Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű
Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű

Az emberiség történelme tele van szörnyekkel. Egy részét mi magunk teremtettük, még más részét mi ruháztuk fel szörny tulajdonságokkal. Az ismeretlentől, a Másságtól vagy éppen a környezetünktől való félelem hozta létre ezeket. Vagy éppen a folklór, aminek köszönhetően a szüleink hozták ránk a frászt gyerekkorunkban. De a rettegés az énünk része, és igényünk is van rá, hiszen, ha nem így volna, akkor nem lennének ennyire népszerűek a horrorfilmek és könyvek. Viszont a popkultúrában megjelenő szörnyeknek van egy nagy előnyük: korlátok között mozognak és legyőzhetőek (így vagy úgy).

Idén folytatódik az Athenaeum Kiadó tanulmánykötet-sorozata, melynek a középpontjában most a szörnyek állnak. A kötetben szereplő 11 tanulmány szerzői mind irodalomtudósok, akiknek egy nagy része a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Populáris kultúra és fantasztikum az angol nyelvű országokban kutatócsoport tagja. A tanulmányok az irodalomban, a filmművészetben vagy éppen a képregényekben fellelhető szörnyeket vették górcső alá. Vizsgálódásuk nem csak a szörny megszületésének és létezésének körülményeit taglalják, hanem a közeget is amiben létrejöttek, és amire reflektálnak. Hiszen közismert, hogy a szörnyek jönnek-mennek, ahogy az idők- és egyben ők is változnak.

Limpár Ildikó az Előszóban nem csak a szörnyek etimológiáját ismerteti, hanem egy nagyon jó összefoglalót is ad a kötetben szereplő tanulmányokról. Ha nem lenne plágium, akkor ezt az összefoglalót másolnám ide, kiegészítve egy-két személyes benyomással, és már kész is lenne az ajánló. Viszont aki erre kíváncsi, az menjen be egy könyvesboltba és vegye a kezébe a kötetet. Az Előszó elolvasását követően pedig könnyen eldöntheti, hogy a könyv neki szól vagy sem. Vagy pedig végigolvassa az én ajánlómat, ami eléggé szubjektív.

Panka Dániel Mary Shelley: Frankenstein (1818) regényében vizsgálja a Teremtmény és alkotója kapcsolatát, valamint a kulturális behatásokat melyeket a Teremtmény magában hordoz. Valamint kitér az első kiadás (1818) és a második, átdolgozott kiadás (1831) közötti különbségekre, melyben Shelley apró változtatásokat eszközölt Frankenstein személyére vonatkozóan, mely jelentős személyiségbeli változást eredményezett. Tagadhatatlan, hogy ez a regény és maga a Teremtmény is a kultúránk részévé vált, és idővel, a társadalmi-, gazdasági változások függvényében többször átalakult, kiteljesedett az idő folyamán.

A terjedelmi korlát miatt, gondolom, nem volt lehetősége Panka Dánielnek részletesen a szörnyjelenség mélyére ásnia, és ennek következtében olyan dolgok is kimaradtak a tanulmányból, ami a szerző számára valószínű evidensek, de az olvasókra az újdonság erejével hatott volna. Ez pedig nem más, mint a név kérdése. Sajnos, a tanulmányban nem lett megemlítve, hogy miért is nem kapott nevet a Teremtmény. Az “akit nem nevezünk a nevén” (Harry Potter), akárcsak Frankenstein szörnyét sem, hiszen ha nevet adunk neki, akkor létezővé válik, és betüremkedik a mi valóságunkba. Ennek ellenére a tanulmány elég sok információt tartalmaz a művel kapcsolatban, ami miatt érdemes elolvasni.

