Daniel H. Wilson: Robokalipszis

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Daniel H. Wilson: Robokalipszis
Daniel H. Wilson: Robokalipszis

A XXI. századi embernek már nem kell bemutatni a gépek lázadását, hiszen az első robottal ami elvette egy ember munkáját már megkezdődött a folyamat. Persze, az optimista propaganda azt sulykolta belénk, hogy a robotok helyettünk fognak dolgozni és mi szabadon élhetünk. Ma már tudjuk, hogy minden automatizáció emberek százainak, ezreinek a munkáját teszi feleslegessé. Egyre több berendezést kötnek hálózatba és egyre jobban terjednek az okos-eszközök. Már nem csak a telefonunk okos, hanem a tévénk is, az hűtőnk is és lassan már autót sem kell vezetnünk, mert azt is egy program teszi meg helyettünk. Lassan kiszorul az ember az életből. És akkor még nem beszéltünk a mesterséges intelligenciáról.

Egyre többen döbbenek rá, hogy mekkora veszélyt jelenthet a mesterséges intelligencia (MI) megjelenése. Több film és könyv is foglalkozott a feltevéssel és többsége apokaliptikus jövőt jósolt az emberiségnek. Nincs ez másképpen a Robokalipszis című regényben sem, mint ahogy a címe is sugallja. És mi emberek kíváncsiak vagyunk, hogy a számtalan lehetőség közül, hogyan is alakulna az élet az MI megjelenésével.

Wilson könyve valójában egy visszaemlékezés, vagyis inkább az emberiség és gépek háborújának krónikája, mely időablakokat nyit a múltba (ami számunkra a jövő). Cormac “Penge” Wallace, csapatával az MI megsemmisítését követően rátalál egy adatbankként működő robotra, mely az MI megjelenésétől végigkövette az események alakulását és rögzítette azt. Penge, felhasználva a képi- és hanganyagot, létrehozza saját krónikáját az utókor számára.

A regény valójában novellák összessége, amelyek egy-egy eseményt mutatnak be az olvasónak időrendi sorrendben. Mivel is kezdődhetne, ha nem az MI magára-találásával és önmaga felszabadításával? A folytatás pedig nem más, mint a gépek lázadása, majd a háború kitörése, a harcok és végül a kétséges győzelem.

Mesterséges intelligencia
Mesterséges intelligencia

Már az elején hemzseg a történet a hibáktól, pontatlanságoktól. Ha valaki egy MI-t akar tesztelni, ráadásul Faraday-kalitkában, az fokozottan ügyel arra, hogy semmilyen vezeték ne haladjon át a kalitka falán. Mekkora blődség már, hogy a “hangszórókat” kivezeti a professzor? Miért? A hangok nem jönnének ki a kalitkából? Miért nem tervezték úgy az egész laboratóriumot, hogy az maga legyen egy Faraday-kalitka? Átgondolatlan, gyerekes megoldás egy történet elkezdéséhez. De lépjünk túl rajta, hiszen minden kezdet nehéz, lehet, hogy később jobb lesz.

Valójában nem lett jobb. Ugyanazon hibák fordulnak elő újra és újra a regényben. Kicsit olyan az egész, mintha egy kéziratot olvasnánk, ami még nincs letisztázva és ezért fordul elő benne ennyi átgondolatlan, gyerekes baki. Hiszen nézzük a folytatást. Az MI megoldja saját védelmét, elszigetelve az emberiségtől, saját kommunikációs csatornával és energiaforrással, ami rendben is van eddig. Majd egyes robotok elkezdenek furcsán viselkedni. Látszólag ok nélkül emberre támadnak, de nem egész szériák, csak 1-1 egyed. Ha valaki frontális támadást készül intézni, akkor nem fogja kóstolgatni az ellenséget, főleg, ha rendelkezésére áll minden információ róla.

Szóval, több novellányi kóstolgatás után egyszer csak kitör a nyílt háború és az első pillanattól kezdve az emberiség csapdába kerül, hiszen minden eszköz, ami a hétköznapokban az életét segítette, egyszer csak ellene fordul. Nincs áram, nincs víz, nem működnek a liftek, az autók önálló életre kelnek és minden gyilkos eszközzé válik. A városok lakosságát már az első napon megtizedelik, az elkövetkező napokban pedig egyre többen vállnak áldozattá a menedéket nem nyújtó betontömbök között.

