Umberto Eco: A prágai temető

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Umberto Eco: A prágai temető

Simonini zavartan tér magához, és nem tudja pontosan ki is ő valójában. Arra gondol, hogy lehet ő is tudathasadásban szenved, mint annak a német vagy osztrák zsidó orvosnak a páciense. Rémlik neki, hogy beszélgetett a témáról a zsidó orvossal, aki szerint feloldható a blokkolás és a másik személyiség megismerése, ha beszélget valakivel és elmondja élete történetét. A gyógyulásra is van esély, ha megtalálja az okot, ami a tudathasadást előidézte. Simonini nem tudja ki is ő valójában, de azt tudja, hogy a zsidókban nem lehet bízni, és őket okolja minden bajáért. De egy paphoz sem fordulhat, hiszen mit sem ér a gyónási titok, amikor a papok csak arra használják fel a hívők bűneinek beismerését, hogy zsarolhassák később vele. Simonini érzi, hogy sok minden van a múltjában, amit nem volna szerencsés más előtt felfedni. Így egy másik megoldást keres: naplót kezd írni. Legnagyobb meglepetésére, egy eszméletvesztést követően Dalla Piccola abbé jegyzeteit találja meg a naplójában, mely kiegészíti saját beszámolóit. Felvetődik a kérdés, hogy vajon kicsoda valójában Dalla Piccola? Egy valós személy, aki beosont a lakásába és belefirkált a naplójába? Vagy az ő másik személyisége, aki átvette a teste felett az uralmat és a kiegészítések a másik személyiség emlékeit takarja? Nincs más út az igazság felderítésére, mint a napló folytatása és engedni, hogy Dalla Piccola kiegészítse mindazzal, amire Simonini nem emlékszik.

Umberto Eco ismételten kedvenc témájáról írt könyvet, melynek középpontjában az összeesküvés-elméletek állnak. A Foucault-inga című regényével ellentétben, ahol kutatták a keresztesek különböző páholyainak nyomait, itt magát az elméletek gyártóját ismerhetjük meg Simonini személyében. A hangsúly nem is a történetek kitalálóján van – hiszen maga Simonini egy fiktív karakter, ellentétben a többi szereplővel, akik a XIX. században léteztek és tevékenykedtek – hanem az emberi hiszékenységen, melyet a kormányok és egyéb, pénzéhes emberek jól ki tudnak használni.

Simonini fertőző családi légkörben nevelkedett, ahol nagyapja igen nagy hatással volt rá az ő összeesküvés-elméleteivel. Mindenben meglátta az ok-okozati összefüggést, és valamely vallási felekezetet vagy éppen a zsidókat tette felelőssé nyomorúságukért. Simonini nagyapja halálát követően egy légüres térben találta magát, ugyanis az öregnek annyi tartozása volt, hogy a hitelezők mindent elvittek. De felmerült a fiatal jogtudós elméjében, hogy az adósságok nem is valódiak, és a jegyző hamisította meg a papírokat, hogy megszerezze nagyapja vagyonát. Ennek ellenére elfogadta a jegyző alamizsnáját, hogy a segédje legyen, éhbérért. Viszont végig a bosszún járt az esze, amire nem is kellett olyan sokat várnia. Mindössze egy iratot kellett meghamisítania, ami kompromittálta főnökét, valamint egy adás-vételi szerződést.

A történelemhamisítás lehetőséget ad a múlt megváltoztatására, és a dicstelen vesztességek más színben történő feltüntetésében. A nemzeti gyásznapból egy tollvonással meg lehet kreálni az összetartozás napját, és a birka nép elhiszi, hiszen nem a szégyenre kell koncentrálnia, hanem az összetartozásra, ami erősebbé teszi a nemzetet. De a jelent is ugyan így meg lehet hamisítani. Simonini pont ezt tette. Először a titkosszolgálat megbízásából készített “eredeti” dokumentumokat, melyek kompromittálták a rendszer ellenségeit, vagy éppen a konkurens vezetőket. Vagy éppen egy “titkos” beszámoló került napvilágra, ami a nép haragját a kormányról, vagy az uralkodóról a zsidókra, vagy más vallási felekezetekre zúdította.

