Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt
Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt

Újra itt a világvége! Az utóbbi időben mintha ez lenne a divat. Különböző objektumok röpködnek a Föld felé, azzal fenyegetve az emberiséget, hogy kipusztul. Már szinte megszokott a sztori. De mi lenne, ha csavarnánk egyet a történeten? Bedobnánk egy kis gyilkosságot, egy kis nyomozást? Hiszen így rögtön két tábort érne el a regény: a sci-fi rajongók is meg lennének szólítva és a krimi szerelmesei is szívesen olvasnák. Gondolom ezen elvek mentén ragadott tollat (billentyűzetet) Ben H. Winters is, és rögtön egy trilógiával indított, aminek az első részéről lészen most szó.

Az alaphelyzet: egy 2011GV jelű aszteroida száguld a Föld felé, mely iszonyú pusztítást ígér. Bár kezdetben csak igen kicsi volt az esélye annak, hogy az aszteroida pályája keresztezi a Földét, az idő előrehaladtával ez az esély egyre jobban megközelítette a 100%-ot. Mindössze hat hónap van hátra a becsapódásig, amikor Hank Palace nyomozót riasztják egy halálesethez. A megszűnt Meki helyén működő, illegális hamburgerező mosdójában egy biztosítási ügynökség dolgozóját találták holtan, aki a látszat alapján magával végzett. De Palace nyomozónak szemet szúrt pár apróság, ami felkeltette a gyanúját, hogy esetleg egy öngyilkosságnak álcázott gyilkossággal van dolga.

Az alapötlet még nem is lenne rossz. Egy nyomozó, aki a világvége hangulat ellenére, görcsösen ragaszkodik a megszokott életéhez és próbál “normális” életet élni, mármint amennyire a körülmények engedik. Ez is egy reakció az elkerülhetetlennel szemben. Ráadásul ilyen közel a véghez, igazán sötét hangulatú regényt lehet írni a társadalmi káoszról és arról, hogy hogyan viszonyulnak az egyes emberek a megváltozott körülményekhez.

Nos, Winters a két zsáner összefésülésével megpróbálkozott valamivel, de nagyon nem jött neki össze. A sci-fi vonal kimerül abban, hogy egy aszteroida közeledik a Földhöz, ami megsemmisíti azt. Az olvasó elvárná ilyen helyzetben, hogy részletes leírást kapjon arról, hogy az emberek hogyan is reagálhatnak ilyen helyzetben. De nem holmi felületesen odadobott mondatokkal, egy-egy szegényes leírással. Ez a része kudarcként értékelhető. Nem sikerült a legkisebb világvége hangulatot sem becsempésznie Wintersnek a regénybe. Mindössze száraz leírásokat kaptunk arról, hogy az emberek nagy része otthagyta a munkáját és inkább a bakancslistájával kezdett el foglalkozni. A kormányok új rendelkezéseket hoztak, hogy megpróbálják normalizálni a helyzetet, de a széthulló gazdaság előbb elhozza a világvégét, mint az aszteroida.

Nem éreztem a hangulatot, nem éreztem a káoszt. Csak azt az erőlködést, amivel az író akarja elhitetni velem, hogy közeleg a vég.

Azért még nincs veszve minden, hiszen ott a másik szál, a krimi. Nos, ezzel sem sikerült nagyot aratnia. Kezdjük talán az elején. Ott a mi kis biztosítási statisztikusunk, aki felkötötte magát egy drága övvel a vécében, miközben a saját öve a nadrágját tartotta fenn. Oké, ez mondjuk gyanús körülmény. A másik dolog ami szemet szúrt Palace nyomozónak, hogy az áldozatnál nem volt mobiltelefon. Az meg hogy lehet? Hisz mindenki hord magánál mobilt! Ellenben a tárcája a zsebében volt, minden iratával és némi készpénzzel.

Itt egy kicsit kiakadtam. Most komolyan! Hat hónappal a világvége előtt, amikor már jó ideje nem tartják karban az átjátszó állomásokat és jó ha hetente pár órán át működik a mobilhálózat, akkor tényleg, az hogy az áldozatnál nincs mobil ez egy olyan tény amin az ember elgondolkodik? Maga Palace is megemlíti, hogy már azon gondolkodott, hogy megválik a telefonjától, hiszen semmi értelme hurcolnia ha nincs térerő. Ráadásul később az is kiderül, hogy egy mobilért annyit fizetnek a feketepiacon, amennyiből 2-3 hónapig el lehet élni. Mégis mi van a mobiltelefonokban ami ennyit ért? Mi van bennük, ami nincs mondjuk egy laptopban, egy asztali számítógépben vagy mondjuk egy tévében? Ha viszont tényleg olyan értékes akkor nekem pl. egy évi megélhetésem biztosítva lenne, ha leadom a régi telefonjaimat. Abszurdum!

