Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Terry Pratchett: Egyenjogú rítusok

Dob Kvartély varázsló az utolsó útjára indult, hogy halála előtt átadhassa erejét a kiválasztottnak. Útja Lusta Dög faluba vezetett, a kovácshoz, aki maga is nyolcadik fiúgyermek volt és és már volt hét fia. A felesége pedig várandós volt, és az utolsó percekben volt éppen, amikor Dob Kvartély beállított. Az időzítés mondhatni tökéletes, hiszen a varázslónak is már csak percei voltak hátra. Amikor a bábasszony lehozta a bepólyált újszülöttet, a varázsló átadta hatalmát. Csak történt egy kis baleset. Az újszülött nem a nyolcadik fiú nyolcadik fia volt, hanem a lánya. Megtörtént az, ami még a Korongvilág fennállása alatt soha, és még a Nagy A`Tuin sem emlékezett hasonló esetre, mégpedig az, hogy varázserőt kapott egy lány.

Nemrégen fedeztem csak fel magamnak a Korongvilág fantasztikus világát. Az első, bizonytalan lépéseim a Vészbanyákkal (Korongvilág 6.) kezdődött, majd A mágia színe és A mágia fénye (Korongvilág 1. és 2.) következett. A Vészbanyák elvarázsolt, A mágia színe és A mágia fénye viszont elkedvetlenített. De a remény hal meg utoljára, így gondoltam, mit veszíthetek, ha folytatom a sorozatot? Semmit! Legfeljebb ritkábban veszek a kezembe egy-egy Korongvilág kötetet. Viszont az Egyenjogú rítusok már az elején fel tudta kelteni az érdeklődésemet, hiszen elég faramuci felállással kerültem szembe: egy lány a varázslóvilágban, ahol csak férfiak űzhették az ipart. Bár a regény a humoros oldaláról közelíti meg az egyenjogúság kérdését, igen keményen szemlélteti, hogy mi mindenen kell átmennie egy lánynak ahhoz, hogy elismerjék egyenjogú félként. Terry Pretchett nem csak a közhelyeket szedte egy csokorba, és forgatta ki a saját ironikus módján, hanem még az olvasót is képes volt bevinni a málnásba olykor-olykor.

Mállotviksz Néne, Lusta Dög boszorkánya már kiskorától figyelemmel kísérte a kovács lányának, Eskarinának a mindennapjait. Nem is nagyon foglalkozott a lánnyal mindaddig, még egy téli napon nem érezte, hogy valami szörnyűség történik a közeli erdőben. Néne akkor jött rá, hogy ha nem veszi a szárnyai alá a lányt, és nem tanítja meg uralni az erejét, akkor előfordulhat, hogy Esk dühében vagy védekezésképpen olyat tesz, amit a falu sokáig nem felejt majd el. Így lett nyolc évesen a kis Esk boszorkánytanonc.

Viszont a boszorkányok és a varázslók között van egy nagy különbség, a nemükön kívül. A varázslók a szavak emberei, akik a könyvekből sajátítják el a varázsszavakat, a boszorkányok pedig a természet mesterei, ugyanis gyógynövényekből készítenek bájitalokat. Néne vérbeli boszorkány volt, aki a könyveket nem tartotta nagyra, legalábbis a tartalmukat illetően. A vékony lapokat kedvelte, és ilyen könyvből mindig tartott egyet a kerti árnyékszékben. De mit taníthat ő egy női varázslónak? Boszorkányt faraghat belőle? Vagy kénytelen lesz belátni, hogy annak ellenére, hogy Esk lány, mégiscsak varázsló? Ha pedig varázsló, akkor a Láthatatlan Egyetemen a helye, nem egy kis falu boszorkányánál.

A regény Esk történetén keresztül mutatja be, hogy mennyi akadályt kell legyőznie egy lánynak/nőnek ahhoz, hogy egyenjogú tagja legyen a társadalomnak. Titkolnia kell néha a tehetségét, hiszen megbotránkozást váltana ki az emberekből, ha egy nő varázsolna. Akinek mégis elárulja a titkát, az pedig csak nevet rajta, hiszen ki hallott már olyanról, hogy egy lány varázsolni tudjon. Az igazát bebizonyítani azonban nem tudja, mert nem ismeri a varázserejének mibenlétét, így csak veszélyhelyzetben, mintegy a tudatalattijából feltörően tudja használni. Amikor pedig tudatosan használja, akkor nem tudja irányítani, így sok kalamajkát okoz. A Láthatatlan Egyetemen megtanítanák, hogy kell varázsolni, de ahhoz először el kellene jutnia Ankh-Morporkba, és felvételt kellene nyernie, hogy varázslótanonc lehessen.

