket kaptak. Az a szóbeszéd járta, hogy nemsokára a városba érkezik a francia főkonzul. Ha pedig jön egy főkonzul, akkor jön majd a következő is. Először a francia, Tovább Ivo Andrić: Vihar a völgy felett

Viola Judit: Sasok a viharban IV.

Aba nembeli Amadé amikor visszatért a családi fészekbe, meglepődve tapasztalta, hogy egy szépséges lengyel leányzóval bővült a család, akit édesanyja kassai útja során emelt ki a lengyel menekültek sorából, akik az éhség elől Magyarországon kerestek menedéket. Az úrnő nem csak Tovább Viola Judit: Sasok a viharban IV.

Kiss Ferenc: Seuso mozaik

Egy évvel ezelőtt, 2019 januárjában kereste meg Kiss Ferencet György Balázs, a Kockás képregények kiadója, hogy kedvenc témájából írjon egy képregényt. Kezdetnek egy kisregényt is adott a képregényírónak, mintegy kedvcsinálónak a történethez. Kiss Ferenc érdeklődését felkeltette a titkokkal, drámával teleszőtt Tovább Kiss Ferenc: Seuso mozaik

Bányai D. Ilona: Erdély lángjai

Mátyás király, 1466 telén igen nagy gondban volt. Nem elég, hogy az országot kívülről fenyegetik minden oldalról, a kincstár is üresen kong. Az ország megvédéséhez hadsereg kell, a hadsereghez pedig pénz. És honnan lehet pénzt szerezni legkönnyebben? Újabb adók bevezetéséből. Tovább Bányai D. Ilona: Erdély lángjai

Batka Zoltán: Vata fia

Batka Zoltán: Vata fia

Amikor megláttam a borítót, tudtam, hogy ez a könyv kell nekem és el akarom olvasni. Első pillantásra azt hittem, hogy egy fantasy történetet tartalmaz a kötet, majd elolvastam a fülszöveget és tudatosult bennem, hogy egy történelmi regénnyel lesz dolgom, mely Tovább Batka Zoltán: Vata fia