L. Ron Hubbard: Együtt az ellenséggel

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
L. Ron Hubbard: Együtt az ellenséggel

A Földi küldetés sorozat harmadik részéhez értem, ami az első kettőhöz képest hatalmas visszaesést okozott, és nem csak gyengére sikerült, hanem nagyon gyengére. Az első rész (A megszállók terve) bemutatta a szereplőket és a Voltár Államszövetség működését és terveit. A szatirikus hangnem és a kalandos történet elszórakoztatta az olvasót. A második rész (A sötét kezdet) egyedi szemszögből mesélte el Heller földi történetét, ahogy igyekszik beilleszkedni a társadalomba és megismerni az emberi szokásokat, motivációkat. Mindezt Heller szemén keresztül látjuk, de Soltan Gris szemszögéből ismerjük meg. És jött a harmadik rész…

Az Együtt az ellenséggel kötet egy teljes eltévelyedés, darabokra hulló történet, ahol az események elkezdődnek, de nem fejeződnek be és nem is látjuk a végét. A szatirikus hangnemből nem maradt szinte semmi. Az olvasót egyszerűen beszippantja egy negatív lökéshullám, amitől nem tud szabadulni, és végig szenvedi a kötet olvasását (ha nem teszi félre).

Mitől lett ilyen darabos a történet? Soltan Gris szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket, aki eléggé csetlik-botlik, ahogy azt már az előző részekben megszokhattuk. Rosszul értelmezi a szituációkat és mindig a saját érdekei szerint próbálja felfogni azokat. Amikor pedig valami félresikerül (az esetek 99%-ban), azt vagy nem veszi észre, vagy olyasmit magyaráz bele, ami nincs ott és semmi köze a valósághoz. Mondhatnánk, hogy vakon, ismeretek nélkül vág bele a dolgokba, és nem ismeri fel az események valódi mozgató rugóit.

Mindezzel még nem is lenne probléma, hiszen egy ilyen karakter tudna vicces, szórakoztató is lenni, ha a körülmények és a helyzetek olyanok lennének. De nem! Itt szinte fáj az olvasónak Gris ostobasága, és a negatív kisugárzás ami belőle árad, és ami átragad az olvasóra is. Nincs annál rosszabb, amikor az ostobaság gonoszsággal és kitartással párosul. Ilyen Gris karaktere is.

Az első két kötetnél még nyomon lehetett követni az eredeti történeti szálat és éreztük, hogy ha lassan is, de araszoltunk a cél felé. Jelen kötetben Hubbard egy sor mellékszálat indít útjára, aminek nem látjuk az értelmét, és nem is tudjuk kikövetkeztetni az okokat. Lehet, hogy ezekre fény derül a folytatásokban, de ahhoz igazán kitartó olvasónak kell lennie az embernek (ami rám most nem lesz igaz). Ráadásul igen sok teret enged az író ezen mellékszálaknak a kötetben, ami céltalan grafomániának tűnik és igencsak unalmas. Már az első 100 oldalnál erős volt a késztetés, hogy félretegyem a könyvet, de élt bennem a remény, hogy majdcsak történik valami, ami átlendít ezen a céltalan leírások sorozatán. A reményem nem vált be. Ráadásul, ahogy haladtam a történettel, egyre lejjebb és lejjebb húzott. A szatírának már nyoma sem volt. Átvette a helyét a rosszindulatú cselekmények sorozata, melyek egy egész társadalmi szegmenst érint.

Akciókból nem volt hiány, de mégsem nevezném kalandtörténetnek ezt a részt, ugyanis ezek az “akciók” teljes mértékben értelmetlenek voltak. Semmi indokot nem találunk, még a sorok között sem, arra vonatkozóan, hogy egy-egy eseménysorozatot miért kellett ennyire elnyújtani és túlbonyolítani? Erőfitogtatás miatt? Lehet.

A legjobb példa a felesleges betűvetésre Gris és a “rabszolganő” kapcsolata. Hosszú oldalak szólnak arról, hogy Gris, aki még nem is látta személyesen a nőt, milyen szerelemben ég iránta. Majd amikor megérkezik a nő a házba, elfátyolozva, “főhősünk” mindent megtesz annak érdekében, hogy meghódítsa. Persze, minden terve és próbálkozása dugába dől, de ennek ellenére sem hajlandó férfiként odaállni a nő elé, csak köröz körülötte, mint a kenyérdarabra lecsapni igyekvő galamb. És mindezt több tíz oldalon keresztül taglalja Hubbard, unalomra kárhoztatva az olvasót, aki arra vár, hogy majdcsak beindulnak az események, és érdektelenül olvassa Gris szánalmas próbálkozásait.

Sajnos a folytatás sem jobb…és bár függővéggel zárul a kötet, nem érzek késztetést arra, hogy a negyedik részt a kezembe vegyem.

Nem a negatív hangulattal van bajom, hiszen nagyon sok nyomasztó könyvet olvastam már. Viszont ezeknek volt céljuk. Megértetni, átérezni egy adott helyzetet, válságot vagy bármit ami az ember életében előfordulhat. És volt olyan kötet, ami annyira nyomasztott, hogy utána jó ideig nem volt kedvem már történethez, mégis úgy éreztem, hogy kellett az a történet, mert általa több lettem és talán empatikusabb is az emberek és sorsok iránt. Viszont az Együtt az ellenséggel nem ilyen. Ez csak nyomasztja az embert, és azon gondolkodik olvasás közben, hogy miért kínozza magát?

Lehet, hogy rosszkor olvastam? Lehet, hogy átsiklottam valamin? Nincs kizárva…de ha lett volna bármi érdekes ebben a részben, akkor azt azért észrevettem volna. A sok történeti szál, amit az író útjára indított, nem tudott megfogni. Nem is vagyok kíváncsi arra, hogy mire futnak ki, mert nem érzem azt, hogy bármit is számítana a történet szempontjából. Főleg, ha beleveszem azt, hogy ezen történeti szálak mennyi oldalt elfoglalnak, és a lezárásuk lehet, hogy csak 1-2 oldal lesz (amit nem hinnék), de az is lehet, hogy az író fél-fél kötetet szán nekik…rossz belegondolni is 😀

Nos, nem is húzom tovább…számomra befejeződött a Földi küldetés. Egy ideig biztos nem fogom folytatni, de nagy valószínűséggel soha sem. Akinek van kedve a szenvedéshez, vagy esetleg másként éli meg a dolgokat, annak lehet, hogy mást nyújt majd ez a kötet. Nekem az Együtt az ellenséggel lezárást hozott.

Átrágtam magam rajta

ISBN: 978 87 432 0979 9
NEW ERA, 2021
(Fordította: Radnai Csaba?)
Terjedelem: 428 oldal

A sorozat megrendelhető közvetlenül a kiadótól kedvezményesen, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 95 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*