Gyuris Norbert a mesterséges intelligenciát választotta témájául, mint a modern társadalom, aránylag fiatal, mégis nagy hatású szörnyetegét. Vizsgálódásait népszerű filmek mesterséges intelligenciáin keresztül vezeti le, cseppet sem megnyugtató végkövetkeztetésekkel. Valljuk be, hogy a felhozott filmekben sem pozitív szereplők ezek az MI-k. Ott van például a Terminátor sorozat, a Mátrix-trilógia, a 2001. Űrodisszeia, az Én, a robot és hogy az irodalmat is érintsük, William Gibson Sprawl-trilógiája. Mindegyik más-más szörnyeteg, de egy közös bennük: az ember felett állnak. És éppen ez az, ami megrémít bennünket – a kontroll elvesztése. Ha egyszer kilép a populáris kultúrából a programsorok korlátaitól megszabadult, önállóan fejlődni és tanulni képes mesterséges intelligencia, az emberiség sorsa megpecsételődik. Nem biztos, hogy az emberiség ellen fog fordulni az MI, de annak nagy az esélye, hogy nem lesz szüksége ránk.

A tanulmány jól körüljárja a különböző, a populáris kultúrában szereplő MI-k létrejöttének és fennmaradásának, uralkodásának változatait. A kor gondolkodása erőteljesen visszatükröződik ezen MI-k “megtestesülésében”, valamint a tevékenységeikben. Még sok helyen nem jelentenek veszélyt, sőt, az embert támogató szerepük van, addig egyes megjelenítési formájukban igazi szörnyetegek, akik az emberiség pusztulását készítik elő. A tanulmány kitér a különbségekre, mint ahogy a hasonlóságokat is feltárja, amitől a szemünkben szörnyetegként jelennek meg ezek a mesterséges intelligenciák.

Pintér Károly H. G. Wells: Világok harca című regényének a szörnyeit, azaz az imperialista marsi hódítókat vizsgálja. Wells regényében a szörnyeteg nézőpont kérdése, ugyanis az elbeszélés folyamán párhuzamba állított marsiak, a Brit Birodalom és maga az ember is szörny, ha az áldozatok nézőpontjából tekintünk rájuk. Pintér Károly ezen párhuzamokra fókuszál és ezeken keresztül tárja fel a szörnyek belső valóját, azaz, hogy mitől is változik valaki vagy valami szörnnyé. Valamint van egy másik nézőpont is, maga a “szörnyeteg” nézőpontja, ami a természet rendjével magyarázza a cselekedeteit, azaz az erősebb marad életben és neki kell uralkodnia a gyengébbeken, és az alsóbbrendű fajokon. De minden szörny legyőzhető, és nem biztos, hogy az erő az egyetlen, ami a bukásukat okozhatja. Elég egy baktérium vagy vírus, mely legyőzi a hatalmasokat, azaz a szörnyek sem mindenhatóak.

Még mindig nem jutottam oda, hogy elolvassam a Világok harcát, de egyre nagyobb a késztetés, hogy ezt a hiányosságomat pótoljam. A tanulmány olyan részletesen mutat rá a regényben lévő “szörnyekre”, hogy a többsíkú megértése és befogadása a regénynek egyre nagyobb kihívás elé fog állítani 🙂

Vancsó Éva a Star Trek – The Original Series-sorozatban megjelenő női szörnyeket és szörnyű nőket vizsgálja. A kötetben az ő tanulmányában jelenik meg először a vagina dentata kifejezés, mely a férfiak “rémálma”. A kasztráló nő, mint potenciális veszélyforrás a férfira nézve, igen szörnyűséges szörny. Mégis, a borzongást kicsit félretéve, koncentráljunk a tanulmányra. Vancsó Éva nem csak a vagina dentata jelenésgét tárja az olvasó elé, hanem az utópisztikus világ ellentmondásait is, melyek a női egyenjogúságot lábbal tiporják, és a férfi nézőket célozzák meg. Nem tudom, hogy a TOS-ban, vagy éppen a TNG-ben hangzik el az a mondat, hogy nő nem lehet csillaghajó kapitány. Milyen utópia az, ahol a nőket elnyomják és szexuális tárgynak tekintik? Ráadásul a szörnyek is nőneműek (többségében), vagy éppen a nőket állítják be szörnynek, akit a férfinak meg kell törnie és “idomítania” kell az elvárt normák szerint.

