Szélesi Sándor: Pokolhurok

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Szélesi Sándor: Pokolhurok
Szélesi Sándor: Pokolhurok

A Pokolhurok tipikusan az a könyv, amit kétféleképpen is lehet értelmezni. Az egyik a rasszista szemszög, mellyel az olvasó képes azonosulni és észre sem veszi a kötetben megfogalmazott társadalomkritikát. A másik értelmezési mód, mondhatnám, hogy a sorok között van, de nem igaz. Szélesi nem rejti a sorok közé a problémát, hanem az olvasó elé tárja, szinte a képébe ordítja. Ja, hogy egyeseknél süket fülekre talál? Az szerintem nem az író hibája.

De nézzük inkább, hogy miről is szól a történet. Adott egy budapesti fiú, nevezzük most Gábornak, aki fiatalon elveszíti a szüleit egy rablótámadásban. A kivételes képességekkel rendelkező ifjú 15 évesen érettségizik, és nemsokkal később, a diploma megszerzését követően Los Angelesbe hívják dolgozni, hogy részt vegyen egy genetikai kutatásokat végző projektben. Hiába kivételesen magas az intelligenciahányadosa, ugyanis az érzelmi intelligenciája igen alacsony, így a párkapcsolata érthető okokból gyorsan zátonyra fut. A magánéleti problémáira nem magában keresi a hibát, hanem a környezetében, és így jut el arra a pontra, hogy mindenért a szülei feltételezett gyilkosai, a cigányok a felelősek.

Gábor úgy gondolja, hogy minden problémájára megoldást találhat, ha bosszút áll. Mivel a genetika a fő szakterülete, így mi sem egyszerűbb, mint egy rasszspecifikus vírust kreálni, mellyel egyszer és mindenkorra leszámolhat a cigányokkal. Már csak el kell különítenie azt a génrész, ami csak az adott népcsoportra jellemző és megalkotni a vírust, élete fő művét. Időt és energiát nem sajnálva igyekszik véghezvinni gyilkos tervét. Amikor pedig megalkotja a vírust, hazautazik Budapestre, hogy útjára engedje. Az utolsó pillanatban elbizonytalanodik, és ismerőseitől vár visszaigazolást, mintegy “felhatalmazást” tette véghezvitelére.

A kötet nagyon lehangoló és búskomor. Olvasás közben rám is átragadt ez a hangulat. Miközben olvastam, szinte magam előtt láttam a kétségek között vergődő Gábort, aki minden igyekezete ellenére sem tudja feldolgozni a magánéletében bekövetkezett érzelmi válságot. Egy Asperger-szindrómás fiatalemberről van szó, aki nem tud mit kezdeni az érzelmekkel, miközben más területen mérföldekkel kortársai előtt jár. Egy Sheldon-szintű zseniről van szó, aki nem mindig tudja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ezért a környezetétől vár megerősítést és visszaigazolást a tetteire. Nem jó Gábor fejében lenni, és végigkövetni az egyes eseményekre adott reakcióit. Általában mindent a sötét oldaláról közelít meg, és csak azt használja fel a dolgokból, ami számára jelentőséggel bír.

Nem, ez nem menti fel a tette alól. Hiszen szelektál a bejövő információk közül. Erre jó példa, hogy még Magyarországon elmondhatja, hogy milyen rasszista (bár itt is akad olyan, aki ennek következtében elzárkózik tőle), addig Amerikában ez eszébe sem jut, mert tudja, hogy ott nem találhat megértő fülekre.

Az a jó történet, ami a valóságból építkezik és továbbgondolja azt. Nem csoda hát, hogy Szélesi felkarolta a témát és az olvasók elé tárta, hogy ez hová vezethet. Erre jönnek az ellenreakciók, hogy ugyan már, ez egy sci-fi történet, hiszen nincs olyan, hogy rasszspecifikus vírus. Ki hallott már ilyenről?! Nos, a kételkedőknek azt ajánlom, hogy kérdezzék meg biológus ismerősüket, aki egy kicsit is jártas a genetikában, és csodálkozni fognak a válaszon. Létre lehet hozni egy ilyen vírust, csak a következményei beláthatatlanok.

