Kilátó – április ’19

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

KilátóKözeledik az év egyik legnagyobb könyves eseménye, a 26. alkalommal megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, melyre a kiadók nem csak könyvdömpinggel készülnek, hanem előadásokkal, könyvbemutatókkal. Elhozzák kedvenc szerzőinket is, hogy személyesen is találkozhassunk velük, és dedikáltathassuk kedvenc köteteinket. Sokan már készítik a bevásárlólistájukat, és a programlista alapján tervezik a látogatás pontos ütemét.

Banyatank
Banyatank (Forrás)

Természetesen én is írogatom lelkesen a listám és a naptárba is kerülnek új bejegyzések, hogy ne maradjak le semmiről, ami érdekel. Nem egyszerű feladat megtervezni egy könyvfesztes napot, főleg akkor nem, ha az ember tudja, hogy szombaton a tömegtől mozdulni sem lehet majd, így tervezni sem lehet, hogy mennyi ideig tart a sorban állás egy-egy dedikálásra. A tapasztalt könyvmolyok már beszerezték, vagy éppen folyamatban van a beszerzése a banyatanknak, a legpraktikusabb eszköznek egy ilyen eseményre 🙂

Nézzük, hogy melyek azok az áprilisi megjelenések, melyek felkerülhetnek a virtuális bevásárlólistámra:

Párhuzamos univerzumok
Párhuzamos univerzumok

Az Athenaeum kiadó folytatja Tóth Csaba franchise sorozatát, melynek a negyedik kötete Párhuzamos univerzumok címmel jelenik meg április 23-án. A sci-fi politológiája óta követem a sorozatot és mindig nagy érdeklődéssel várom az újabb rész megjelenését.

Elpusztíthatja-e holnap egy aszteroida a Földet? Lehetünk-e fiatalabbak a saját gyermekünknél? Megjósolható-e a jövő a tudomány segítségével? Vannak-e jogaik a majmoknak? Hány neme lehet egy földönkívülinek? Hogyan építsünk életképes diktatúrát? Gazdasági hiba volt-e a Birodalom presztízsberuházása, a Halálcsillag megépítése? Cersei Lannister vagy Daenerys Targaryen kormányzott-e jobban? Na és mitől leszünk szerelmesek?
Három éve jelent meg A sci-fi politológiája című ismeretterjesztő könyv. A tanítva szórakoztató kötet jól ismert tudományos-fantasztikus filmek, sorozatok és regények segítségével világított meg mindenkit érdeklő és érintő társadalmi, politikai problémákat. A szintén társadalmi kérdéseket vizsgáló Fantasztikus világok, majd a pedagógiai szempontokat megjelenítő Nevelj Jedit! a szerzők, a vizsgált műfajok és a felhasznált tudományos eszközök körét is kinyitotta.
A Párhuzamos univerzumok tizenöt tanulmánya a Star Wars, a Star Trek, a Harry Potter-széria, a Deadpool, a Kapcsolat vagy a Trónok harca mellett számos további népszerű sci-fi, horror, fantasy és disztópia tudományos szempontú elemzésére vállalkozik. A műfaji sokféleség mellett a kötet fő újdonsága, hogy a társadalomtudományok mellett a természettudományok kiváló és elismert magyar képviselői is képviseltetik magukat benne. Az új kötetekben így nemcsak politológiai, pedagógiai, jogi, közgazdaságtani és viktimológiai, de pszichológiai, csillagászati, asztrofizikai vagy éppen geológiai szempontok is hangsúlyosan megjelennek.
A kötet szerzői: Bokor Nándor, Filippov Gábor, Flach Richárd, Gáspár Attila, Hraskó Gábor, Miyazaki Jun, Lápossy Attila, Nagy Ádám, Orosz László, Pirkhoffer Ervin, Pongrácz Máté, Radó Péter, Torbó Annamária, Tóth Csaba, Vancsó Éva, Vinkó József, Zsótér Indi Dániel.