A tanulmány igen érdekes olvasmány, nem csak Star Trek rajongóknak, hanem azoknak is, akik kíváncsiak a kor és a közönség alakította szörnyalakok megjelenítésére. A sorozat képi megjelenítése felett már eljárt az idő, de az egyik szörnye igen nagy hasonlóságot mutat az Alien sorozat idegen lényeivel, amire a tanulmány is kitér.

Szujer Orsolya a képregények macskáit és macskanőit vizsgálja tanulmányában. Annak ellenére, hogy nem rajongok a képregényekért és maga a téma sem tűnt számomra érdekesnek, be tudott húzni az írás. Hasonlóan az előző tanulmányhoz, ez is a nőt állítja központba, mint egy lehetséges szörnyet, csak azért, mert a társadalmi elvárásoknak nem felel meg. Hiszen egy öntudatos, szexi nő csakis szörny lehet, aki a férfi veszélyes ellenfele. Mindez addig állja meg a helyét, még a képregény-olvasók többsége férfi. Addig az ő fantáziájuk kielégítését célozza meg a történetíró és rajzoló. Nem mennék bele a tudat alatti vágyak kielégítésének folyamatába, de valljuk be, hogy igen sok férfinak a fantáziáját megmozgatta a macskanők története.

A tanulmány időrendi sorrendben vizsgálja a DC és MARVEL macskanőinek “szörnyszerűséget” és ezeknek a vetületeit, még végül “szörnyetlenítik” a karaktereket. Érdemes időben is elhelyezni ezeket a női szörnyeket a társadalmunkban, hiszen lenyomatát képezik a világunknak és gondolkodásunknak. Más “macskafajtákra” is kité Szujer Orsolya, de ez már más szörnyeket idéz meg.

Kérchy Anna az Esték a cirkuszban című regény madárnőjén keresztül vizsgálja a női szörnyet, vagy éppen a szörnyű nőt. A regényt nem olvastam, így a tanulmány alapján próbáltam kialakítani egy képet a történetről és magáról a főszereplőről, a madárnőről. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kedvet kaptam a történet elolvasásához, viszont a madárnő története és szörnyszerűsége igen érdekes téma, amiért érdemes elolvasni ezt a tanulmányt is.

Sohár Anikó a Korongvilág szörnyeiből gyűjtött egy csokorra valót a tanulmányában. Az írásból egyszerűen átsüt az a szeretet, ahogy Sohár Anikó viszonyul Terry Pratchett történeteihez. A sorozatban még nem jutottam el odáig, ahonnan a szörnyeinek a többségét veszi, mégis lelkesen olvastam minden sorát. Ráadásul, rá kellett döbbennem, hogy mennyire felületesen is olvastam eddig a Korongvilág történeteket, figyelmen kívül hagyva a rejtett értelmezéseket és utalásokat, illetve az angolszász szörny-hagyományokat, mint például a bumbus értelmezését. A szörny “hierarchia” bemutatása is érdekes, ugyanis ennek többsége mellett elmentem olvasás közben. Azt hiszem, hogy a jövőben kicsit komolyabban kell majd vennem a Korongvilág történeteket, és jobban odafigyelnem a szereplőkre és a “szörnyekre”. A Halál eddig is érdekes figura volt a történetben, amit Pratchett a megszokottnál egy kicsit másképpen alkotott meg, akárcsak a többi szörnyét. Hiszen nem a kinézetétől lesz valaki szörnyeteg, hanem a tettei teszik azzá. Igaz, az is megesik, hogy a tetteik ellenére “szörnyetlenítik” őket, ha nem tudatos a cselekedetük.

A tanulmány nem csak kedvet csinál a Korongvilág-sorozat elolvasásához, hanem kíváncsivá is teszi az olvasót az árnyalt történetmesélés rétegeinek megismerésére, a szórakozás mellet. Már nagyon várom, hogy kezembe vehessem a Vadkanapó részt, majd utána újraolvassam ezt a tanulmányt.