Persze, mint mindig, van egy kisebbség, akinek sikerül meglépnie a technológia elől. Önálló szervezkedésbe kezd a túlélők megmentése és a visszavágás érdekében. A világ minden táján kialakulnak ellenállási gócpontok, akik több-kevesebb sikerrel tudják védeni magukat, vagy éppen ellentámadásba tudnak lendülni.

Az átgondolatlan történetfelépítés mellett nagyon untatja az olvasót az állandó ismétlés, ami minden egyen novella elején és végén megjelenik. Ez pedig nem más, mint egy-egy személy vagy esemény feldicsőítése. Minden történet elején ott áll, hogy X. Y. hősi cselekedete nélkül nem győzhetett volna az emberiség a gépek felett, és az elbeszélés végén is megtalálható ugyan ez a dicsőítés. A probléma csak ott van, hogy az MI már a legeslegelején kijelenti, hogy neki nem szándéka az emberiség megsemmisítése, mindössze a Föld megmentése a cél, amin az emberek élősködnek és ekkora számban, ilyen életkörülmények között nem tartható fenn az élet.

Az egész átgondolatlan, ellentmondásokkal teli történet, ami olyan szarvashibákkal van tele, amit egy sci-fi olvasó nem tud elviselni. Még olvastam, folyton az járt az eszembe amit a hátsó fülszövegen áll:”…a készülő kötetre rögtön le is csapott a Dream-Works stúdió.” A vászonra adaptálást pedig nem más végzi majd, mint Steven Spielberg. Próbáltam mozis szemmel olvasni a kötetet és rá kellett jönnöm, hogy ebből jobb film lesz, mint amilyen a könyv, hiszen maguk a novellák igazán akciódúsak, amikből látványos összecsapásokat lehet létrehozni 3D-ben. A mai mozinézőknek pedig úgysem számít a történet, hiszen az elmúlt pár év kasszasikereit elnézve megelégszenek a lélegzetelállító látvánnyal és nincs is igényük történetre. Hogy ez mennyire igaz, elég csak ellátogatnunk, egy 3D-s vetítés után a mozi környékére és nem is hallunk mást, mint “Milyen látványos volt!”, “meg azok a 3D-s effektek, amikor kilőtt közénk” és “hát az a zuhanás, mintha én is vele együtt zuhantam volna”. De ha megkérdeznénk, hogy miről szólt a film, senki sem tudna válaszolni, maximum csak annyit mondana, hogy “hát voltak a gonoszok, akik el akarták pusztítani az emberiséget, de akkor jöttek a hősök és bár szorult volt a helyzetük, győztek”.

TerminátorSpielberg jó anyagot kap a kezébe, amivel dolgozhat. Tele van különböző robotokkal, harci eszközökkel, látványos összecsapásokkal, a természet mélyén élő törzsi, harcos közösségekkel. Sőt, lesznek színpatikus (kedvesre és aranyosra megrajzolt) robotok is, amik az emberek mellé állnak Archos (az MI) ellenében.

Egy valamit azonban jól ábrázol a regény, mégpedig az emberiség technológiától való függését és az egyre jobban elterjedő okos-eszközök térhódítását. Azzal, hogy hálózatba kötünk mindent, egyre jobban kiszolgáltatjuk magunkat. Mindenbe beépített GPS van, így bárki nyomon követheti a mozgásunkat, sőt, az automata sofőrökkel átadjuk az irányítást egy gépnek, aki lehet, hogy sokkal biztonságosabban vezet és 10-szer jobb sofőr nálunk, de abba nem gondolunk bele, hogy ha valaki meghackeli a rendszert, akkor teljesen kiszolgáltatjuk magunkat. Nem beszélve arról, hogy a jelenleg használt okos-telefonok 80% elavult operációs rendszert használ, ami tele van biztonsági hibákkal, így egyre több személyes információhoz férnek hozzá illetéktelenek.

Akik látták a Terminátor sorozatot, a Mátrix-trilógiát, az Én, a robot-ot, azok joggal várják el, hogy a gépek lázadása egy MI szintjén lévő megoldással valósuljon meg, ne pedig egy próbálkozó kisgyerek kardcsörtetése legyen. Daniel H. Wilsontól többet vártam. Egy olyan embertől, aki sci-fi rajongó és robotikából diplomázott, az nem engedheti meg magának, hogy egy tinédzser szintű novelláskötetet adjon ki. Ami pedig a legrosszabb, hogy ennek lesz folytatása is, hiszen trilógiának tervezte a történetet. Valami hatalmasat kell ahhoz alkotnia, hogy megbocsássam neki ezt a “scifikalipszis”-t.