Térjünk egy kicsit vissza a gyűlöletkeltéshez, a rasszizmus alappilléréhez. Amióta az eszemet tudom, mindig volt kit hibáztatni azért mert nem mennek úgy a dolgok, ahogy azt szeretnénk. Az ellenség-keresésről mindig Umberto Eco írása jut eszembe, amely feltárja, hogy miért is áll érdekében az államnak folyamatosan fenntartani egy ellenségképet. Ez pedig nagyon romboló hatású, hiszen nem az előrenézésre sarkallja az embert, hanem a le- és hátranézésre. A folyamatos gyűlöletkeltés amit a propagandagépezetek ontanak, nyomot hagynak az emberekben. Gondoljunk csak bele, hogy még pár évvel ezelőttig a cigány-probléma volt állandóan napirenden, mára már szinte nyomát sem leljük a médiában. Miért? Megoldódott a probléma? Nem! Az állam akkor sem és most sem tud megfelelő válaszokat adni a cigányság kérdésére, de nem is töri magát, hogy megoldja. Most egy másik ellenségképre összpontosít, a menekültekre. Vajon mikor jutunk el arra a szintre a gyűlöletkeltésben, hogy megismétlődjön a 2008-as roma-gyilkosság, csak most éppen menekülteknek kinéző személyek rovására?

Szélesi nem görbetükröt tart az olvasó elé, ami felnagyítaná vagy éppen lekicsinyíteni a problémát. Nem, ő úgy tárja az olvasó elé ezeket, ahogy vannak. A példáit a hétköznapokból veszi, a valóságból merít. Egy érzelmileg instabil fiatalember szemén keresztül mutatja meg a világot a maga valójában. Rámutat arra, hogy ha valaki nem tudja a helyén kezelni a dolgokat, mennyire meghatározó lehet az életében az ellenségkeresés, amit csak felerősít a környezete.

Gábor (avagy Gábriel arkangyal), a rasszspecifikus vírus elkészítését követően elbizonytalanodott, hogy valóban megteheti-e azt, hogy százezrek, sőt milliók halálát magára vállalja. Visszatérve Budapestre, kereste a megerősítést, hogy jogában áll, sőt kötelessége szabadjára engedni a vírust. Mint tudjuk, ha valaki jeleket keres, azokat meg is kapja. Az író egy csokorba gyűjtötte ezeket a jeleket, melyek csak megerősítették Gábort abban, hogy amit tesz, egy nagyobb jóért teszi.

A kötet két éve jelent meg, éppen akkor amikor a gyűlölet célkeresztje már egy ideje egy másik népcsoportra helyeződött át. Azonban ez mit sem változtat a regény mondanivalóján, hiszen a “cigány” szót kicserélhetjük bármilyen másik népcsoportra. Jelenleg éppen az “iszlám”, a “migráns” és az “arab” ami a célkeresztben van. De lehetne ez “zsidó”, “román”, “orosz”, “szőke”, “barna” vagy “magyar” is, attól függően, hogy a föld melyik pontján vagyunk. Bármikor üldözőből üldözötté válhatunk.

Az elmúlt pár év alatt, többször éreztem azt, mintha a történelem ismételné önmagát, és újra a nácik (közép) Európája közeledne. Talán a II. világháború alatt sem volt akkora gyűlölet az országban, mint mostanában. Mindenhol gyűlöletkeltő plakátok az utcákon, és a médiumok is csak ezt harsogják. Ne higgyük, hogy ez nyomtalanul elmúlhat. Az elmúlt évtizedek bennem is nyomot hagytak, és tele vagyok előítéletekkel. Próbálok változni, hiszen már rég rájöttem, hogy a gyűlölet és sárdobálás rengeteg energiát felemészt, amit sokkal jobb dolgokra is tudnék fordítani. Olyan dolgokra, amik előremutatnak és nem olyanokra amik csak lehúznak.

Aki elolvassa a könyvet, az vegye a fáradságot, hogy a szerző utószavát is elolvassa. Ennek elmulasztása esetén előfordulhat, hogy rosszul értelmezi a történetet. Szerintem nagyon jó önvizsgálatra is a regény, hiszen egyes oldalakon magunkra ismerhetünk. Sok kérdést felvet a történet, amire nekünk kell megtalálnunk a választ. Ha megtaláltuk, akkor azt is tudjuk majd, hogy hol állunk és merre kell mozdulnunk azért, hogy gyermekeinkre, unokáinkra egy gyűlöletmentes világot hagyhassunk. Pontosabban, hogy megtegyünk mindent azért, hogy mérsékeljük.

A könyvet köszönöm Szélesi Sándornak.

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 12 5736 6
Pergamon, 2016
Terjedelem: 255 oldal
Bolti ár: 3490,- Ft

Mások pedig így látják:
Könyvkritikák
ekultura.hu
444

(Összes olvasás: 64 . Ma 2 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*