Azt hiszem, túl nagy fába vágtam a fejszémet, amikor arra vállalkoztam, hogy bejegyzést írok a könyvről. Az olvasása nem okozott problémát, hiszen nagyon jól felépítette Frank Herbert az Arrakis és az Impérium világát. A történet, mondhatni faék egyszerűségű: Leto Atreides herceg hűbérbirtokául kapja az Arrakist, a sivatagbolygót, melyen szinte lehetetlen az élet, de az ott, és csakis ott fellelhető fűszer a birodalom létét jelenti. Ágyasával, Jessicával és fiával, Paullal átköltöznek a bolygóra, hogy átvegyék rajta az uralmat. Leto sejti, hogy csapdába sétál, de reméli, hogy sikerült kikerülnie a buktatókat. Egy áruló a fő ellensége, Vladimir Harkonnen báró kezére játssza a herceget, aki az életével fizet “hanyagságáért”. Jessica és Paul a sivatagi népek, a fremenek között talál menedéket, akiknek a mitológiájában szerepel egy kívülről jövő fiú, aki messiásként szabadságot hoz a fremen népnek. Az alaptörténet valóban egyszerű. De a kidolgozása sokkal sokrétűbb.
Mielőtt jobban beleásnám magam a regénybe, essen szó a hasonlóságokról, mely minden olvasónak szembetűnő lehet. A Harkonnenek uralmi stratégiája igencsak megegyező a Szovjetunió elnyomó rendszerével. Hangulatilag is igencsak megnyilvánul ez a hasonlóság (Vladimir Harkonnen báró). Az Arrakis, a sivatagbolygó, mely az Impérium nélkülözhetetlen fűszerforrása, olyan mint a Közel-Kelet sivatagos, sziklás világa, mely a Föld olajtartalékának nagy részét őrzi, ami nélkül a modern társadalom nem tudna létezni. Végül ott vannak a fremenek, akik a messiást várva, készülnek a dzsihádra, hogy elüldözzék az elnyomó “hitetleneket”. Ezek a dolgok azok, ami miatt nem tudtam teljesen átadni magam a történetnek, hiszen folyton előkerültek a párhuzamok a Dűne világa és a valóság között.
Miért tud mégis működni akkor a történet? Mert egyszerűen beszippantja az olvasót a több szálon futó események láncolata. Az egyik, a már említett faék egyszerűségű fő szál, melynek középpontjában Paul áll. Azonban a fizikai világon felett ott húzódik a spirituális, metafizikai világ is, melyben Paul, a vallási hiedelmek, tanítások és késztetések következtében egyszerű hercegből és harcosból lassan Kwisatz Haderachá válik. Az út mindkét síkon tele van veszélyekkel, és annak ellenére, hogy álmaiban feltárul előtte a jövő szövete, mely látomásokat a fűszer még jobban felerősíti, az útelágazások ködfátyol mögé rejtőznek. Ezért a döntései következményeit nem láthatja előre, csak miután megtette azt a lépést, ami a végtelen számú jövőfonalakból valósággá válik. Ezen szálak nagy része az egész Impériumot felégető dzsihád felé mutat, melyet a fiatal Paul, azaz a fremenek nyelvén Muad-Dib, megpróbál elkerülni.
Nézzük a fűszert, azaz a melanzsot. A fűszer mesterséges úton nem állítható elő, és csak az Arrakison lelhető fel. Kis mennyiségben lassítja az öregedést, és könnyen függővé válik tőle az ember. Az Impérium számára azonban nem az “örök fiatalság” miatt olyan fontos az a drog, hanem azért, mert az Űrliga navigátorai a fűszer hatására képesek a jövőbelátásra, és ennek hála, biztonságosan el tudják juttatni a hajókat az egyik pontból a másikba. Ezen “bedrogozott” navigátorok nélkül a bolygók közti kereskedelem szinte lehetetlenné válna, így az Impérium is darabokra hullana.
Frank Herbert a történetében nem szánt túl nagy szerepet a nőknek. Ha azt nézzük, hogy 1965-ben jelent meg a regény, amikor Amerikában nem tudták elképzelni, hogy a nőknek a konyhán és a gyereknevelésen kívül nagyobb szerep is juthat (gondoljunk csak vissza az 1964-es Star Trek pilot epizódját ért kritikákra), akkor valahol érthető is a női szereplők háttérbe szorítása. Viszont, ha azt nézzük, hogy az alatt a hat év alatt, még Herbert a regényén dolgozott, a felesége volt a családfenntartó, már más színben tűnik fel ez az elnyomás. Az igaz, hogy a Bene Gesserit-rend szinte csak nőkből állt, és a titkos tanaik miatt boszorkányoknak nevezték őket, de tagjai nem voltak mások, mint a rend Tisztelendő Anyái és kitenyésztett ágyasok, akiknek nem volt más dolguk, mint a kiszemelt nemessel megtermékenyíttetni magukat, hogy a génnemesítés útját járva létrehozzák a Kwisatz Haderachot, a hímnemű Bene Gesseritet, “akinek lényéhez szervesen hozzá tartozó mentális ereje át tudja hidalni a teret és az időt“. Jessica, Paul anyja is mindössze Leto herceg ágyasa volt, ezzel is nyitva hagyva a lehetőséget egy olyan házasság előtt, ami az Atreides-ház előnyére szolgálhatna.