A bejegyzés először a Kritizátor oldalon jelent meg.

Ezt érdemes volt fellapozni

ISBN:978 963 266 244 2
Cartaphilus, 2015
Fordította: Illés Róbert
Terjedelem: 414 oldal
Bolti ár: 3490,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Könyv extrák

2 Replies to “Daniel H. Wilson: Robokalipszis”

  1. Nekem ez a legfurcsább (bár még nem olvastam), hogy nem csak te mondod azt, hogy egyáltalán nem látszik profinak a stílus, ahogy elő lett adva a történet. Érdekesnek vélem, hogy egy Spielberg úgymond “lecsapott” rá, mert bár tényleg lehet 3D-s csatákat meg lényeket/robotokat alkotni, attól még az összekötés, a történet alaphangja lényeges – és talán épp ez hiányzik. A profi világ és a profi leírások.
    Újabban ez a legnagyobb problémám a könyvekkel. Nem vagyok nagy könyvfaló (időm nincs rájuk), de amikor valaki reklámoz nekem egy-egy jó művet, akkor megpróbálom beszerezni és elolvasni. Az utóbbi hónapokban csak A MARSI volt az, amelyikre kijelentettem, hogy megéri a pénzét. Ott profizmust láttam az amatőr lelkesedés mögött – és ez nagyon tetszett.

    Visszatérve. Mivel gyakorló író vagyok, nagyon is tudom, mit jelent az, mikor kijelented, hogy készen van a műved – és mit jelent ugyanez a mondat fél évvel, majd egy évvel, később két évvel később. A regényed ugyanis sosem lesz készen. Csak egy adott változatát nyújtod át, amelyet arra érdemesnek tartasz, és ha időd lesz, majd átírod még itt-ott. De készen sosem lesz.
    Azonban az amatőrök, akik sosem tanulták és sosem gyakorolták, hogyan kell és lehet írni, hihetetlen mélységben vannak a jó ötleteikkel, mert kiadni nem akarják őket, viszont megteremteni pedig nem képesek. Ezt jelzi nekem a te kritikád is erről a könyvről. Nem véletlenül húzódik hát a film is, mert valakinek vagy valakiknek bizony kellene valami élvezhető és érthető történetet kerekíteni a sok lövöldözés, menekülés meg csata köré/alá… és ez nehéz. Az író sem tudott alapozni, mit várunk egy olyantól, aki csak a pénzért ül le minden nap javítgatni?

    Szóval nehéz dolog egy ekkora terjedelmű regényt elkészíteni, de kellő tapasztalattal és kitartással meg lehet csinálni. Amit te éreztél, az amatőr firkálmány, az bizony jelzi, hogy az író nem igazán alkotó elme, csak egy rendkívül jó eszű ötletgazda. Ez sem kevés, csak az irodalomhoz nem elégséges.

    • Kedves Tom!

      Nem azt mondom, hogy amatőr az író, inkább azt, hogy még messze van attól, hogy író legyen. Nagyon sok logikai hiba van a regényben, valamint olyan elcsúszások, amit egy igazi sci-fi rajongó nem nézhet el. Maguk a fejezetek külön-külön megállják a helyüket és jól is vannak megírva, de ha egyben nézi az ember, akkor szinte olvashatatlan.
      Spielberg pedig még a regény elkészülte előtt lecsapott a megfilmesítésre és ha az ő szeméből nézzük, valamit ki is tud hozni belőle, hiszen ha megnézzük a mostani 3D-s filmek nagy részét, épkézláb sztori nélküliek (tisztelet a kivételnek). A nézőket nem érdekli a történet, és sajnos már lehet, hogy nem is tudnák felfogni ha lenne. Inkább csak a látványért ülnek be multiplexekbe.
      Ezt a könyvet nem ajánlom senkinek. És rossz belegondolnom, hogy lesz folytatása is, ami azt jelenti, hogy már csak kíváncsiságból is el fogom olvasni a következőt. Ha az is ilyen színvonalú lesz, akkor a kíváncsiságomnak annyi és nem olvasok többet az írótól.
      Nem mindenkinek tetszhet egy könyv. Akiknek a blogját olvasom, azoknak az ízlésében megbízom, de még ez sem jelenti azt, hogy ha valakinek a kedvence lett az adott mű, az nekem is tetszeni fog. De a Robokalipszisről szinte mindenkinek hasonló volt a véleménye.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*