Kilátó – december ’18

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

KilátóVéget ért az indián nyár és beköszöntöttek a mínuszok. A könyvesboltok meghirdették az adventi akcióikat és készülnek a karácsonyi rohamra kedvezményekkel, könyv- és ajándékcsomagokkal. A kiadók pedig egy kicsit megpihennek, ugyanis az új címek már vagy megjelentek november végén vagy éppen a nyomdában készülődnek, hogy időben a boltok polcaira kerüljenek, még karácsony előtt. Szóval, aki a karácsonyfa alá könyvet szeretne rakni, annak igyekeznie kell, hogy még a roham előtt megrendelje a kívánt könyveket. Van még egy pár kötet, aminek a megjelenésére még várni kell, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást.

Mielőtt belevágnék a decemberi megjelenésekbe, nézzünk vissza egy kicsit novemberre. Az előző Kilátóból kimaradt Anna Politkovszkaja: Orosz napló című könyve. Gondolom azért, mert kapkodtam és valahogy elsiklottam felette. Pedig már a bejelentésekor kívánságlistára tettem a könyvet, és az Athenaeumnak köszönhetően lehetőségem volt a megjelenés előtt elolvasni a kötetet. Időközben elkészült a bejegyzés is a naplóról. A könyvet csak ajánlani tudom mindenkinek, bár a tartalma megrázó.

Anna Politkovszkaja: Orosz napló
Anna Politkovszkaja: Orosz napló

Anna Politkovszkaját, az egyik legbátrabb orosz újságírót 2006 őszén bérgyilkos lőtte le Moszkvában. Közvetlenül a halála előtt fejezte be mellbevágó, ‘testközeli’ feljegyzéseit a putyini Oroszország erőszakos, korrupt valóságáról.
A szerző szenvedélyes, mégis tárgyilagos krónikáját nyújtja a szabadság elvesztésének, a 2003. decemberi parlamenti választásoktól 2005 zord nyaráig, amikor az ország még nem ocsúdott föl egészen a beszláni iskolai túszdráma sokkjából. Lépésről lépésre követi nyomon az új önkényuralom kiépülésének folyamatát, amelynek működtetésében a meggyilkolt újságírók, összevert és bebörtönzött ellenzékiek mellett legalább ekkora szerep jut a demokratikus díszleteknek, a Kreml által finanszírozott álellenzéknek és az elvtelen, profitéhes oligarcháknak. A politikán kívül és alatt pedig fel-felhangzik a kiábrándult és megnyomorított átlagemberek tömegeinek hangja, akik a szabadság ígéretének futó felvillanása után ismét hosszú időre elvesztették a reményt, hogy hazájuk egyszer végre az ő érdekeiket szolgálhatja.
Az Orosz napló ugyanakkor több a közelmúlt történelmének egyszerű elbeszélésénél. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szorgalmasan tanulnak egymástól. A putyini hatalmi eszközök vírusként terjednek a világban, és ha nem ismerjük fel őket időben, sikerre is vannak ítélve. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről – igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja.

Szintén novemberben jelent meg Kir Bulicsov: A kozmosz vándorai (Dr. Pavlis) című kötet, mely három kisregényt tartalmaz. Ez is kimaradt a novemberi Kilátóból, bár ez nem azért, mert elsiklottam felette, hanem azért, mert a Galaktika a bejegyzést követően jelentette be a megjelenést. A kötetet időközben már elolvastam és értékeltem is a molyon, és nemsokára érkezik a bejegyzés is.

Kir Bulicsov: A kozmosz vándorai
Kir Bulicsov: A kozmosz vándorai

Pavlis doktor egyszerű hajóorvos, de valami rejtélyes oknál fogva minden útján az események előterében találja magát. Először egy olyan űrhajón teljesít szolgálatot, amelynek megszakad a kapcsolata a Földdel, és így nem érkezhet meg teleportáció útján a legénység váltása, tizenhárom egyhangú év utazásra ítélve a személyzetet. Azután hajótörést szenved egy idegen bolygón, amelynek primitív népét egy istenként tisztelt tudós manipulálja; vajon beleavatkozhat-e az évtizedek óta zajló emberkísérletbe? Végül egy expedíció segítségére kell sietnie, amelyet a helyi fauna szörnyűségesen agresszív teremtményei tartanak rettegésben.
A legendás Kir Bulicsov történetei az orosz SF fénykorát idézik meg, amikor még igazi hősök járták a kozmoszt, és a felvetett súlyos erkölcsi kérdéseket sem szégyellte a szerző szórakoztató kalandokba csomagolni.

A visszatekintő után pedig nézzünk előre, azaz lássuk mire számíthatunk decemberben.

Mysterious Universe rajongók örülhetnek, ugyanis a Tuan kiadó két új kötettel bővíti a sorozatot. Az egyiket már a nyáron beharangozták, de jó félév csúszással, csak a napokban került a nyomdába. Ez pedig nem más, mint Michael Walden: Hédammuš újra száll című regénye, ami december 14-re várható.