“Az emberek sosem teszik a rosszat olyan tökéletesen és lelkesen, mint amikor vallási meggyőződésből teszik.”

A meggyengült kormányok, királyok, akik nem voltak képesek az országban növekvő feszültséget kezelni, és a jövő felé vezetni a népet, mindig is az ellenségalkotásban keresték a lehetőséget. A figyelemelterelés nem csak az elmúlt századokban működött, hanem napjainkban is bevált módszernek tekinthető. Eco egy esszéjében ki is fejtette ennek a mechanizmusát (Ellenséget alkotni és más alkalmi írások). A prágai temetőben a kulisszák mögé pillanthatunk, ahol az író kifejti, hogy mik azok, amik egy összeesküvés-elméletek melyekre a nép felkapja a fejét, és mik azok a kis módosítások, amik aktualizálni tudják a történetet. A prágai temető története (mármint a naplóregényben szereplő írásé, amiről a kötet is a címét kapta), több változatban és átiratban is előkerül. Mindig egy kicsit módosít rajta Simonini, hogy a megrendelő szája ízének megfelelő legyen. Ha vallási felekezetek ellen akarja felhasználni, akkor egy kicsit több ezotériát tesz bele, megspékelve démonokkal és szellemekkel. Ha pedig politikai ellenfelek ellen készül, akkor a miszticizmus a háttérbe szorul, és a zsidó összeesküvés lesz kidomborítva. Az antiszemitizmus pedig napjainkban is néptömegeket képes megmozgatni.

Ha pedig éppen nincs a titkosszolgálatnak munkája, akkor beszerveznek egy embert, aki beszervezi a többi lehetséges forradalmárt, hogy ugyan álljanak már össze egy robbantásra. Ha kell, akkor az állam pénzeli a lázadókat, hogy aztán egy alkalmas pillanatban lecsaphassanak az “összeesküvőkre”, ezzel is megmutatva hatékonyságukat, és jelezve a lázadók felé, hogy előttük semmi sem maradhat titokban. Ha viszont éppen az szúrja az emberek szemét, hogy a hadsereg felső szintjein elszaporodtak a zsidók, akkor kell egy áldozat, aki elviszi a balhét, és neki köszönhetően tisztogatásokba kezdhetnek. Elég egy hamisított levél, ami jókor, jó helyen bukkan fel. A tartalma nem kell, hogy valós legyen. Mondjuk egy nem létező fejlesztés dokumentációjának vázlata, ami annyira titkos, hogy természetes, ha a hadsereg tagadja a létezését…

Eco feltárja előttünk az alternatív igazság rétegeit, amit A prágai temető beszámolón keresztül ismerhet meg legjobban az olvasó. Nem kell más hozzá, csak egy tehetséges mesélő, aki a meglévő történeteket felhasználva, azokat átírva, olyan beszámolót ír egy “ismeretlen szemtanú”  szemszögéből, akiről azt sejteti, hogy bennfentes. A történetnek kell, hogy legyen egy kis igazságtartalma is, vagy legalább valós személyek és helyszínek bukkanjanak fel, ami hihetővé teszi a befogadó számára az eseményt. Persze, a hiedelmekre is építeni kell, hiszen a befogadó megerősítést vár, hogy az amiben ő hitt, az tényleg valóságos és van alapja. Ha pedig a hazugságot sokáig ismétlik, és folyamatosan bővítik, az aktuális események alternatív valóságával, egy egész összeesküvés-univerzumot hozhatnak létre, melyben jól körülhatárolható, hogy ki az ellenség és kis a barát. És ha már eleget sulykolták az ember fejébe a hazugságokat, akkor észre sem veszi, hogy az aki tegnap még a jók oldalán díszelgett, ma már a rosszak csapatában játszik. Hiszen elég csak egy kis “bizonyítékot” gyártani és a birka nép már el is fogadja, hogy báránybőrbe bújt farkassal volt eddig dolga.