Ahmed Szadavi: Frankenstein ​Bagdadban
Ahmed Szadavi: Frankenstein ​Bagdadban

Ahmed Szadavi Frankenstein ​Bagdadban című könyve mellet nem tudok elmenni szó nélkül, annak ellenére, hogy először gond nélkül megtettem. A címet elolvasva, eldöntöttem, hogy engem ez a könyv nem fog érdekelni. A fülszöveg elolvasására sem vettem a fáradságot. Aztán, egyre többet jött velem szembe a borító és a beszélgetések, melyekben előfordult a könyv, ráirányította a figyelmem a kötetre. A horror címke és a cím ellenére, érdemes elolvasni a fülszöveget, hiszen sokkal érdekesebb történetet takarnak, mint amire elsőre gondolnánk.

Egy díjnyertes rémregény a háború sújtotta Irakból
Az amerikai megszállás idején, a háború alatt félig rommá lőtt Bagdad utcáin Hadi, a hullarabló ócskás összegyűjti a pokolgépek szétszaggatta emberek testrészeit, és összefércel belőlük egy ép holttestet. Saját bevallása szerint így próbálja rávenni a kormány illetékeseit, hogy a testrészeket is temetésre méltó földi maradványoknak tekintsék. Miután a holttest váratlanul eltűnik, rejtélyes gyilkosságsorozat veszi kezdetét. Az állítólagos szemtanúk egy rémalakban vélik felfedezni a tettest, akit – mint az ellene indított hajtóvadászat során kiderül – nem fog a golyó. Hadi kénytelen belátni, hogy egy valóságos szörnyet teremtett, aki frissen meggyilkolt emberek hulláiból teremti napról napra újra önmagát. A rém eleinte csak a bűnösökre vadászik, de egy idő után már mindenki célponttá válik, akit az útjába sodor a balsorsa.
Ahmed Szadavi iraki regényíró, költő, forgatókönyvíró és dokumentumfilm-rendező. 2010-ben a legjobb negyven év alatti arab író egyikeként beválasztották a Bejrút39 nevű elit társaságba. 2014-ben a Frankenstein Bagdadban című regényéért – az arab írók közül elsőként – elnyerte a rangos International Prize for Arabic Ficton-díjat. A regény 2017-ben a Le Grand Prix L’Imaginaire-díjat is elnyerte, 2018-ban pedig a Man Booker nemzetközi irodalmi díj-ra jelölték.
Ahmed Szadavi Bagdadban él.

Kir Bulicsov: Projekt 18
Kir Bulicsov: Projekt 18

A Metropolis Media folytatja Kir Bulicsov életmű-sorozatának a gondozását, és a könyvfesztre érkezik a Projekt 18 címet viselő kötet. A kötetről többet nem is mondanék, hiszen elegendő a szerző nevét elolvasni, és tudhatjuk, hogy egy kiváló történet vár ránk.

Pavlis doktor az űr Szindbádja. Különös kalandjait összegyűjtő novellafüzérünk fordulatos történetei mély érzelmeket, emberi drámákat rejtenek, filozófiai mélységű problémákat boncolgatnak olvasmányos, élvezetes stílusban. Ilyen az időutazás megunhatatlan paradoxona és az abból fakadó változatos gubancok, az emberi szervezet átalakításának lehetőségei és végső határa, a szerelem fizikai, kémiai és biológiai korlátainak hol tragikus, hol reményteli megtapasztalása egy egyedi hangulatú, kitágult világban, ahol nincsenek gonoszok, de van számtalan kihívás, rejtély, bonyodalom és izgalmas kaland. Az orosz SF-irodalom gyöngyszemei ezek a válogatott írások, amelyek nagy része először olvasható magyarul.
Kir Bulicsov az egyik legszínesebb orosz SF-szerző, fantáziája lebilincselő és határtalan, műveit a humanizmus és a játékosság teszi különösen szerethetővé.

Szélesi Sándor: Az ellopott troll
Szélesi Sándor: Az ellopott troll

A Metropolis Media gondozásában jelenik meg Szélesi Sándor új sorozatának első része is, Az ellopott troll . A krimi-folk-urban-fantasy műfajok keveredését magába foglaló történet izgalmas kalandra csábítja az olvasót. Én már nagyon kíváncsian várom, hogy hogyan boldogul Tóth Bercel hadnagy a rá váró feladattal.

