“A Pulitzer-díj az Amerikai Egyesült Államok legrangosabb újságírói kitüntetése, ami csakis az amerikai napilapok és hetilapok újságíróinak adható az egyesült államokbeli újságok vagy hírügynökségek által megjelentetett fényképekért, jelentésekért és cikkekért.” – ezzel kezdődik a Wikipédia szócikke. De ki volt Pulitzer?
A díjról már sokat hallottam, de csak pár éve tudtam meg, hogy ki kölcsönözte hozzá a nevet. Pulitzer József, magyar-zsidó születésű amerikai újságíró és laptulajdonos volt, aki 1847-ben, Makón látta meg a napvilágot. A legenda szerint, mindösszesen öt dollárral a zsebében érkezett meg Amerikába, és harcolt az amerikai polgárháborúban. Majd pár évvel később már egy saját lapkiadót vásárolt, ami megteremtette számára a lehetőséget, hogy nagyot álmodhasson.
Wisinger István a dokumentumregényében megpróbálta megmutatni az embert az újság mögött, és azt az életutat, melyet bejárt Pulitzer. A hírnévhez nem kevés munka kellett, amiről nem írtak az újságok, ahogy arról sem, hogy Pulitzer volt az aki elsőként lépett be az újság székházába, és utolsónak távozott szinte minden nap, amíg az egészsége engedte. Igazi munkamániás volt, aki a családjánál is előrébb helyezte az üzletet, és néha saját elveit is feladta, ha a konkurenciaharc élesedett.
1883-ban, mindössze 36 évesen már övé volt a St. Louis Post-Dispatch című újság, aminek a nyereségéből sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét: újabb lapkiadót vett, de ezúttal már New York-ban. A felvásárol The New York World nevéből kivette a “New York”-ot, és így lett az újság neve The World, ezzel is jelezve, hogy nem csak az állam meghódítására törekszik, hanem az egész Egyesült Államokba ő akarja szállítani a híreket. Ekkor már házas volt, és a két lapkiadó mellett ismételten megpróbálkozott a politikai karrierrel is. Két végén égette a gyertyát, melynek nemsokára megmutatkoztak a negatív következményei is, ugyanis egészségi állapota a terheléssel arányosan egyre csak romlott.
De hogyan is lett abból az öt dollárból sajtócézár hazánk fia? Hogyan sikerült neki a veszteséges lapokat felvirágoztatnia és nyerseségessé tennie? Mi kell ahhoz, hogy egy 15 000 példányszámú lapból több mint 700 000 példányra növelje az eladásokat? Először is a technika fejlődése, ami lehetővé tette az egyszerűbb és gyorsabb kiadások elkészítését, valamint a hírek gyorsabb továbbítását. A távíró, majd a telefon megjelenése lényegesen lerövidítette az átfutási időket. Az sem volt egy utolsó szempont, hogy már nem gázlámpák mellett kellett vakoskodni, hanem az izzólámpa megjelenésével fényárba lehetett füröszteni a szerkesztőséget is. Itt szeretnék kitérni egy tévedésre, amit a kötet tartalmaz: nem Edison találta fel az izzólámpát, hanem csak továbbfejlesztette és megkezdte a tömeggyártását.
A technikai fejlődésen kívül más is hozzájárult ahhoz, hogy nagy példányszámban adhassák el az újságot, mégpedig a népszerűség. De hogyan teszünk egy újságot népszerűvé? Mitől fogják az emberek a The Worldöt választani és nem a konkurens lapokat? A technikai fejlődésnek köszönhetően az újság kinézete és tartalma is megváltozott. Megjelentek a képregények az újság lapjain, és ami az olvasókat még ennél is jobban vonzotta: a szenzációhajhász cikkek. Pulitzer lapszerkesztési elve a következő volt: “közszolgálatiság, függetlenség és harc a korrupció ellen“!
A szenzációhajhász cikkekkel nincs is baj, ha azok valós tényeket dolgoznak fel, mint például a Pulitzer újságjához szerződött Nellie Bly beszámolója a Blackwell-szigeti női elmegyógyintézetben uralkodó embertelen körülményekről, ahol 1600 betegre 16 orvos jutott, és erőszakosan bántak a bentlakókkal. Viszont az olyan cikkek, melyeknek nem túl sok köze volt a valósághoz, már aláásta a lap szavahihetőségét. Ez történt az amerikai-spanyol háború alatt, amikor a The World konkurenciája, a New York Journal a “sárga újságírás”-t kezdte alkalmazni, ahol szóbeszédre, vagy éppen kitalációra építkezve kezdtek szenzációhajhász cikkeket gyártani. Pulitzer is felvette a harcot a példányszámok növelése érdekében, és saját elveivel szembemenve. A “sárga újságírás”-nak a hátulütőit is megtapasztalta a sajtómágnás, amikor a hírneve szenvedett csorbát, és számos könyvtárból és klubból kitiltották. Ezt követően visszatért az eredeti alapelvekhez és mérsékeltebb hangnemet ütött meg az újság.