Fodor András China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényét vizsgálja a Szövő mint hátborzongató, dimenzión túli entitást helyezve a középpontba. A regényt már régóta el akartam olvasni, de a tanulmányt olvasva kicsit elbizonytalanodtam. Nem a Szövő, mint szörny miatt, hanem a tér mint szörny gondolatisága okán. Kicsit kusza a világ és a leírása is, amit nem mindig sikerült megértenem. Lehet, hogy aki már olvasta a regényt, az végig képben van a Szövő és a terek világával is, de én elvesztem benne. Vagy csak szegényes a fantáziám és nem tudom elképzelni a tereket, mint “szörnyeket”. Az biztos, hogy ennek a “kusza” világnak is van egy sarkalatos pontja, amit ha megtalál az ember, akkor a helyére kerülnek a dolgok, még akkor is ha a “szörnyűségük” ezzel nem szűnik meg. Az biztos, hogy a regény elolvasását követően újra kell majd olvasnom a tanulmányt is, abban a reményben, hogy akkor talán nem leszek ilyen elveszett ebben a világban.

Benczik Vera írásának elolvasása előtt eléggé szkeptikus voltam, és nem hittem, hogy bármi érdekeset tud mondani a Legenda vagyok című filmmel (és mint kiderül számomra, regénnyel) kapcsolatban. A filmet láttam, és egy tízes skálán 2-3 pontnál többet nem adnék rá. Benczik Vera azonban rámutatott, hogy a filmben megjelenő zombik eléggé eltérnek a regényben szereplőktől, sőt, a 2007-es feldolgozás eredeti befejezésétől is. Sajnos, a hollywoodi álomgyár a tömegek szórakoztatására készíti a filmjeit, nem a gondolkodó nézőknek (tisztelet a kivételnek). Pedig a regény alapötlete nem egy zombi apokalipszis bemutatása lett volna, hanem az emberiség “továbbfejlődésének” egy lehetséges módja. Benczik Vera két nézőpontból is megvizsgálta a történetet. Az egyik, a családját elveszített főszereplő szemszögéből, aki egyedül maradt emberként a városban és csak a bosszú élteti. A másik nézőpont a “zombik” társadalmán keresztül tekint a rájuk vadászó emberre, aki veszélyt jelent rájuk nézve. Itt is felbukkan annak a kérdése, hogy ki is valójában a szörny?! Érdekes és izgalmas tanulmány, aminek köszönhetően Richard Matheson regénye felkerült a kívánságlistámra, annak ellenére, hogy kerülöm a zombis történeteket.

Limpár Ildikó is a zombis témák boncolgatásához nyúlt, a Kiéhezettek és Stony Mayhall második élete regényeket véve alapul. A szerző a “zombik” evolúcióját kutatja az idők múlásával, azaz azt, hogy hogyan lesznek agyatlan élőhalott zabálógépekből idővel gondolkodni, összetartani képes fajjá. Idővel a szörnyeink is átalakulnak, ahogy a kezdetekkor a vámpírok is csak vérszívók voltak, az Alkonyat sorozatban pedig már csilli-villi, szexi lények, akik szerelembe tudnak esni az emberrel, és le tudják küzdeni az ősi ösztönt, hogy a nyaki ütőérbe marjanak. Az igaz, hogy a zombiknak még sok lépcsőfokot meg kell mászniuk, mire levetkőzik bomló külsejüket, hogy elérjék a szexi-zombi kategóriát (igaz, a Jól áll neki a halál című filmben már az első lépés megtörtént). Limpár Ildikó is azt vizsgálja az írásában, hogy mitől szörny a zombi, és azzal, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel (gondolkodás, tanulékonyság, összetartozás, saját fajának a védelme, stb…) mennyire távolodik el a szörny státusztól? Melyik az a pont, amikor az olvasó képes a “szörnnyel” azonosulni, és az emberek ellen hangolódni.