Ráadásul az egész nyomozás érdektelen. Elindul Palace nyomozó egy szálon, mellyel lassan egyre előrébb jut, de nem kerül közelebb a gyilkoshoz. Jelentéktelen emberek jelentéktelen dolgaival szembesít bennünket. Annyira untam már az egész nyomozósdit, hogy a szövegben előforduló hibákra kezdtem el vadászni. Nem is kellett sokat keresgélnem, egyre csak jöttek velem szembe az ellentmondások. Ez egyik oldalon sötét van, amikor kijön a biztosítási ügynökség irodájából, majd a következő oldalon már reggel van. A két esemény között kb. 10-15 perc telhetett el. Most akkor hogy is van? Jó lenne figyelni, hogy ami tíz perccel ezelőtt történt, annak ne mondjunk már ellent a következő mondattal.

Ami még tudta fokozni az unalmat, az a rengeteg önismétlés. Mintha Winters ezzel a húzással próbálta volna létrehozni azt a hangulatot, amit a regény végére sem sikerült neki. Legalább tízszer elolvashatjuk az összefoglalóját az eseményekről, a legkisebb változtatás nélkül. Mindig amikor valami új elem kerül az elméletbe, akkor elismétli az elejétől, mintha az olvasó csak most kapcsolódna be az eseményekbe.

A csúcs pedig az volt a regényben, mikor Palace rájött arra, hogy ki a gyilkos. Mindezt egy oldalon húzta-nyúzta, éreztetve az olvasóval, hogy ő már tudja és mindjárt el is mondja, de előtte még megemlíti, hogy… Most komolyan?! Ez lett volna hivatott emelni a feszültséget? Mert ez nemhogy nem fokozta az izgalmakat, hanem egyszerűen lelombozta az olvasót. Az igen kedves, nyájas olvasó nem szereti, ha hülyének nézik. Winter pedig Palace nyomozón keresztül igencsak hülyének nézte az olvasót. Az időhúzásában semmi olyan információt nem közölt, ami plusz lenne az eddigiekhez képest. Sőt, az egész nyomozás nem mutatott előre és a feltárt “bizonyítékok” alapján akár az öreg szomszédnéni is lehetett volna a gyilkos, annyira jó fel volt építve a regény. A krimiknél megszoktuk, hogy azért információmorzsák vannak elhintve az olvasóknak, hogy ők maguk döbbenjenek rá a végén a gyilkos kilétére, vagy a leleplezésnél álljon össze az addig kuszának látszó kép. De itt ennek semmi nyoma. Itt Palace az Isten, aki birtokában van minden információnak, amit csak akkor oszt meg az olvasóval, ha neki úgy tartja úri kedve.

Aki azt hiszi, hogy “Az utolsó nyomozó” trilógia többi részéről is olvashat majd ezen az oldalon, az nagyon téved. A molyon megnéztem az értékeléseket a folytatásról és azt lehet mondani, hogy Winters tovább viszi a semmitmondó történetet, csak még laposabban, ha ez egyáltalán lehetséges.

Két zsánert kevert össze, remélve hogy a kettő keverékéből csak kisül valami. Hát, ez nem jött össze. A regénye se nem sci-fi, se nem krimi. Inkább csak egy gyenge próbálkozás. Valami ilyesmit szoktak írni a kezdő írók is, amiket a kiadók visszadobnak, azzal a szöveggel, hogy: “Jó, jó, de ezt azért még át kellene dolgozni. A krimi szálat kicsit hihetőbbre kellene megírni, a világvége hangulatot meg valahogy meg is kellene jeleníteni, nem csak megpróbálni. Írd át még egy párszor és utána szerintem ki is adjuk.” Ehhez képest hozzávágtak még egy Edgar-díjat is. Most komolyan! Ennyire nincs értékelhető regény a piacon? Vagy csak én nem tudom értékelni?

Egyszer olvasható

ISBN: 978 61 5552 239 0
Agave Könyvek, 2015
Fordította: Falvay Dóra
Terjedelem: 270 oldal
Bolti ár: 2980,-Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Szubjektív Kultnapló
Dóri Online Olvasónaplója
Könyv extrák
READING IS SEXY
Könyvkritikák
Széljegyzet

(Összes olvasás: 49 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

5 Replies to “Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt”

  1. Ahogy olvastam a véleményedet, megint csak megfogalmazódott bennem a dolog az amatőr íródeákról, vagy inkább csak az apuról, aki író akar lenni és ezért reggeli fogmosást követően lecsap a laptopjára, mint valami keselyű és estig fel sem kel – mert ő most majd megmutatja (erről írtam a weboldalamon is, de nem linkelem). Az ilyen amatőrök azt gondolják, hogy csak azért, mert olvastak pár tíz/száz könyvet, már képesek ők is hasonlóan vonal vezetni, szereplőket készíteni és beszéltetni, izgalmasan felvezetni és aztán tartani egy-egy fejezetet, okosan beosztani a mondanivalót, illetve olyan mondatokkal segíteni a nagyérdemű olvasókat, amelyek mélyen meg is ragadnak benne.
    Hát nem mindenkinek sikerül. Mert a tehetség nem mindenkinek adatik meg.

