Albert Camus: A pestis
A 2019-es év slágerkönyve a világon, ami a Covid-19 terjedésének volt “köszönhető”. Gondoltam, teszek vele én is egy próbát, de nem összehasonlításnak szántam a mostani helyzettel. Nem tudom, hogy mit vártam a regénytől, de azt biztos nem kaptam meg tőle. Ugyanis hatalmas csalódás volt.
Camus leírásai unalmasak, ami talán annak is köszönhető, hogy távol tartja az olvasót a valódi eseményektől, és pár személyen keresztül próbálja meg bemutatni a vesztegzár okozta társadalmi változásokat. A pestis nem más a történetben, mint háttér, amin keresztül valamit el akar mondani az író, de nem sikerül nagyon neki. Végül, az unalom csúcsán pedig olyan eszközhöz nyúl, ami elég hatásvadász: egy gyermek végóráinak a leírását tárja elénk. Ezt követően újra a háttérbe húzódik és a város lakosainak a viselkedését írja le.
A kötetben helyet kapott egy “tanulmány” is, Abszurd gondolatmenet címen. Nos, nagyon abszurd, csak éppen nem értem, hogy mit keres egy Diákkönyvtáros kötetben, főleg, amikor az első rész Az abszurd és az öngyilkosság alcímet viseli. Ezzel az írással többet szenvedtem, mint magával A pestis-sel, mert egy parttalan filozófiai eszmefuttatás kellős közepébe csöppentem, aminek sem eleje, sem vége.
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Kissé depresszív, de nagyon találó és kalandos történet. Henry Fécamp feltétel nélkül megbízott a barátjában, John Carewban, és a barátja szabadsága reményében bevállalta a halált. Csakhogy, valahogy nem akart eljönni a kaszás, ugyanis Fécamp olyan információ birtokában volt, amit nem vihetett a sírba, így az idegenlégió titkosszolgálata mindent megtett, hogy ezt az információt megszerezze. Csak egy gond volt…Fécamp nem volt birtokában ennek az információnak, de erről nem tájékoztatott senkit, mert akkor kiderült volna az egyezség, melyet a barátjával kötött.
A regény kissé borús hangulatú, amit átjár a fekete-humor, és az olvasó lelkére rátelepszik valami nehéz súly, ami húzza lefelé a posványba. De azért van ami csillogást ad a történetnek, az árulás ellenére: Fécamp igazi gentleman, aki tartja a szavát, mindaddig még rá nem jön, hogy kinek is tartja a hátát.
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part
A Csülök duológia első része, melyben megismerhetjük a három főhősünket, Csülköt, Tuskó Hopkinszt és Senki Alfonzot, akiket összefúj a szél egy különös gyilkosság miatt. A kezdeti zűrzavar okozója Török Szultán, aki a továbbiakban is rendszeresen felkavarja az amúgy sem álló vizet. A három, nem éppen hústípusú szereplő egy tiszt becsületéért és életéért összefog, hogy tisztára mossák a tiszt nevét, és remélhetőleg ezzel a légiótól is megszabadulnak, ahová ketten “önkéntesen” léptek be, még a harmadikuk csak álcának használta.
Szerintem ez az egyik legjobb Rejtő regény. Humoros, mégis izgalmas, és persze itt is az erkölcs és a kötelesség van előtérben. Olvasás közben többször is hangosan felnevettem, ami nem szokásom, de az a higgadt közlésmód, ahogy az író a legabszurdabb eseteket, nyelvi leleményességeket és beszólásokat közli, egyszerűen letaglózó. Voltak (és ma is vannak) olyan jelenetek, melyek ha eszembe jutnak, képes vagyok percekig vigyorogni. Átadni meg persze nem lehet, mert egy-egy félmondat egy egész eseménysor lezárása, ami felteszi az “i”-re a pontot.
Csak ajánlani tudom mindenkinek. Maximális kikapcsolódás, könnyed szórakozás és sok nevetés.
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
A Csülök duoliógia folytatása már nem annyira fényes, mint az első rész volt. A történet pár évvel később játszódik, Afrikában, szintén a légió berkein belül. A három barát, minden igyekezete ellenére nem tud szabadulni a légiótól, főleg Tuskó Hopkinsz, aki be sem lépett, de egy félreértés miatt nem tudott leszerelni. Tuskó azon igyekezetében, hogy valódi személyazonosságát igazolja, egy levelet kap, melyben egy hölgy arra kéri, hogy keresse meg a fivérét, aki egy büntetőtáborban eltűnt. A három “testőr” nemesi küldetése ezen büntetőtáborba vezet, ahol a rabok és a fegyőrök luxuskörülmények között élik életüket. Még a vaknak is kiszúrná a szemét, hogy valami nagyon nem stimmel itt, és a három főszereplő megpróbál a dolgok után járni, a Török Szultán nem éppen egyértelmű segítségével, aki sajátos nyelvtanával ellátott leveleivel tájékoztatja barátait, hogy mindaz amit csinál csak látszat, és mellettük áll.
Nem tudom, hogy ez a regény miért felkapottabb, mint Az elátkozott part?! Hiszen szinte végigmasírozunk a történeten, mely bár jól fel van építve, mégis rohanás az egész. A humor sokkal visszafogottabban van jelen, és mintha kiszámított helyeken lenne a történetben. Valahogy az egész olyan mesterkélt, és hiányzik belőle az a nyelvi játékosság, ami Rejtő műveire jellemző. Ráadásul a regényt filmes változatban is feldolgozták, ami szerény véleményem szerint csapnivaló és végig sem bírtam nézni.
Umberto Eco: Bábeli beszélgetés – Minimálnapló
Időnként szükségem van egy kis Eco-ra, hogy egy teljesen más világban kapcsolódjak ki. A Bábeli beszélgetés rövid írások gyűjteménye, mely bemutatja a játékos oldalát az írónak. Szerepelnek ebben a kötetben “recenziók”, “útmutatók”, karikatúrák, szatírák és még sok minden, ami az élethez “nélkülözhetetlen”.
A változatos írások nem csak szórakoztatóak és könnyedek, de néha igencsak karcolnak, és rámutatnak az emberi hülyeség határtalan univerzumára. Sajnos egyes variációk egy témára kicsit túltolták a biciklit, de azon is át tudja magát verekedni a türelmes olvasó. Más témák viszont túl rövidnek bizonyultak, aminek következtében kicsit hiányérzetünk lehet. Mondjuk, szívesen olvastam volna még “recenziókat” az ismert művekről, melyek teljesen más nézőpontból, mintha egy “földönkívüli” szemén át mutatták volna be ezeket az írásokat. Anno, a SZINT-en is felmerült, hogy írástechnikai gyakorlásként és szórakozásból írhatnánk fülszöveget a Bibliához. Ez később egy Facebook beszélgetésben megvalósult, és igen szórakoztatónak bizonyult.
A Bábeli beszélgetés ujjgyakorlat íróknak és kiváló szórakozás az olvasóknak. A szövegek nagy része a múlt században íródott, ezért olykor megmosolyogtató, viszont a tartalma igazi időutazás, ahol Eco szemén keresztül láthatjuk a ’60-as, ’70-es és ’80-as éveket.
Könnyed, szórakoztató és olykor elgondolkodtató.