“Ez ám a siker: általános választások útján hozni létre zsarnoki rendszert! Úgy hajtott végre önkényuralmi puccsot a nyomorult, hogy közben a birka népre hivatkozhatott! Láthatjuk, milyen jövő vár a demokráciára.”

A hatalom megszerzésére és megtartására is ott vannak az összeesküvés-elméletek, melyek arra hívják fel a választók figyelmét, hogy milyen veszélyben van az ország. A félelem pedig nagy úr, így a polgárok a biztonság hamis illúziója érdekében hajlandóak lemondani szabadságjogaik egy részéről, és korlátozni saját magukat a hatalom által. Ezt pedig sokan a mai napig is kihasználják. Nem is kell olyan messzire mennünk…

Eco nagyon jól felépítette a regényét. Aki járatosabb a XIX. századi történelemben, vagy az akkori események, hiedelmek világában, az jobban bele tud merülni a történetbe. Foglalkoztam anno én is összeesküvés-elméletekkel, így A prágai temető első vázlatainál már kezdett körvonalazódni előttem, hogy mire is fog kifutni a játék. A második verziója csak megerősítette ezt bennem. A végén pedig beigazolódott az elméletem. Ettől nem lett kevésbé érdekes a történet, hiszen folyamatában láttam, hogy hogyan alakul át egy összeesküvés-elmélet, hogyan növekszik, és miként változtatja meg a célközönségét, ezzel együtt a benne szereplő személyek kilétét is. Végül pedig egy nagy port kavaró “leleplezéssé” áll össze, mely rányomta a bélyegét a XX. századra, és még ma is érezhető a hatása.

A XIX. század egyik legnagyobb “leleplezés” sorozata is helyet kap a regény lapjain, ahol bennfentesek számolnak be a titkos társaságok beavatási szertartásairól, a sátánista hívők fekete-miséjéről, lányok és asszonyok megbecstelenítéséről, és a világ különböző pontjain lévő titkos társaságok páholyainak démoni kapcsolattartásáról. Léo Taxil története olyan szépen belesimul a regénybe, hogy első pillanatban az olvasó el sem hiszi, hogy ez lehetséges, még egy kép nem kelti azt a gyanút benne, hogy ez elehet, hogy nem is kitaláció (persze, ha valaki korábban már találkozott Léo Taxil életművével, számára nem olyan hajmeresztő ez a rész)

A regény erőssége, hogy Eco pontosan azokat az elemeket használja fel a regény megírásához, amivel Simoninit lehet vádolni. Még Simonini a valóságról képez egy démoni tükörképet, addig Eco az összeesküvés-elméletek kitalálóiról mutat egyet. Így az olvasó nem tudja eldönteni, hogy mi a valóság és mi a kitaláció, miközben a regény szereplőinek nagy része valós, történelmi személy, és az események nagy része is megtörtént. De az ezeket összekötő szállak, az események mozgató rugói lehet, hogy teljesen más húrokon pendülnek. És ettől olyan izgalmas az egész. Magával ragadó, lehengerlő és hátborzongató.

Aki korábban foglalkozott összeesküvés-elméletekkel, vagy kíváncsi, hogy mi is folyik a lakájmédia boszorkánykonyhájába, annak nem csak szórakoztató és érdekes olvasmány A prágai temető, hanem tanulságos is. Másoknak “csak” egy érdekes történet az alternatív igazságok megteremtéséről és azok hatásairól a társadalom egyes szintjein. Viszont, hiszem azt, hogy mindenki számára szórakoztató és egyben hátborzongató olvasmány is a regény, így csak ajánlani tudom mindenkinek. Nálam kedvenc lett, de én egy kicsit elfogult vagyok Umberto Eco írásait illetően 🙂

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 963 07 93735
Európa Kiadó, 2012
Fordította: Barna Imre
Terjedelem: 564 oldal
Bolti ár: 3600,- Ft

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Lenalensen képe a Pixabay -en.

(Összes olvasás: 47 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*