A feudális társadalomban is csak a férfiak tölthettek be vezető pozíciót, és a nők mindössze a házassági szerződések tárgyát képezték, melynek köszönhetően két ház szövetségre léphetett. És itt jutunk el az Impérium politikai berendezkedéséhez és erőviszonyaihoz. Tóth Csaba: A sci-fi politológiája kötetben részletesen ki van fejtve és be van mutatva ez az erőegyensúly melyet az uralmon lévő IV. Shaddam, Padisah Császár, az Űrliga és a Bene Gesserit rend triumvirátusa jelent. Ezért is van az, hogy bár a császár a színfalak mögött támogatja az Atreides-ház elleni merényletet, hivatalosan nem áll ki a Harkonnenek mellett.
Két dologban azért hibádzik a történet. Az első, amit rögtön az elején nem értettem, de az is lehet, hogy csak elsiklottam valami felett. A Császár az Arrakist adja hűbérbirtokul az Atreides-háznak (a bolygó a rajta folyó fűszerkitermelés miatt a legértékesebb az Impériumban), miközben Leto Atreides ellen készül merényletre. Tényleg szükség volt erre a színjátékra, hogy a Nagy Házak ne forduljanak ellene az Atreides-ház eltörlésére tett kísérlet miatt? A filmekben próbálták árnyaltabbá tenni ezt a bakit, és úgy tálalni a nézőknek, mintha az elején még a császár valóban kitüntetésnek szánta volna Leto számára a bolygót, de később, látva a herceg sikeres munkáját és félve attól, hogy hadsereget toboroz a fremenekből, már féltette a pozícióját. A könyv végére sem sikerült tisztáznom magamban ezt.
A másik Muad-Dib beszéde: “Ez az apám hercegi pecsétgyűrűje volt – mondta. – Megesküdtem, hogy nem veszem föl addig, amíg készen nem állok rá, hogy a csapataim élén visszahódítsam az egész Arrakist, hercegi hűbérbirtokomat!…Vannak itt olyanok, akik fontos pozíciókat foglalnak majd el az Arrakison, amikor érvényesítem az engem megillető császári jogokat” Eddig a pontig, én naiv, azt hittem, hogy Muad-Dib a fremenek messiásaként vezeti a sivatag népét a szabadság felé, legyőzve a Harkonneneket és felszabadítva a bolygót az Impérium elnyomása alól. Erre kiderül, hogy neki nem kell más, mint az Arrakis, amin uralkodhat (persze a végén kicsit többre vágyik). Mi ebből a fremenek haszna? Emberszámba veszik őket? Egy olyan hűbérúr ül a nyakukba akit tisztelnek? A beszédbe benne van az is, hogy a császári jogokat követeli vissza Paul Muad-Dib. És mi lesz azután? Mi van akkor, ha a császár egyszer csak valaki másnak adja hűbérbirtokául az Arrakist? (akkor még nem volt szó arról, hogy a császár pozícióját is meggyengítik). Szóval, nekem itt egy kicsit előjött a “két urat szolgálni” effektus…
Összességében a regény nem rossz, sőt! Frank Herbertnek volt tehetsége a történetmeséléshez, hiszen mindegyik fejezetet áthatotta a feszültség és a bizonytalan kimenetel. Úgy éreztem olvasás közben, hogy ha kedve van, akkor olyan irányba viszi el a történetet, amire nem is számíthatok. Az olvasó már a regény elején tudja, hogy merénylet készül az Atreides-ház ellen, amit Leto nem fog túlélni, mégis izgatottan olvassa az árulásig bekövetkező eseményeket, mert reménykedik valamiben… Ez a reménykedés a regény végéig kitart, csak a remény tárgya változik. A bekövetkező események, legyenek azok bármennyire is kézenfekvőek, úgy érzi az olvasó, hogy hosszú, rögös úton jutott el odáig. Olvasás közben egy teljesen új világ tárul fel előttünk, amit azért kicsit ront a múlttal való látványos összecsengés.
