Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Igencsak sajnálatos, hogy az “1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” listán egyetlen Ray Bradbury alkotás sem szerepel. Ez a lista összeállítóit minősíti. De ne is listák alapján olvassunk, hanem a hozzánk hasonlóak ajánlása és saját tapasztalataink alapján.

Bradbury régóta a kedvenceim közé tartozik, mégis valahogy ritkán olvasok tőle, aminek az okára csak nemrégen jöttem rá, ahogy egy ismerősöm is rámutatott. Miután kiolvastam a jelen kötetet, kölcsönadtam, majd megkérdeztem az illetékest, hogy tetszik neki. A válasz csak ennyi volt: “Érdekes történet, azonban annyira tömény, hogy több idő kell a feldolgozásához”, vagy valami hasonló. És igaza volt. Bradbury tömören ír, és mindezt teszi úgy, hogy szinte észre sem vesszük, mert csak sodor bennünket a történet. Azonban amikor megállunk egy kicsit és elgondolkozunk az olvasottakon, akkor döbbentünk rá, hogy majd szétdurran a fejünk, annyi információt kell feldolgoznunk.

A tömörség talán a Marsbéli krónikákra illik a legjobban. A regény eltér a megszokott formáktól és inkább hasonlít a régi krónikások elbeszéléseihez. Időrendi sorrendben, dátummal ellátva követik egymást a rövidebb-hosszabb beszámolók, melyek látszólag egymástól függetlenek, mégis egy egészet alkotnak. A krónikák első bejegyzése 1999. januárjáról tesz jelentést, majd kisebb-nagyobb kihagyásokkal egészen 2026. októberéig követhetjük nyomon az eseményeket.

A krónikák, a legtöbb Bradbury regényhez hasonlóan, nem technikai sci-fi, hanem inkább társadalmi. Ma már tudjuk, hogy a Marson nincs a miénkhez hasonló civilizáció, mégsem veszített a regény az értékéből. Ugyanis a Marsot helyettesíthetjük bármelyik más bolygóval, a történet mit sem változik. Az ember kitartó és önpusztító, talán ez a két tulajdonsága az ami legjobban jellemzi, és ez mutatkozik meg a regényben is.

A XX. század végén több expedíció is a Marsra teszi a lábát, azonban rejtélyes eltűnésük mégsem állítja le a bolygó felfedezésére tett erőfeszítéseket. A negyedik expedíció végre sikerrel jár, azonban ami a szemük elé tárul az egyszerre lenyűgözi őket és meg is rémiszti. A marsi civilizáció elpusztult, és nagyon úgy néz ki, hogy a pusztulást az emberiség okozta, igaz akaratlanul, de a könnyelműségüknek köszönhetően. A bárányhimlő, egy gyermekbetegség volt az, ami a marslakók végét okozta, ezzel elpusztítva egy egész civilizációt. Egyben teret adva az emberiségnek a kolonizáció megindítására és kirajzásra a Földről. Miért is kell újabb bolygókat meghódítanunk? Mert a Földet már tönkretettük, atomháború fenyeget és abban az álomban ringatja mindenki magát, hogy a Marson majd más lesz. Azonban az emberek magukkal hozzák félelmeiket, reményeiket, bürokráciájukat és a földi törvényeket, melyek csak egy gyarmat szintjére süllyesztik a Marsot, nem új világgá.

Az ember romboló és építő is egyben, de csak egy kis hányada alkotó és teremtő. Mindent a pénz torz tükrén át szemlél és a Marsban sem lát mást, mint kibányászható érceket, benépesítendő földeket. A marslakók örökségére fittyet hányva, csak az USA érdekeit szemelőt tartva indul meg a bolygó kizsákmányolása. Közben pedig a Földön pattanásig feszül a helyzet, és az atomháború egyre valószínűbb kitörése árnyékolja be a két bolygó mindennapjait. Bradbury politikamentesen tárja az olvasó elé a hidegháború rettegett rémét, az atomtölteteket. A Földön kitört világháborúban nem is említi meg, hogy ki az USA ellenfele, hiszen teljesen mindegy, hogy hogyan nevezzük az “ellenséget”, lényeg, hogy kreáljunk egyet.

Marsbéli krónikák
Marsbéli krónikák

Ezek a fantasztikus történetek, melyek egy regény részeiként állnak össze, a filmvilágot is megihlették, és 1980-ban Michael Anderson rendezésében és Rock Hudson főszereplésével egy háromrészes mini-sorozat készült. A technikától való “függetlenedés” jól megragadható a filmben is, hiszen néha megmosolyogtató képek tárulnak a néző elé. Ebből is látszik, hogy nem a képi világgal szerették volna elkápráztatni a nézőket, hanem gondolkodásra sarkalni és a tartalmat hozták előtérbe. Ez olyannyira sikerült nekik, hogy az első óra elteltével már nem is figyeltem a rakéták furcsa formáira, és a rajzolt háttérre, hanem azon kaptam magam, hogy az olvasás közben átsiklott részek megragadnak bennem és mintegy kiegészítik a könyvet. Amikor több mint négy és fél óra után a sorozat végére értem, kezembe vettem a könyvet és belelapoztam, mert egyes részek teljesen kimentek a fejemből. Rá kellett döbbennem, hogy a feldolgozás annak ellenére, hogy pár “krónikát” kihagyott, hűen követte a regényt és a mondanivalóját egy csöppet sem csorbította. Sőt, inkább folyamatossá tette a bejegyzéseket és ezzel még kerekebbé a történetet.

