Álmos nagyfejedelem vezetésével megindulnak a magyar törzsek a régi-új hazába. Az út hosszú, és biztosítani kell vándorlás közben a törzsek védelmét. A le-lemaradozó családok biztonsága is fontos, főleg, hogy a kivonuló magyarok helyére rögtön bevonulnak a besenyők, és még utoljára megpróbálják a vándorlókat kifosztani. Árpád legidősebb fia, Tarkacsu igyekszik megvédeni a hátul maradókat, több-kevesebb sikerrel. Mindeközben Kurszán készíti elő a helyet az új hazában, szövetségre lépve a frank királlyal a morvák ellenében.
A megérkezés a Honfoglalás-ciklus lezáró kötete, melyben végigkövethetjük a vándorló magyar törzsek hétköznapjait a megérkezésig. A kötet a 891-895 közötti időszakot meséli el, több nézőpontból megmutatva a vándorlás és megérkezés nehéz időszakát. Az egyik ilyen, Kurszán gyula története, aki előretolt helyőrségként igyekszik megteremteni a magyarok helyét az új hazában. A morvák délre terjeszkedtek, elfoglalva a magyar-avar területeket. Ezen területek visszaszerzése és kibővítése reményében Kurszán szövetséget köt a frank királlyal, Arnulfottal, aki ígéretet tesz, hogy az elfoglalt területeket a magyarok megtarthatják. Azonban a szövetség nem hosszú életű, és délen a szláv törzsek is fenyegetik a határokat, a bolgárokkal az élükön.
A másik szál Tarkacsu és Jutocsa, a két testvér történetét meséli el, akik hátvédként igyekeznek megvédeni a törzs lemaradó tagjait és biztosítani az utat a portyázó besenyőkkel és pusztai rablókkal szemben. Nem könnyű küldetés, hiszen elég széles a hátvéd vonal, hiszen az állatoknak biztosítani kell a legelőt és a vizet. Ha az egyik nagycsalád előrébb halad, rögtön nem veheti át a területet a következő nagycsalád, hiszen meg kell várnia, hogy a fű újra kisarjadjon. Éppen ezért hosszú időben és területben is a menet a régi-új haza felé.
Egy harmadik szál a magyarok után vándorló szláv halászcsalád és a hozzájuk csapódó rablótörzsből menekült harcias gyerekek történetét meséli el, élükön a bátor Coborral, aki fiatal kora ellenére megkeseredett és nem vágyik másra mint biztonságra és a családi tűz melegére. Cobor tudja, hogy csak abban az esetben fogadják be őket, ha cserében megtudják védeni a védtelen halászcsaládot a portyázóktól. Felderítenek, őrt állnak és vigyáznak a vándorlókra, hogy azok elérhessék a magyarok hazáját, ahol adó fejében biztonságban letelepedhetnek. De hiába minden, ha a rablók fölényben vannak létszámban és fegyverben egyaránt. A fiatal védelmezők azonban nem hagyják magukra a megtámadott halászokat és minden tudásukat és erejüket latba vetve igyekeznek megmenteni őket.
A Kurszán és Tarkacsu szálnál a hangsúly leginkább a csatákon és az ütközeteken van, bemutatva közben a politikai helyzetet melyek a térségben uralkodnak. Szövetségek köttetnek és bomlanak fel, attól függően, hogy az érdekek mit kívánnak. A magyaroknak pedig az az érdekük, hogy biztosítsák a nép bevonulását az új hazába, valamint a határok védelmét, esetleg kitolását a környező törzsek kárára. Mindeközben ügyelniük kell arra is, hogy a határokon belül béke uralkodjon és a szomszédból betörő rabló bandáknak, fosztogatóknak elvegyék a kedvét a magyarok megdézsmálásától.
Jutocsa százados, Árpád kisebbik fia, bár felelősségteljes katona, hajlamos a tréfára, és bizonyos határokon belül eltűri ezt az embereitől is. Ez főleg akkor kerül előtérbe, ha új emberek csatlakoznak, vagy egy-egy katonát meg kell büntetni fegyelemsértésért, szájalásért vagy mókáért. Jutocsa szigorú de igazságos, ha a helyzet úgy kívánja, és nincs ez másképpen akkor sem, amikor belefutnak a szláv halászcsaládba, akiknél Cobor vezeti a védelmet.
Ahogy azt már megszokhattuk a ciklus folyamán, Urbánszki László erőszeretettel veti papírra az emberek hétköznapjait és életképekkel mutatja be az adott kor viszontagságos világát. Erre a legjobb példa Cobor és barátai története, akik egy rablóbandában nevelkedtek. Csak azt tudták, hogy ki az anyjuk, de abban sem volt köszönet. Állandóan beléjük rúgtak, és élelemmel sem halmozták el őket. Így nem csoda, ha az egyik rablótámadás alkalmával az “övéik” ellen fordultak, hogy megvédjék a védtelen családot. Abban reménykedtek, hogy ha megvédik a nagycsaládot, és továbbra is védelembe részesítik őket, akkor talán befogadják őket és tartozhatnak valahová. Nem volt igazi gyerekkoruk, de a halászok között alkalmanként gyereknek érezhették magukat, ha egy biztonságos helyen pihenték ki az út fáradalmait.