A dokumentumregény a terjedeleméhez képest igen jól feldolgozza Joseph Pulitzer életét és munkásságát, mégis hiányzik belőle valami. Ez nem más, mint az az esemény, tevékenység, ami kiemelte a többi sajtómágnás közül. Az biztos, hogy eléggé különc életet élt, amihez hozzájárult a betegsége is. Viszont számomra nem derült ki, hogy mitől volt ő más a sajtó terén mint a többi. Mitől vált a The World vezető sajtótermékké? Mitől volt olyan különleges, hogy országos napilappá tudott fejlődni? A lap szerkesztési alapelvei hozzájárulhattak ehhez, viszont sajnos nem tudjuk meg, hogy mik voltak ezeknek az alapelveknek a gyakorlatba átültetett technikái. Hogyan alkalmazták ezt más sajtótermékek, és nekik miért nem sikerült? Az biztos, hogy Pulitzer tartotta egyben az egész újságot, hiszen halálát követően nem sokkal az enyészeté lett az egész, még a The New York Times a maga mérsékelt hangnemével túlélte a tulajdonosait és ma is a vezető újságok közé tartozik.
A The World független volt? Való igaz, hogy külső befolyás nélkül jelenhetett meg, és nem feküdt le senkinek. Viszont a cikkei nem voltak függetlenek, hiszen Pulitzer politikai nézeteit és szimpatizáns cikkeit közölte. Politikailag olyannyira nem volt független, hogy még az elnökválasztás eredményét is befolyásolni tudta a vezércikkek által, ahol egyértelműen letette a garast a saját jelöltje mellett. A közszolgálatiság pedig nem lehet annyira kiugró teljesítmény, hiszen ha nem a közt szolgálja ki az újság, akkor réteglap lesz, vagy éppen nem fogja senki sem venni. A harc a korrupció ellen elv már jóval több olvasót hozhatott, hiszen szenzációkat tudott tálalni egy-egy botrány megírásakor. Néha elég volt csak sugallni, hogy vaj van valaki füle mögött, főleg, ha az az elnök füle volt. Igaz, egy ilyen cikkel majdnem a sajtószabadságot érte támadás, de szerencsére, egy olyan demokráciában, ahol működ(t)nek a fékek és ellensúlyok, ott ezt a támadást ki tudják védeni. Ott ahol pedig a sajtószabadság sérült, vagy korlátozva van, ott csak a bértollnokok írhatnak pocskondiázó cikkeket, de azt is csak az ellenzékről vagy a hatalomnak nem tetsző dolgokról, hiszen fentről mondják nekik tollba, hogy mit kell írniuk.
Bár, a kötet lapjait olvasva, nem jöttem rá, hogy mitől is volt Pulitzer más mint a többiek, és mitől volt a The World jelentősebb újság, mint a többi, legalább betekintést kaphattam a sajtómágnás mindennapjaiba. Az biztos, hogy se rokonomnak, se főnökömnek nem kívánnék egy hozzá hasonlót 🙂 Viszont Wisinger István dokumentumregénye megmutatta azt is, hogy milyen állapotok uralkodtak a XIX. és XX. századfordulóján a médiapiacon, és hogy milyen hatással volt a “sárga újságírás”, azaz az álhírterjesztés az ország közhangulatára és politikai nézeteire.
Aki uralja a híreket, az befolyásolja a gondolkodást is. A “közszolgálatiság” pedig olykor báránybőrbe bújt farkas, ami be akarja kebelezni a hírfogyasztók társadalmát. Még egy Pulitzer-díj sem biztosíték arra, hogy aki kapta, az igazat írta, hiszen megesett, hogy visszavonták a díjat, amikor kiderült, hogy a nyertes szerzőnek egy kitalált történet alapján ítélték oda.
Aki Joseph Pulitzer életére és munkásságára kíváncsi, annak kiváló választás a kötet. Aki pedig Pulitzer sikerének a titkára kíváncsi, az inkább egy sajtótörténeti kötet idevonatkozó részét olvassa el, amihez nem árt egy kis (korabeli) szakmai ismeret sem.
A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.
ISBN:978 963 293 901 8
Athenaeum Kiadó, 2020
Terjedelem: 408 oldal
Bolti ár:4299,- Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.
