Neal Stephenson: Snow Crash

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Neal Stephenson: Snow Crash
Neal Stephenson: Snow Crash

A hét Éva igazi csalódás volt, miközben a Gyémántkor az egyik kedvenc regényem. Ezek után nem tudtam hová tenni Stephensont. Még egy csalódás végleg elvette volna a kedvem a regényeitől. Ezért úgy döntöttem, hogy hanyagolom egy ideig és várok még valaki nem ajánl tőle egy olyan regényt, ami nagy valószínűséggel a jó oldal felé billenti a mérleg nyelvét. És akkor jött Chibi Zsó, aki meggyőzött arról, hogy a Snow Crash-t érdemes elolvasnom (és kölcsön is adta) , hiszen egy legendás sci-fi regény, igazi cyberpunk beütéssel, és tuti tetszene. Úgy voltam vele, hogy ha ő hajlandó elolvasni A hét Évát, akkor én is teszek egy próbát. Az eredmény részemről felemásra sikeredett, de rájöttem valamire…

Cosa Nostra
Cosa Nostra

A Snow Crash a közeljövőben játszódik, Amerikában. A ma ismert társadalmi és politikai rend felbomlott és az USA területén franchise-alapokon működő mini-társadalmak jöttek létre, azaz visszatért a városállamok kora. Az erőszakszervezetek szerepét magánvállalatok töltik be a franchise-ok területén. A Maffia látja el az egyik legfontosabb szerepet a társadalomban, a pizzaszállítást. Hiro Protagonist, a volt hacker, a Maffia alkalmazásában dolgozik pizzafutárként, míg egy napon hibázik. A valóság elől, a Metaverzumba (virtuális valóság) menekül, hogy nyugalomra leljen. Azonban amivel szembe kerül, az megváltoztatja eddigi életét. A Metaverzumban egy új vírus üti fel a fejét, a Snow Crash, ami az ember Avatárját teljesen taccsra vágja. Ami azonban még borzasztóbb, a felhasználót a való világban is kiüti a “szer”. Mint kiderül, a Snow Crash a valóságban is létezik, csak ott drogként funkcionál. Hiro pedig akaratán kívül belecsöppen a drog-vírus utáni nyomozás folyamába, és lassan feltárul előtte, hogy mi is a kapocs a valóság és a virtuális világ között.

Hiro Protagonist
Hiro Protagonist

Ahogy a regényt olvastam, lassan rájöttem, hogy mi is a gondom Stephensonnal. Kiváló “építész”, hiszen olyan világot hoz létre, ami egyszerűen beszippantja az olvasót. Azonban egy valamire nem képes: szereplőket alkotni. Még a világ, amit felépít, egy valóságos csoda, ha néha borzongatóan sötét is, addig a szereplői papírmasé árnyfigurák, akik nem rendelkeznek személyiséggel, mindössze hashtagekkel. Szinte látom magam előtt Stephenson íróasztalát, mely felett ott lóg a falon egy precízen megrajzolt világ, amire gombostűkkel fel vannak rögzítve a papírfigurák. Ezekre a fecnikre csak a név van írva, illetve 1-2 jellemzés, ami legtöbbször a külsejükre vonatkozik. Pl: Hiro – afroázsiai, szamuráj, hacker, kíváncsi.

A történet nem is lenne rossz, ha hús-vér szereplőket kapnánk, akikért érdemes izgulni, vagy éppen beleélhetjük magunkat a szerepükbe. De sajnos ilyesmire nincs lehetőségünk. Így marad a felépített világ, aminek egyik részében biztos nem kívánkozunk, de a Metaverzumban eltöltenénk egy kis időt.

Érződik a regényen, hogy Stephenson sok háttérmunkát végzett, aminek a lényegét egy misztikus-történelmi kutatás keretén belül az olvasó elé is tárja. Ami izgalmas és érdekes, hiszen úgy vegyíti a valóságot a kitalációval, hogy az ember nem veszi észre, hogy hol a határ, csak amikor már jócskán átzúgott rajta. A bábeli zűrzavar, a sumerok története, valamint a nyelvészeti fejtegetések, mely analógiát mutatnak a programozással, egyszerűen lenyűgöztek. Olyan szépen illeszti egymáshoz a kirakós darabkáit, hogy elhisszük neki, hogy ezek a valóságban is összeillenek.