Michael Walden: Hédammuš újra száll
Michael Walden: Hédammuš újra száll

Paul Wittgen, a tengerészgyalogság zöldfülű hadnagya és maroknyi embere egy vesztes űrcsata után Neššaline halálos dzsungelében találja magát. Ám felocsúdni sem marad idejük a kényszerleszállást követően, ugyanis a bolygó elvileg az Impériumhoz hű vezetése máris a halálukat kívánja! Könyörtelen embervadászat veszi kezdetét, de Paul Wittgen segítőtársra lel Nadya de la Conte és cserfes szájú Herden 72-ese képében.
Paul végül felveszi a kesztyűt, és azt teszi, amihez a legjobban ért: megdönti egy bolygó áruló kormányát!
Háború, szerelem, mágia: Paul Wittgen megkezdi pályafutását a praetoriánus gárda felé.
Michael Walden (Waldmann Szabolcs) regényének lapjain, a Mysterious Universe egyik népszerű karakterének, Paul Wittgennek, a legendás Brett Shaw barátjának kalandos élettörténete elevenedik meg. A leendő praetoriánus kalandjai során olyan titkok nyomára bukkan, amelyek még a von Anstettenek világát jól ismerő olvasók számára is számtalan meglepetéssel szolgálnak.

Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már (Mysterious Universe: Brett Shaw 6.)
Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már (Mysterious Universe: Brett Shaw 6.)

Harrison Fawcett, azaz Fonyódi Tibor is újra tollat ragadott és megírta a Brett Shaw kalandjainak 6. részét(*), ami nemsokára a Minden bolygón jártam már címmel lát napvilágot. Kíváncsian várom a regényt, bár előtte még 4 részt el kell olvasnom, hogy behozzam a lemaradásom.

Miután a XXIV. század végén a von Anstettenek megmutatkoztak, univerzumunkat és saját paradimenzionális világukat elzárták egymástól. A mágikus művelet fenntartásának elengedhetetlen kelléke egy megaira kristály állandó jelenléte. Mikor a Cailleach illetéktelenek kezébe kerül, a Kapu nyílni kezd és egy pokoli univerzum elfajzott entitásai kezdenek átszivárogni a világunkba, melynek órái megszámláltatnak. IV. von Anstetten Brett Shaw-t bízza meg a Cailleach vissza szerzésével. A feladat a fontossága ellenére nem tűnik nehéznek: a kristályt öt fotonklipper egyikében rejtette el a tolvaj, ezt az öt űrhajót kell megtalálni az Impériumban. Az ezredes Wittgen százados és a korábbi sztorikból jól ismert Akiho és Dana társaságában indul a Cailleach felkutatására, és legrosszabb álmában sem gondolná, hogy élete legnehezebb küldetése következik, melynek során nem csak a nagy Szlobodan Djokiccsal, hanem ősi ellenségével, a Templomos Lovagrenddel is meg kell küzdenie, miközben csapatának tagjait folyamatosan kísértik a múlt árnyai, kapcsolatukat valós vagy vélt konfliktusok egyaránt terhelik.
Harrison Fawcett, a Katedrális folytatásnak kikiáltott és nagy sikert aratott Hosszú út a trónig bébi után, igazi, klasszikus space fantasyval jelentkezik. A Minden bolygón jártam már egy ízig-vérig Brett Shaw-sztori, a szerzőre jellemző utánozhatatlan stílusban, a legjobb SF kalandregényeket idéző történettel és felejthetetlen karakterekkel.

Ezzel úgymond ki is fújtak az új megjelenések, de nem kell búsulnunk, mert így legalább lesz időnk behozni a lemaradást és kézbe venni azokat a könyveket, amikre még nem jutott idő az idén.

Tervek: 2018 december

A novemberi olvasási tervemet majdnem sikerült tartanom, de ahogy fenn is látszik, két kötet ismételten felkerült az olvasási listára. Azért nincs okom a panaszra, hiszen 8 könyvet sikerült elolvasnom november folyamán. Ezek pedig a következők voltak (amelyik nincs linkelve, arról nemsokára érkezik bejegyzés):
Jobbágy Tibor (szerk.): SF. Galaxis No.1
Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Világvége a szomszédban
Anna Politkovszkaja: Orosz napló
– Harrison Fawcett: Feketecsuklyások
– Rejtő Jenő (P. Howard): Légió mindhalálig
– Ronil Caine: Rémteremtő
– Kir Bulicsov: A kozmosz vándorai
– Steven Levitsky és Daniel Ziblatt: A demokráciák halála

A szabadidőm függvényében, igyekszem tartani a heti két bejegyzés megjelenést, ahogy történt ez az előző hónapban is. Ígérni azonban nem tudok semmit.

A októberi olvasási tervem (nem feltétlenül az olvasás sorrendjében):
– Frank Schätzing: A pillangó zsarnoksága
– Anthony Sheenard: Sötétség előtt (Mysterious Universe: Bowman-trilógia 1.)
– Cai Wanliu: Bruce Lee, a sárkány
– Jerzy Tumanovszkij: Agyar (S.T.A.L.K.E.R.)
– Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Galaktika 345.
Galaktika 345.

A december sem múlhat el Galaktika nélkül! Mindig magamnál hordom a Galaktika 345. számát, hogy ha van egy kis szabadidőm, akkor ne a mobilomat simogassam, hanem hasznosan teljen az idő. A tartalomjegyzéket elnézve, igen erős szerzői gárdát vonultat fel a kiadó ebben a számban. Csak egy pár név, a teljesség igénye nélkül: Jodi Taylor, J. G. Ballard és Ronil Cain.

Remélem, hogy azért az ünnepi készülődések mellett, mindenkinek jut ideje az olvasásra is. Ha máskor nem, akkor a két ünnep között.

Ti hogy látjátok? Sikerül behozni ebben a hónapban az olvasási lemaradásotokat? Vagy lesznek kötetek, amik átcsúsznak jövőre?

*- FRISSÍTÉS: Harrison Fawcett tájékoztatott, hogy a Minden bolygón jártam már kötet nem a 6. rész, hanem a 10. Sajnos a molyon is hibásan szerepel, ahonnan az infót vettem.

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay

(Összes olvasás: 141 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*