A regény után nézzük meg, hogy mit is tudtak a filmesek kihozni az alapanyagból. Az 1965-ös megjelenést követően majd húsz évvel, 1984-ben mutatták be a Lynch-féle Dűnét, ami hatalmas bukás lett, így a folytatásokat törölték. Hiába dolgozott Lynch kiváló színészgárdával, és hatalmas költségvetéssel, ha nem tudta vászonra adaptálni a történetet. Több helyen is eltér a regénytől, aminek következtében nem csak nevetséges az eredmény, hanem szégyenletes is. Megértem, hogy Lynch valamiféle művészi szemüvegen keresztül szemlélte a történetet és a saját értelmezésében akarta azt a nézők elé tárni. A narrációval még nem is lett volna gond, de a történetvezetése és a saját betoldott elképzelései tönkre vágták a filmet.
Állítólag Lynch több mint ötórásra vágta meg az első verziót, amivel a forgalmazók nem tudtak mit kezdeni, hiszen a mozik nem tűzték volna műsorra. A legenda szerint a végső vágást már nem is Lynch végezte, és később, a film bukását követően arra hivatkozott, hogy ha az ő verzióját mutatták volna be, akkor sikeres lehetett volna. Igen, mi lett volna, ha az a “volna” ne lett volna.
2000-ben a SciFi Channnel (mai nevén SyFy) készített egy háromrészes minisorozatot a regényből. Az amerikai-kanadai-német-olasz-cseh koprodukció, bár alacsony költségvetéssel dolgozott, és a látványvilág néha megmosolyogtató, akárcsak az effektek, történetvezetés szempontjából igen közel áll a regényhez. Nekem ez a feldolgozás sokkal jobban tetszett, mint a Lynch-féle. Azonban egyet kell értenem azokkal a kritikusokkal is, akik szerint a sorozat szinte csak a fizikai síkra koncentrált, és a spiritualizmus a háttérbe szorult. Szerintük éppen a rétegzett tartalom miatt nem lehetséges megfilmesíteni a Dűnét, ugyanis a mozi nem képes megadni azt az élményt, amit a regény nyújt.
Sajnálatos módon, érződik a minisorozaton, hogy a készítőire hatással volt a Lynch-féle Dűne, ugyanis olyan képkockákat és megoldásokat fedezhetünk fel benne, amik kísértetiesen hasonlítanak az 1984-es verzióhoz. Ez leginkább az első rész elején és a harmadik rész végén szembetűnő.
Tavaly kapott szárnyra a hír, hogy Denis Villeneuve rendezné az új Dűne feldolgozást. Sokan kételkednek a sikerben, még mások bizakodóak, hogy talán Villeneuve képes lesz a lehetetlenre. A bizakodásra a színészgárdán kívül az is okot ad, hogy Villeneuve nevéhez köthető a Szárnyas fejvadász 2049 és az Érkezés is. A végeredményre még várni kell, egészen 2020 hálaadásig, ugyanis akkora tervezik a film bemutatóját. A forgatási előkészületek folyamatban vannak, és most már biztosak lehetünk abban, hogy magyar földben nem csak marsi krumpli terem, hanem a pirospaprika mellett arrakisi fűszert is be lehet majd takarítani. Igen, kicsiny hazánkban forgatják a sci-fi egyik nagy klasszikusából készülő filmet. A regény Hugo- és Nebula-díjat is nyert. Kérdés, hogy a megfilmesített verzió milyen díjakat lesz majd képes besöpörni. A legfontosabb kérdés pedig az, hogy a rajongóknak mennyire fog tetszeni! Egy tömegfilm készül majd, ahol az effekteken és a cgi-n lesz a hangsúly, vagy valóban képesek lesznek hozni azt amit Frank Herbert megálmodott?
A regény nem lett a kedvencem, de megértem a rajongók lelkesedését. Talán, ha a folytatásokat is elolvasom, akkor idővel változik a véleményem, és eltekintek a fenn felsorolt “hibáktól”. Mivel Frank Herbert teljes science fiction univerzuma I. kötetet sikerült megszereznem, ami a sorozat első három részét tartalmazza, így biztos el fogom olvasni a másik két részt is…idővel.
Aki hozzám hasonlóan, eddig halogatta a regény elolvasását, azt csak biztatni tudom, hogy kezdjen hozzá. Nem fog csalódni! Aki pedig csak a filmeket vagy a sorozatot látta, de eszébe sem jutott elolvasni a regényt, annak fogalma sincs mit veszít. 2020 végéig még van idő, de nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni 😉
Folytatása következik… A Dűne messiása
ISBN: 978 963 497 295 2
Szukits, 2013
Fordította: Békés András
Terjedelem: 431 oldal (A Dűne)
Bolti ár: 6500,- Ft (Frank Herbert teljes science fiction univerzuma I.)
Mások pedig így látják:
– Könyv sarok
– Őri András
A bélyegképhez felhasznált kép forrása: Pixabay