Esk küzdelmes útját Néne ellensúlyozza, aki bár ismeri a nagyvilágot, hiszen minden kérdésre megfelel, de valójában fogalma sincs, hogy mi lehet Lusta Dögön kívül. A betűket is ismeri, hiszen esténként szorgalmasan forgatta a Kalengyáriumot, ‘ami mindig „küllönfelle járványok”-at és „küllönfelle balszerencsék”-et jövendölt‘, de hogy a sok szóbeszédből, amit a vándorárusoktól hallott mi igaz és mi nem, arról fogalma sem volt. De egy kis ravaszságért neki sem kellett a szomszédba mennie, így ahol tudta, segítette Esk útját.

Egy ilyen komoly témánál jól is jön a humor, hiszen nagyon lehangoló volna ha csak Esk történetét követnénk nyomon. Néha meg kell állnunk egy jót nevetni, hogy oldjuk a feszültséget, és mosolyogjunk is egy kicsit. Terry Pretchett jó arányba keverte a humort, az iróniát és a valóságot, pontosabban mérnöki precizitással adagolta, hogy az olvasó mindig ott tudjon lenni ahol kell neki, és ne kalandozzon el. Várja a vicces fordulatot, de közben reménykedjen abba is, hogy Esk sikerrel jár. Ha pedig kudarc éri a fiatal varázslólányt, akkor mindig ott van a közelben egy kis humor, hogy feloldódjunk, és egy kis irónia, hogy odaszúrhassunk annak, aki akarva, akaratlanul akadályozza Esket.

A kötetet lehet úgy is olvasni, mint egy kedves történetet egy fiatal lányról, aki a fejébe veszi, hogy lesz ami lesz, varázslótanonc lesz a Láthatatlan Egyetemen. És ez így is van, még el nem érünk a kötet végére, ahol szembesülünk azzal, hogy mennyivel nehezebb egy tehetséges lánynak érvényesülnie egy férfiak uralta világban, mint a legtehetségtelenebb fiúnak. Elég csak belegondolnunk abba, hogy Széltoló a varázstalan varázsló simán lehetett a Láthatatlan Egyetem diákja.

Az Egyenjogú rítusok a közelébe sem ér annak a játékos humornak, amivel a Vészbanyákban találkoztam, de a története miatt mégis kiemelt helyet foglal el nálam. Jó, humorban itt sincs hiány, csak éppen nem lehetett annyit belezsúfolni a komoly téma miatt, különben átesett volna a ló túloldalára az egész. Talán majd a folytatásban belefutok még egy olyan könnyed témába, ahol több szerep jut a nyelvi és játékos humornak, mint itt. De remélem, hogy hasonló komoly témák is várnak még rám a sorozat egyes köteteiben, mint az Egyenjogú rítusokban.

Aki még nem kezdett bele egy Korongvilágban játszódó történetbe sem, annak csak ajánlani tudom az Egyenjogú rítusokat. Komoly témát dolgoz fel, mégis olyan humorral tudja ötvözni Terry Pretchett a történetet, mely nem csak behúzza az olvasót, hanem kellemesen elszórakoztatja is. Persze, néha kikacsint a való világba, de csak azért, hogy utána berántson a Korongvilágra és tovább utazzunk a Nagy A`Tuin hátán, és elkalandozzunk ebbe a hihetetlen világba. Terry Pretchett tolla ott karcol ahol kell, és ott csiklandoz ahol a leghamarabb elnevetjük magunkat. Boszorkányos főzete, melyből ez a kötet készült, egyszerűen varázslatos, okozzon ez bármilyen képzavart is az olvasóban 😉

Kortól és nemtől függetlenül ajánlom mindenkinek, de leginkább gyermeklelkű felnőtteknek, akik szeretik a meséket.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 9639110558
Cherubion, 1999
Fordította: Sohár Anikó
Terjedelem: 218 oldal
Bolti ár: – Ft

Mások pedig így látják:
A művészet nyelve
Őri András

(Összes olvasás: 67 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*