Tóth Bercel hadnagy legnagyobb ellensége önmaga. A kissé nyers rendőrtisztnek ami a szívén, az a száján, s ez egyáltalán nem segíti a karrierjét: ezért esik meg vele, hogy egy elbaltázott rendőri intézkedés után a belügyminiszter a Teve utcai Különleges Királyi Nyomozó Iroda Bűnügyi Főosztályára helyezi át büntetésből, ahol rajta kívül csak varázslények és varázstudók dolgoznak. A csoportot egy harmadik szintű mágus vezeti, de van a nyomozók között garabonciás, kőmorzsoló, sámán és még egy csordásfarkas is. Bercel itt sem örvend nagy népszerűségnek, és rendre a jelentéktelenebb ügyeket kapja: történetünk kezdetén például a Margit híd tövében csövező, ámde eltűnt troll nyomára kellene rábukkannia. Az ügyről azonban hamarosan kiderül, hogy egészen magas, felsőházi körökbe vezet, és a hadnagynak egy átgondolatlan húzásával sikerül az egész országot lázba hoznia lényegében pár óra alatt – ami az okostelefonok és az internet korában nem meglepő.
S ha ez nem lenne elég, a francia Police Nationale egy tisztjét is a nyakába sózzák megfigyelőnek. A magyar származású Hanga Kriszta szépasszony, és nem kis bűbájjal bír. Tóth Bercel joggal érezheti magát kényelmetlenül, amikor az exneje és tizenötéves lánya is belekeveredik az ügybe… amelybe újfent könnyen belebukhat.
Szélesi Sándor mágikus krimije a magyar népmesei hagyományokra épít, ezzel együtt modern, humoros és végtelenül könnyed.

Urbánszki László: Sápadtak
Urbánszki László: Sápadtak

Ha már a magyar szerzőknél tartunk, akik új műfajban próbálnak szerencsét, akkor ne feledkezzünk meg Urbánszki Lászlóról sem, aki eddig többnyire történelmi témájú regényeivel lopta be magát a magyar olvasók szívébe. A történet most nem a múltban fog játszódni, hanem a jövőben, viszont a környezet nem túl sokat fog változni, hiszen egy poszt-apokaliptikus világ tárul fel majd az olvasók előtt. A jó szórakozás garantált!

A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A háború túlélői között aratott a halál. Megfagytak, éhen haltak, vagy egymást ölték a konzervekért, a hó alól kiásott tetemekért. Ha emberé volt, talán nem ették meg, de nem mindenki válogatott ennyire. A hatodik esztendőben tisztult ki végleg a levegő, hullottak le az utolsó porszemek. Beköszöntött az ultraibolya tavasz, és rettenetes erővel felragyogott a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap.
Az élet több évtizedes vajúdás után alkalmazkodott, megújult, ugyanúgy, mint az emberek, ám ennek nagy ára volt…

John Scalzi: Vének háborúja 1-4.
John Scalzi: Vének háborúja 1-4.

A Könyvfesztiválra látogat John Scalzi, a rajongók legnagyobb örömére. Ebből az alkalomból az Agave Könyvek díszdobozos kiadásban jelenteti meg újra a Vének háborúja sorozatot (egy részét). Be kell vallanom, hogy bár régóta tervezem, hogy nekikezdek a sorozat olvasásának, eddig még nem jutott rá időm. Talán a díszdobozos, új kiadás megadja azt a kezdőlökést, ami eddig hiányzott 🙂 Arra azért kíváncsi lennék, hogy miért csak az első négy rész kap új köntöst a csomagba, és miért nem fért bele a többi kötet a sorozatból?

A díszdoboz az alábbi könyveket tartalmazza új, 2019-es kiadásban:
– Vének háborúja
– Szellemhadtest
– Az utolsó gyarmat
– Zoë története

Ken Liu: Láthatatlan bolygók
Ken Liu: Láthatatlan bolygók

A kínai sci-fi egyre jobban hódít hazánkban is. Talán ennek, és Ken Liu: A ​papírsereglet és más történetek című novelláskötetének is köszönhető, hogy az Agave Könyvek egy kínai sci-fi novelláskötet kiadását is a zászlajára tűzte, melynek szerkesztője Ken Liu volt. A zsánerben az új hangok üdítő frissességet hozhatnak.