Stephenson eme legendás regénye méltó a kitüntetett figyelemre, főleg cyberpunk körökben. Nem szabad elfelednünk, hogy először 1992-ben jelent meg, amikor még az informatika és a virtuális valóság csak elkezdte bontogatni a szárnyait. Miért érezzük mégis ilyen frissnek a történetet? Talán azért, mert az író nagyon is ráérzett arra az útra, melyen az információs társadalom halad. Nem ragadt le a betárcsázós internetnél, a floppy lemeznél és a nagy, ormótlan számítógépeknél és monitoroknál. Szinte úgy érezzük, hogy szereplői a most használatos eszközöket alkalmazzák. Mintha látta volna a jövőt, amit a digitális kor megnyitott előttünk. A Metaverzum napjainkban nem csak a kockák fejében és a sci-fi világában létezik, hanem éppen most van születőben.

Hiro Protagonist
Hiro Protagonist

Mindennek ellenére kicsit szomorú vagyok. Lehetett volna ez igazán jó regény is, ha Stephenson rájön arra, hogy nem képes karaktereket létrehozni (mondjuk A hét Évánál sem volt képes). Ha nem egyedül írja meg a történetet, hanem egy társíróval, aki nem a világépítésben remekel, hanem a szereplők megalkotásában, akkor talán izgultam volna Hiroért. Éreztem volna, hogy mit kockáztat és miért harcol. Viszont így nem tudtam beleélni magam a történetbe. Volt egy kis reménysugaram, amikor Hiro a Könyvtárossal beszélgetett, hiszen ott előjött a tudásszomj, a rácsodálkozás képessége és a kíváncsiság Hiroból. De amint kilépett a Metaverzukban lévő dolgozószobájából, ismét egy szürke senkivé változott, aki csak lót-fut, kardozik és ugrál.

Gondolom, most sokan néznek ferde szemmel az általam leírtakra és elgondolkodnak azon, hogy hogyan is próbáljanak meggyőzni, hogy “ez tényleg egy jó könyv”. Nem kell győzködni. Látom, hogy amit Stephenson megalkotott az igenis nagy dolog és ilyesmire lenne szükség a sci-fi irodalomba, hogy újra felragyogjon a csillaga, ne csak a YA köntösbe csomagolt látszat sci-fi miatt növekedjen a rajongótábor. De ehhez az is kell, hogy élethű szereplők jelenjenek meg a történetbe, ne csak papírmasé figurák, akikből 12 egy tucat.

Hogy megbántam-e, hogy elolvastam? Nem! Sőt, úgy érzem, hogy kár lett volna kihagyni a regényt. Nem lesz a kedvencem, de nyomot hagy bennem és szerintem sokszor eszembe fog jutni. Akárcsak A fűnyíró ember és az Agyrém című filmek 😉

Egy kis érdekesség a magyar megjelenést illetően: a magyar kiadás joga az Ulpius Házhoz került (nem nevet!). Aki olvas sci-fit, az többször is belefuthatott, hogy ezen kiadó gondozásában jelent meg egy-egy zsáneríró regénye (pl: Frederik Pohl: Átjáró, Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával, stb…). Egy idő után azonban az Ulpius inkább a populárisabb, szöveggondozást és tartalmat nem nagyon igénylő, mami-pornónak is beillő, botránykönyveket részesítette előnyben (tisztelet a kivételnek). Azonban a Metropolis Mediának sikerült megegyeznie az Ulpiusszal és megbízott kiadóként 2006-ban kiadta a regényt. Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon hány jó könyv joga csücsül még az Ulpiusnál? Illetve, hogy hány könyv nem érhette meg a kiadást, mert valami soft pornó előnyt élvezett.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 87357 0 6
Metropolis Media, 2006
Fordította: Kodaj Dániel
Terjedelem: 423 oldal
Bolti ár: 2870,- Ft

A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
acélpatkány
Geekblog

(Összes olvasás: 141 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
1+

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*