    Nekem egyébként semmi bajom az amatőr íródeákokkal, akik most majd jól megmutatják nekünk, öreg medvéknek, mert kedvelem a friss hús illatát – csak elszomorít, hogy mindenféle előképzés, gyakorlás és vért izzadás nélkül jönnek a srácok/lányok és rögtön trilógiában gondolkoznak hiszen olyat találtak ki, amit nem lehet csekély 200-300 oldalon elmesélni és lezárni… legalábbis ebben hisznek. Mint a fentebb említett sztori.

    Másrészt elkeserít a dolog, mert tényleg minden ilyen amatőr azt gondolja (főleg a kapcsolatokkal rendelkezők), hogy a regényírás, a teremtés, az egész egy egyszerű dolog, amihez nem kell érteni. Elég, ha írogatsz, mint valami nyolcadikos a suliban. Dolgozat. Vizsgaidőszak van, hé! Menni fog ez…
    Nem megy. Ezért keseredek el, mert az amatőrök mindig is amatőrök maradnak gyakorlás nélkül. Mögöttem már több mint 20 év gyakorlás van, tehát tudom, miről beszélek. (De ezt majd talán meglátod egyszer. Talán.) Senki sem úgy születik, hogy rögtön nagy hírű író lesz. Manapság persze pénz meg kapcsolat kérdése az egész – a tehetség nem számít. Ez a baj.

    Egy kis OFF, ha megengeded.
    Szükségem lenne egy olyan programra, ami docx-ből készít minőségi epub-klónt, méghozzá a tördelést is meghagyva. Nem egyszerű a dolog. Rögtön megvásárolnám, ha lenne ilyen, de nem találok semmit. Van ötleted?

    0
    • Nem az amatőrökkel van a baj, hanem a kapcsolatokkal rendelkező kontárokkal. Több “amatőr” író regényét vagy novelláit is olvastam már, akiket nem karoltak fel nagy kiadók, mégis ott van bennük a tűz, az egyedi, a lehetőség.
      A másik nagy probléma a magánkiadások elterjedése. Ha van egy számítógéped, akkor már könyvet is tudsz írni és amint leütöd a pontot a végén, már konvertálhatod is át epub, mobi, stb… formátumba. Vannak “kiadók” akik pont erre szakosodtak. Egy kis pénzért szereznek ISBN számot és kirakják a webshopjukba a “könyvet”, ami csak elektronikusan elérhető. Ezen kiadók kínálatában kb. 1%, vagy ennél is kevesebb az értékelhető mű.
      Én azt nem értem, hogy az ilyen gyenge regények, mint ez is, hogyan lesznek felkapottak? Hogyan kapnak díjakat? Tényleg ennyire felszínesek az olvasók? Csak a marketing számít? Aztán meg nem meri senki lehúzni, mert mindenki csak jókat mond a könyvről, regényről. Senki nem akar kilógni a sorból, úgy látszik.
      Az oldalamon az őszinte véleményemnek adok hangot. Lehet, hogy nincs igazam. Lehet, hogy csak nekem nem tetszik az adott kötet. Megesik. De egy sablongyárost nem fogok magasztalni csak azért, hogy megfeleljek az olvasóknak (másért sem 🙂 )
      Ennél a könyvnél konkrétan nem tudom, hogy mi az amitől jónak lehetne nevezni. Mondjuk Robert Jackson Bennett: Horzsolások című könyvét is untam, de abban legalább láttam, hogy bizonyos olvasóközönségnek bejöhet, akik szeretik azt a fajta stílust és zsánert. A Horzsolások célközönségébe nem tartozom bele. Ennyi.
      És nem beszéltem még, a ma oly divatos, erotikus és pornográf irományokról, amik nélkülöznek minden irodalmiságot. Panem et circenses!
      Az OFF: Linuxot használok és nem túl szigorúak az elvárásaim. Az én módszerem: LibreOffice-szal mentem a dokumentumot .html formátumban, amit aztán hozzáadok a Calibre-hez és a Calibre átkonvertálja. Eredmény: olvasható, jól tördelt formátum.

      0
      • Köszönöm a lehetőséget. HTML-ben még nem gondolkodtam – meglesem.