Humorból és trágárságból nincs hiány a kötetben, ahogy azt már megszokhattuk 🙂 Viszont mindennek megvan a helye és az ideje, így nem érezzük feleslegesnek vagy erőltetettnek egyiket sem. Laci bá’tól már megszokhattuk, hogy kicsit szabatosabban fejezi ki magát, ízes magyar káromkodásokkal. Bár néha igyekszik élét venni a dolgoknak, hogy ne csússzon át vulgárisba. Ennek és a történetben megtalálható naturalista leírások ellenére fiataloknak nem ajánlanám a könyvet. Hiszen nem csak a párbeszédekben volt szabados, hanem a csaták/ütközetek leírásánál is aránylag részletesen mutatta be az eseményeket.
Olykor azért hangosan felnevettem olvasás közben, és szinte végig jól szórakoztam. A hétköznapokat bemutató részek, és az egymás közötti civódások megadták a hangulatát a kötetnek. Az ütközetek és támadások elég részletesen be vannak mutatva, miközben nem untatja az olyan olvasót sem, aki esetleg nem kíváncsi a hadmozdulatokra és a katonai manőverekre. Mégis kapunk egy kis ízelítőt, hogy milyen is lehetett az élet és a harc a IX. században. Hogyan éltek az emberek, és mire számíthattak a különböző urak uralma alatt.
Olvasás közben azért éreztem, hogy az író nem éppen megváltásként tekint a IX. századi kereszténységre. Igaz, hogy civilizáltabb országok vették körbe az új hazát, mégis erkölcsileg sokkal alacsonyabb szinten voltak a magyaroknál. Egyik keresztény vezetőt sem akadályozta meg a hite a rablásban vagy a gyilkolásban. Egy kis alamizsna az egyháznak, pár gyertya a misére, pár mise az uralkodó lelki üdvéért, és már minden meg is volt bocsájtva az egy isten szemében. Az adott szó a keresztény világban csak addig kötelezte az embert, még számára előnyös volt. Ha változott a széljárás, meg lehetett szegni az ígéretet, csak keresni kellett egy kifogást, mely elfogadható a papok számára.
Viszont a kereszténységet nem állította szembe az író az ősmagyar hitvilággal. Táltosokra sem emlékszem a kötetből, sem áldozatokra melyet az isteneknek ajánlottak fel. A magyar fejedelmek nem is foglalkoztak a nép hitével, hiszen úgy gondolták, hogy a vallás szabadsága mindenkit megillet, mindaddig még nem zavarja a másikat. De aztán jött az erőszakos hittérítés, ami már nem tárgya a jelen kötetnek.
Urbánszki László igyekezett történelmileg hű maradni az eseményekhez, és a lyukakat a saját elképzelése szerint kitölteni. Az utószóban ismételten megemlíti azokat a “ferdítéseket” melyeket kénytelen volt igénybe venni a regény történeti folytonossága végett. Az egyszerű emberek hétköznapjainak bemutatásával kaptunk egy kis ízelítőt mindabból, amit elődeink át- és megélhettek a honfoglalás idején, ami nem lehetett egy könnyű séta.
A Honfoglalás-ciklust mindazoknak ajánlom, akik szeretnének egy kis időt eltölteni a IX. század magyar törzseinek hétköznapjaiban, megismerve mindennapjaikat és a körülményeket ahogy és amint éltek. A hétköznapokon túl pedig megismerhetjük azt a kegyetlen világot is, melyben elődeink sikeresen vették fel a harcot a környező törzsekkel és letelepedtek a régi-új hazában.
A kötetet köszönöm Urbánszki Lászlónak és a Lazi Könyvkiadónak!
ISBN: 978 963 267 537 4
Lazi Könyvkiadó, 2021
Terjedelem: 272 oldal
Bolti ár: 3200,- Ft
A regény megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.
A kötet felénél tartottam, amikor jött a szomorú hír, hogy Urbánszki László eltávozott közölünk. Egy különleges íróval lett szegényebb a világ, aki a hétköznapi emberek szemén és sorsán keresztül igyekezett rávilágítani az élet szépségére és kegyetlenségére. Írói céljait a következőképpen fogalmazta meg: „az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha, ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”
Mindig vidámnak láttam, és mindig örült ha írótársai és/vagy az olvasói között lehetett. Egyik utolsó levelében azt írta, hogy kezd fáradékony lenni és leterheli a történelmi regények írása, de:“Remélem belefér még az időmbe pár szösszenet kutyáról, gyerekről, falusi menzáról!”
Legyen könnyű neki a föld, és emelje az Öregisten a jobbjára, hogy onnan vigyázzon a családjára és örömét lelje az írásain elmerengő, mosolygó olvasóiban.