Rusvai Mónika a rettentő növények témáját dolgozza fel tanulmányában az ember-növény hibrideket tárgyalva. A kutatás alapjául Robert Holdstock Lavandyss című regénye szolgált. Mindaddig érdekesnek tartottam a nővény “szörnyek” koncepciót, és a benne rejlő lehetőségeket, még elő nem került a Lavandyss kötetet is magába foglaló sorozat első részének a címe: Mitágó-erdő. Próbáltam én szeretni ezt a történetet, de annyira unalmas volt, hogy nem tudott lekötni az erdő furcsa világa sem. A tanulmány olvasása közben, a téma érdekessége ellenére, fel-fel rémlett bennem az a szenvedés, amit Robert Holdstock regényének olvasása okozott. Rusvai Mónika írása egy teljesen más szörny-tér-idő dimenziót tárt fel előttem, mint amit eddig megszoktam. Mindez érdekes is lett volna számomra, ha ad egy támpontot, ahol a növényhorrort máshonnan is megvizsgálhatnám, nem csak Robert Holdstock írásain keresztül. Jó, van egy pár példa, de azok mintha csak érintőlegesen foglalkoznának a témával, még Holdstock kísérleti írásai valóban új színt hoznak a zsánerbe. De nem tehetek róla, hogy egyszerűen képtelen lennék a jövőben kézbe venni egy Holdstock regényt, még egyszer.

Limpár Ildikó írása zárja a kötetet, mely a Szólít a szörny című regényen keresztül mutatja be jelenkori traumáink szörnyetegét. Az ifjúsági fantasybe ágyazott történet a halállal, a kiszolgáltatottsággal és a reményvesztéssel szembenéző fiú történetét, a traumáinak feldolgozását meséli el, egy szörnnyel folytatott beszélgetésén keresztül, aki arra kényszeríti, hogy kimondja az igazságot. A szőrös, vagina dentata típusú szörnyek már kezdenek kimenni a divatból, és csak riogatásra használhatóak. Az igazi szörnyek köztünk élnek és szembe kell néznünk velük minden nap. A tanulmány alapjául szolgáló regényt még nem olvastam, és zord hangulata miatt a közeljövőben talán nem is fogom, mégis felkeltette az érdeklődésemet. Leginkább az fogott meg benne, ahogy a szerzők a témához nyúlnak, és az emberi tragédiákat egy fiú és egy szörnyeteg kapcsolatán keresztül próbálják, nem mézes-mázos köntösbe bújtatva, feldolgozni. Nem egy könnyed téma, az biztos.

A kötet végére megismerhettem egy pár rémesen népszerű szörnyet a popkultúra világából, és végigkövethettem a fejlődésüket az idők folyamán. Azt is megfigyelhettem, hogy idővel hogyan változnak ezek a szörnyek, reflektálva a valóságunkra, a társadalmunkra és a civilizációnk fejlődési szintjére. Frankenstein teremtménye újra és újra meg tud újulni, idomulva a félelmeinkhez, az elvárásainkhoz és a szórakoztatásunkhoz. A régi szörnyek többsége ma már plüssfigura, melyek nem váltanak ki rettegést. Szörnyetlenítjük őket, ahogy idővel szembe tudunk nézni a félelmeinkkel és gyarapítjuk tudásunkat. Az ismeretlentől való félelmünk nem múlt el, csak a régi szörnyek helyét újak vették át.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Akit érdekel a szörnyek “evolúciója”, a társadalmunk lenyomata ebben a zsánerben, azoknak igazán izgalmas és érdekes olvasnivalót fog nyújtani a kötet. Sok mindent megtudhatunk közvetetten arról a világról, ahol ezek a szörnyek születtek, hiszen nagy részüket mi magunk hoztuk létre és a félelmünkkel tápláljuk ezeket.

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN:978 963 543 001 7
Athenaeum Kiadó, 2021
Terjedelem: 312 oldal
Bolti ár:4499,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 127 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*