Kirajzás
Kirajzás

Furcsa lehet tőlem ilyet hallani, de azt kell mondanom, hogy egy olyan esettel állok szemben, amikor a könyv és a film egymáskan kiegészítései és a teljes megértéshez, valamint a részletek feltárásához mindkettő szükséges. Most éreztem csak, hogy Bradbury tömör megnyilatkoztatásai néha az olvasót leterhelik és feldolgozás nélkül halad tovább a történeten. Még a film esetén, a hosszabb jeleneteknek köszönhetően van idő az elhangzottak “megrágására”. Egy mai feldolgozás azonban oly mértékben megvágná az egész történetet, hogy a mondanivalójából jó ha csak egy töredék eljutna a nézőhöz.

A kötetben helyet kapott még a Fahrenheit 451 című kisregény is, melyet újraolvastam. Írni már nem fogok róla, hiszen már kétszer megtettem, egyszer ezen az oldalon (bejegyzés elérhető IDE kattintva), valamint idén a Kritizátor oldalán is.

A regény és a kisregény mellet még nyolc elbeszélést találhatunk a kötetben. Köztük a személyes kedvencemet is, aminek a címe: Az űrhajó. Ez az elbeszélés annyira szívbemarkoló, hogy amikor eszembe jut, mindig mosolygásra késztet és a boldogság egy szeletét juttatja eszembe. Nem vagyok egy szentimentális, érzelgős típus, de ez a történet annyira csodálatos, hogy mindenkinek el kell olvasnia. Egy szegény családról szól, ahol az apa összekuporgatott annyit, hogy a népes családból egyvalaki jegyet válthasson egy Mars-utazásra. Persze a pénznek jobb helye lenne a családi vállalkozásba fektetve, hiszen a régi berendezések már kezdik megadni magukat. Mégis az élmény kap elsőbbséget és sorsolással választják ki, hogy ki menjen a Marsra, aki aztán beszámol az egész családnak az útról. Innentől kezdve pedig kezdődik a szívbemarkoló elbeszélés…

Amikor pedig a pillangóhatás kerül  szóba, sci-fi rajongóknál ez szinte mindennapos eset, vajon hányszor kerül megemlítésre Ray Bradbury neve? Szerintem nagyon-nagyon ritkán. Pedig ő volt az, aki nem csak megemlítette a Mennydörgő robaj című elbeszélésben, hanem részletesen le is írta a jelenséget. Ezzel mintegy 11 évvel megelőzte korát, hiszen az elbeszélés először 1952-ben látott napvilágot és csak 1963-ban készült tanulmány a New York-i Tudományegyetem számára Edward Lorenz tollából, melyhez ez a történet adta az inspirációt. Maga a Mennydörgő robaj egy időutazós történet, amiben vadászok a régmúltba utaznak, hogy leterítsenek 1-1 nagyvadat. Azonban nem találomra lövöldözhetnek, hanem csak a kijelölt állatot teríthetik le, a megadott időben, melyet egy vezető jelöl ki, aki előzőleg terepszemlén kifigyelte, hogy melyik állatnak jött el az utolsó órája. A vadászok oktatásban is részesülnek, kiemelten a pillangóeffektust illetően, ahol jól le van vezetve, hogy egyetlen kis változás milyen kihatással lehet az idő vonalára.

A kötetet mindenkinek csak ajánlani tudom, akárcsak az ezek alapján készült két filmet is. Bradbury által megalkotott világ magával ragadó, írásai pedig letehetetlenek. Mindössze egy elbeszélés nem nyerte el a tetszésem, és az nem más, mint A tetovált asszony. Azonban mások véleményét olvasva úgy találtam, hogy ez sem kisebb jelentőségű alkotás mint a többi, csak úgy látszik hozzám nem jutott el az üzenete, vagy éppen az általa bemutatni kívánt világ áll tőlem oly távol, hogy nem is fog.

Kevés könyvre mondom azt, hogy érdemes többször is elolvasni, de ez mindenképpen köztük van. Aki pedig még nem olvasta, annak épp itt az ideje, hogy kézbe vegye a kötetet!

Jó olvasást és kellemes kalandot kívánok!

IMÁDTAM

ISBN: 963 07 2604 1
Európa, 1982
Terjedelem: 496 oldal
Bolti ár: –

(Összes olvasás: 463 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*