Ken Liu, A ​papírsereglet és más történetek című novelláskötet Hugo-, Nebula-, World Fantasy- és Locus-díjas írója ezúttal szerkesztőként tér vissza egy olyan antológiával, ami a kínai science fiction egyedi és különleges világát mutatja be. A Láthatatlan bolygókban hét szerző tizenhárom novellája található – köztük már a nemzetközi irodalmi vizeket meghódító, díjnyertes alkotások, valamint kevésbé ismert írások, melyek Liu személyes kedvencei –, és Cixin Liu kivételével kizárólag a feltörekvő nemzedék kap lehetőséget benne. Mindegyik történet Kína lehetséges jövőit mutatja be a sci-fi széles eszköztárával, legyen szó akár a társadalom feletti uralkodásról, világépítő patkányokról, vagy olyan robotokról, akik túlélték az építőiket.
A történetek mellett három komolyabb terjedelmű esszé is helyet kapott az antológiában: A lehetséges univerzumok legrosszabbika és a lehetséges földek legjobbikában Cixin Liu, A Háromtest-probléma Hugo-díjas szerzője a kínai sci-fi irodalom történelmét mutatja be, és reflektál arra, hogy milyen jelenleg az ország leghíresebb szerzőjének lenni a műfajban; Csen Csiu-fan A szétszakított nemzedék című írásában a fiatalabb generációk folytonos küzdelméről ír az ország radikálás átalakulásának következtében; Hszia Csia, a kínai sci-fiben végzett kutatásaiért az országban elsőként Ph.D.-vel kitüntetett szerző pedig arról értekezik tanulmányában, hogy Mitől lesz kínai a kínai science fiction?

Dwayne Hudson: A Júdás császár hagyatékaA Mysterious Universe világa is bővül áprilisban, mégpedig Dwayne Hudson: A Júdás császár hagyatéka című regényével, mely a Kolóniaháborúk idejére kalauzol el bennünket. A Tuan kiadó gondozásában fog megjelenni, és azt ígérték, hogy április 2-től már előrendelhető lesz. Sajnos a bejegyzés írásakor még nem volt fenn a honlapon, ezért a fülszöveget sem tudtam ide bemásolni (mert nincs honnan 🙁 ). Szerencsére a borítót sikerült elcsípnem egy interjú mellékleteként, ami az íróval készült a könyv kapcsán. Szóval, érdemes időnként ellátogatni a kiadó honlapjára, ha kíváncsiak vagyunk a megjelenés pontos dátumára és a fülszövegre 😉

Tervek- április '19

Bárcsak olyan jól állnék az olvasásokkal, ahogy a kiadók a friss megjelenésekkel. A márciusi tervemből mindössze három könyvet sikerült elolvasnom (Emmi Itäranta: A tiltott álmok városa, Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Mars, Az oligarcha vérvonala – Antológia) és folyamatban van Jasmin B. Frelih: Fél/be című regényének az olvasása. Párhuzamosan olvasom ezzel együtt Izolde Johannsen: A pontlövész című regényét, mely a La Fayette sorozat második része és előreláthatólag júniusban fog megjelenni.

Egyre jobban rezeg a léc az SFF ajánló zsűriképességemnél, ugyanis hiányzik még három regény a teljesítéshez, amit nem tudom, hogy sikerül-e teljesítenem. A fenti lista alapján igen kicsi rá az esély, de azért nem adom fel 🙂

Galaktika 349.
Galaktika 349.

A Galaktika 348. számáról már elkészült az értékelésem a molyon, és lassan belevetem magam az áprilisi lapszámba is.

Izgalmas és eseményekkel teli hónap elé nézünk. Ti már készen vagytok a bevásárlólistátokkal? Vagy még bővülni fog? Esetleg karcsúsítást terveztek? Nehéz döntés, ugye? 🙂

A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay

(Összes olvasás: 90 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*