        Nézd, amit rólad képzelek (és ez nem lábcsókolgatás), az pontosan az, amit te magad is gondolsz/írtál magadról. Ezt képzelem, hogy becsülettel végigunod a könyvet, ha a fene fenét eszik is, mert érdemben akarsz róla beszélni, nem pedig felületesen. Látom, hogy sok olvasmány nem tetszik, másokról jókat írsz. Ez így helyes.
        Például most nagyon tetszett, hogy egy mindenki által magasztalt könyvtrilógia első részét úgy lehúztad, ahogy azt kell. Nem azért leltem benne örömömet, mert jólesik, amikor másokat (a “sikereseket”) valaki földbe döngöli, hanem pont azért, mert alapja volt a negatív véleményednek. Azóta is példálózom a “sötét van-reggel van” párossal, amit felfedeztél a regényben, mert ez a baki tisztán rámutat az amatőr jellegre, illetve arra, hogy a történet írója abszolút nem látta maga előtt a cselekményt, fogalma sem volt a szereplőiről és a helyszínekről, talán még a párbeszédeket is fogóval rántotta elő magából, kínkeservesen… és az ilyenek, barátom, lehetőséget kapnak. Förtelem.

        Egyébiránt már évek óta (talán évtizede is) érlelődik bennem egy gondolat a magyar amatőr írókat illetően, hogy hogyan lehetne őket “felkapni”, kicsit segíteni, de mivel m inden pénz kérdése, még várnom kell vele. Azonban örülök, hogy sokat ismersz közülük és azt sejted, hogy van bennük tehetség – így a jövőben, ha végre lehetőségem lesz segíteni, legalább tudom, kihez forduljak, ki fog nekem segíteni őket megkeresni… 🙂

        Jó lenne újra abban a közegben élni (valamikor a ’90-es évek eleje és közepe felé), amikor zsákszámra tudtam vásárolni a minőségi könyveket, mert olyan dömping érkezett az országba – és olyan fordítói/kiadói minőség (tudom, szóismétlés, de ez van). Manapság meg néha a pénztárcád is ellenkezik, amikor a szépen csomagolt szart meg szeretnéd vásárolni kizárólag a borítója meg az ott olvasható hamis ajánlások miatt. Óvatosnak kell lenni, mert ezek portékák lettek, nem pedig szívből/észből jövő olvasmányok. Egyszerű amatőr gépsor az egész, ahogy a “felfedezettek”, huszonéves senkiháziak sorban jelentetik meg a selejtes történeteiket, amik között ugyan akad néhány érdekes, de ahogy meg vannak írva, az förtelem. Még egy hetedikes angoltanár is sírva végezne magával, ha meglátna ilyen dolgozatokat…

        Nem szapulom a szót.
        Jelenleg számomra te vagy az egyetlen értékelhető könyvkritikus a magyar neten, bár sejtem, hogy többen is lehettek, csak hiába olvasom a többieket, nekem ők kicsit… nos, nem írok semmit. Neked elhiszem, hogy a könyv jó, ha azt írod, hogy jó, és nem kételkedem, amikor ilyen felkapott trágyára azt mondod, hogy nem jó. 🙂

        Ez van.

        0
        • Köszönöm a dicsérő kritikát 🙂 Ez arra enged következtetni, hogy hasonló az ízlésünk könyvek terén. Bár a puding próbája az evés, így kíváncsian várom a véleményedet egy olyan könyvről, amiről írtam.
          Igen, minden könyvet elolvasok amit elkezdtem, még ha halál unalmas is. Hiszen csak úgy lehet írni őszintén egy könyvről, ha az ember elolvasta és megvizsgálja a pozitív és negatív oldalát is. Az utóbbi években egyetlen könyvet hagytam félbe (De Sade márki: Szodoma százhúsz napja), de egyszer ezt is befejezem…csak rohadt nagy erő kell hozzá 😀 Miközben De Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása könyvét egy nap alatt elolvastam, sőt azóta már újra is olvastam és nagyon tetszett.
          Van jó pár blog amit követek és szerintem ők is őszintén írnak. Persze vannak olyanok is, akik dicsérnek mindent, a recenziós példányok reményében. Csak így éppen a hitelességüket rontják.
          Tavaly óta elindult egy változás a könyvkiadóknál is. Egyre többen próbálnak kezdő írókat felkarolni és lehetőséget adni nekik. És itt nem a romantikus-erotikus-pornográf vonalra gondolom. Igyekszem én is elolvasni ezeket a könyveket és írni róluk, ezzel is népszerűsítve a magyar vonalat. Bizonyos kiadókat pedig tudatosan kerülök 🙂
          Ha megnézed, idén már elég sok magyar szerző könyvét olvastam. Amikor elkezdtem a blogot, akkor még kerültem a hazai irodalmat, mert annyi csalódást ért, hogy nem akartam kínozni magam. Ez a tendencia megváltozott és remélem, hogy a jövőben egyre több, jó magyar könyvről írhatok majd kritikát.

          0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*