Éves összefoglaló – 2019

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Nem telhet el év összefoglaló nélkül, amikor visszatekintünk az egész éves tevékenységünkre, és levonjuk a megfelelő konzekvenciákat, valamint fogadalmakat teszünk a következő évre vonatkozóan. Nos, valami ilyesmit tervezek most én is, de fogadalmak nélkül 🙂

Úgy érzem, hogy az idei évben kicsit túlvállaltam magam, még ha ez nem is látszik az olvasott könyvek számán. Sok mindenbe belefogtam, de nem sikerült mindet véghez vinnem úgy ahogy szerettem volna. A számok bűvöletében élünk és a célokat is számokkal határozzuk meg. 2020-ban nem lesznek számok, csak tervek, amiket hangulattól függően vagy teljesítek, vagy sem.

2019 a Mysterious Universe éve volt az oldalon, aminek az volt a célja, hogy legalább havi egy MU regény/antológia ajánlójával jelentkezzem. A terv csak terv maradt, ugyanis mindösszesen 9 bejegyzés született a témában, és egy még megírásra vár. Szóval, annyira nem is rossz a helyzet 😉 Természetesen, attól, hogy 2020 nem az MU éve lesz, nem jelenti azt, hogy hanyagolni fogom a sorozatot. Itt vár az éjjeliszekrényemen pár MU kötet, ami nemsokára sorra is fog kerülni.

Statisztikai adatokkal nem akarok dobálózni, ugyanis nincs megbízható forrásom ezek elemzésére. Amióta életbe lépet az új GDPR rendelet, azóta nem találok olyan alkalmazást, ami megbízható adatokat szolgáltatna a látogatottságot illetően. Szerencsére azért van olyan alkalmazás, ami a bejegyzések olvasottságát méri, így erre vonatkozóan vannak adataim 🙂

A tavalyi évhez képest nem sok változás történt a legtöbbet (2019-ben) olvasott 5 bejegyzés sorrendjében. Mindösszesen egy idei bejegyzésnek sikerült felküzdenie magát a TOP5-be, ami azért is bravúros, mert mindössze három hónap alatt sikerült ekkora olvasottságra szert tennie, és felkerülnie a 4. helyre. De lássuk is, hogy mely bejegyzéseket olvastátok idén a legtöbbet:

1. Jerome David Salinger: Zabhegyező
2. Lois Lowry: The Giver – Az emlékek őre
3. Anna Politkovszkaja: Orosz napló
4. Johanna Sinisalo: A Nap Magja
5. Aldous Huxley: Szép új világ

Ha már a listáknál és a számoknál tartunk, akkor nézzük, hogy 2019-ben mennyi is az annyi!
61 elolvasott könyv
53-ról bejegyzés is készült
– összesen 69 bejegyés az idén

Időhiány miatt még nem készültem el az összes ajánlóval, így azok, három kivételével, jövőre lesznek olvashatók a blogon.

Az idén is igen sok jó könyvet olvastam, és csak kevés olyan volt amivel küzdenem kellett. A személyes TOP 5!-ös listám 2019-ben:
Carlos Chernov: Végtelen vetítés
Johanna Sinisalo: A Nap Magja
Moskát Anita: Irha és bőr
Ahmed Szadavi: Frankenstein Bagdadban
Szélesi Sándor: Az ellopott troll

Most pedig térjünk át a célokra és arra, hogy ezekből mi az amit sikerült is elérnem. A listához a tavalyi bejegyzést veszem alapul.

1. “a jövő évi olvasási tervet nem változtatom, így marad a 65 könyv (23000 oldal) mint elérendő cél” :
Tavaly 62 könyvet sikerült elolvasnom, idén 61-et (még 35 oldal van hátra a 62.-ből 😉 ) Ha darabszámban nem is sikerült elérnem a célom, végre egyszer az oldalszámot sikerült elérnem, így jelenleg kb. 23950 elolvasott oldalnál tartok idén. A kitűzött célon jövőre sem akarok változtatni, így marad a 65 könyv és a 23000 oldal.

2. “igyekszem minden könyvről írni (maximum 5 könyv maradhat ki)”:
Mint már fentebb írtam, időhiány miatt nem sikerült mindegyik könyvről írnom idén, de igyekszem pótolni jövőre a lemaradást. Mindösszesen 3 könyvről nem fog bejegyzés készülni, így ha január végéig sikerül a többit megírni, akkor ez a cél is teljesítettnek vehető. Természetesen jövőre is igyekszem minden elolvasott könyvről írni, így marad ez a cél 2020-ban is.

3. “jövőre is szeretném elérni a szavazóképesség határát a 2018-es sci-fi ajánlóban “:
Nos, ez nem jött össze sem tavaly, sem idén. Ahogy az olvasási táblázatomat nézem, jövőre sem fog sikerülni. Hogy őszinte legyek, nézve a listát, valahogy nem is érzek késztetést arra, hogy elérjem a zsűriképességet. Attól tartok, hogy 2020-ban búcsút kell vennem a sci-fi ajánló csapatától, hiszen több éven át nem sikerült teljesítenem az olvasásokat a zsűriképességhez. A csapat jó, de a zsánerben 2018-ban megjelent regények többsége sajnos nem mozgatta meg a fantáziámat 🙁

4. “több könyves rendezvényen szeretnék megjelenni, és legalább a közösségi oldalakon beszámolni ezekről”:
Egyszer majd talán erre is lesz időm 🙂 Sajnos a könyvbemutatók többsége vagy munkaidőben van, vagy hétköznap este, amikor leginkább arra vágyom, hogy hazaérjek és pihenjek egy kicsit. Persze, a jövőben is figyelem ezeket az eseményeket, és aminél jól jön ki a lépés, arra el is fogok menni. Beszámolóra azonban ne számítson senki, legfeljebb a könyvajánlónál térek majd ki az eseményre.

5. “aktívabban rész szeretnék venni a sci-fi közösség életében, mint virtuálisan, mint személyesen.”:
Végre egy pont, amit sikerült 2019-ben teljesítenem. Részt vettem az idei HungaroCon szervezésében is egy kicsit, ami szerintem nagyon jól sikerült. Nem egy könnyű feladat, még úgy sem, hogy a szervezés oroszlánrészét mások intézték. Sajnos, szervezőként az ember nem tud az előadásokon úgy jelen lenni, mintha látogató lenne, mert mindig rohangálnia kell valamiért. Szerencsére így is sikerült 2-3 előadáson részt vennem. A 2020-as HungaroCon már tervben van, és januártól indul a szervezés!

Köszönöm a kiadóknak, a kiadó munkatársainak, a kapcsolattartóimnak, az íróknak, könyves közösségeknek és neked Kedves Olvasó, hogy az idei évben is sok jó könyvet olvashattam és sok jó rendezvényen vehettem részt.

Boldog, sikerekben és könyvekben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Felhasznált kép forrása: Pixabay

 

(Összes olvasás: 198 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*