Emmi Itäranta: A teamesternő könyve

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Emmi Itäranta: A teamesternő könyve
Emmi Itäranta:
A teamesternő könyve

Emmi Itäranta regényében egy olyan világot tár elénk, ahol az édesvízkészletek a globális felmelegedésnek és a háborúk okozta tudatos szennyezésnek köszönhetően igencsak megcsappantak. A katonaság kisajátította a még meglévő iható vízkészletet, miközben a nép a sótalanított, keserű, bűzös tengervizet kénytelen felhasználni, azt is korlátozva, a havi adag szűkös beosztásával.

Noria Kaitio a mai Finnország területén él családjával, a Skandináv Unióban. Édesapja teamesterségét örökli, megtörve a hagyományt, ugyanis eddig még lányt nem avattak be a teakészítés misztériumába. Azonban a mestervizsga előtt egy másik titoknak is birtokába kerül, melyet apja bíz rá a hegy gyomrában, ahol egy titkos édesvizű forrás tör a felszínre. Egy ilyen világban talán ez a legnehezebb terhet jelenő titok, hiszen a faluban szűkös a vízkészlet, egyre többen halnak meg vízhiány miatt, valamint sokkal a katonaság végez, ha vízbűnön kapják őket. Azonban a múltból előkerülő rejtélyes tárgy bizakodásra adhat okot, hiszen egy olyan területről tesz említést ahol nagy menyiségben áll rendelkezésre iható, friss víz. Noria elhatározza, hogy a rejtélyt megfejti, kerül amibe kerül.

A megjelenített jövő nem ad okot bizakodásra, hiszen elénk tárul fogyasztói társadalmunk szemétdombja, mellyel a jövőt terheljük és a minket követő generációk életét lehetetlenítjük el. A sarkok jégtakarói elolvadtak, aminek következtében a tengerszint megemelkedett és nagy területeket árasztott el. Az időjárási viszonyok megváltoztak és eltűntek a hideg, csapadékos telek. A háborúk az olajért és a vízkészletért pedig teljesen átformálták a világot és nagy népvándorlásokat eredményeztek. A fogyasztói társadalmak pedig átadták a helyüket a katonai diktatúráknak. A fejlődés megállt és egy természetközelibb életmód kezdett kialakulni. A társadalom a múlt szeméttelepén igyekszik megélni, úgy hogy az évszázadokkal ezelőtt kitermelt hulladékot hasznosítja újjá.

Noria gyerekkora óta szívesen ténfereg társával együtt a falu szeméttelepén, ahol a múlt eszközei átadják magukat az idő múlásának. Műanyagot keresgélnek, mellyel be tudják foldozni a vizes tömlőket és néha olyan eszközökre bukkannak, melyek a letűnt civilizáció mindennapjaiban játszhattak fontos szerepet. A rengeteg bomlásban lévő műanyag zacskó között egyik nap egy fekete dobozt találnak, melyen gombok vannak és hangszóró. Ezzel a felfedezéssel azonban egy eltitkolt világ is feltárul előttük.

A regény nem egy pörgős, eseményekkel és kalanddal teli történet. Inkább egy lassú folyású folyóhoz hasonlít, mely magával ragad mindent ami az útjába kerül. Így történt ez velem is, hiszen ahogy elkezdtem olvasni, egyre jobban beszippantott ez a világ és kíváncsivá tett, hogy mit hoz a jövő, melyet Noria szemszögéből mutat be az írónő. A két barátnő, Noria és Sanja közti társadalmi különbségek, melyhez nagyban hozzájárul a tulajdonolt víz mennyisége is, igencsak felveti az erkölcsi felelősség kérdését. Hiszen Sanja testvére folyton betegeskedik a kevés és poshadt víz miatt, miközben Noria kertjében zöldellnek a teacserjék. Bár Noria bőségesen fizet az életet adó nedűvel barátnőjének a vizes tömlők foldozásáért, jól tudja, hogy ha túlzásba viszi, akkor gyanút foghatnak és kérdőre vonhatják, hogy honnan a sok víz, hiszen ő is ugyan annyit kap mint a többiek. Azonban meddig lehet elnyomni a lelkiismeretet, látva, hogy kedvenc barátnője családja szomjazik, akárcsak a falu többi lakója. A kórháznak nevezett építmény előtt sorban állnak a kiszáradt édesanyák csecsemőikkel, akiket a bűzös és kevés víz tett beteggé.

Az elrettentő erő, mely mégis a titok megtartása mellett szól, az nem más, mint a vízbűnt elkövetett családok keserű sorsa. Akit vízbűnön kapnak, azaz felfedeznek a házban egy megkerülő vízcsövet, azok bejáratára egy kék kört festenek és attól kezdve a falu többi lakója számára megszűnnek létezni. Mindenki kerüli az így megjelölt házakat, amiknek a lakóiról attól a pillanattól kezdve nem is tudnak semmit, hiszen többé nem látják őket. Szóbeszédek szerint egy ideig a lakók a megjelölt ház foglyai, majd egy bizonyos idő elteltével a katonaság az éj leple alatt kivégzi őket.

Noria története együttérzést vált ki az olvasóból, és együtt gondolkodhatunk a látszólag megoldhatatlan dilemmán. Azonban ott a remény is, hogy talán tényleg létezik fenn északon egy olyan világ, mely korlátlan vízmennyiséget ígér mindenkinek. Együtt fedezhetjük fel a részleteket a teamesternővel, ahogy kutatása folyamán lassan összeáll a kép. És együtt izgulhatunk a terv sikerét illetően is.

Annak ellenére, hogy nem pörögnek az események, valahogy sikerült az írónőnek úgy felépíteni a történetet, hogy egyre jobban növekedjen a feszültség ahogy haladunk előre. Nincsenek benne hullámvölgyek és unalmas részek. Mintha egy lépcsőn haladnánk felfelé folyamatosan a végkifejlet felé, melyről nem tudhatjuk, hogy jót vagy rosszat hoz a szereplőknek. Ha film lenne, akkor csak bámulnánk a képernyőt tátott szájjal és folyamatosan dolgozna a szürkeállományunk, hogy a következő percek eseményeit esetleg megpróbáljuk kitalálni. Elárulom, nem fog menni, hiszen ha kiszámítható lenne a történet, akkor nem is kötné le az embert.

Nincsenek benne ellentmondásos részek, bár megkérdőjelezhetőek akadnak. Volt pár pillanat, amikor felhúzott szemöldökkel olvastam a sorokat, de ez igen ritkán fordult elő. Mégis ezeknek róható fel, hogy nem maximális pontot kap tőlem a regény. Sajnos éppen a történet egyik legsarkalatosabb pontját kell megkérdőjeleznem, amire nem válasz az író neme, hiszen aki egy ilyen dísztópia írására vállalkozik, az legyen tisztában a lehetőségekkel. Elhiszem, hogy nehéz áthidalni a korok közti távolságot, de talán lett volna rá más lehetőség is, mint ez a törékeny alapokon nyugvó választás.

Ez az a könyv amit nem a technikai újítások miatt szeretünk, vagy a nagy idők nagy kérdései miatt, hanem azért, mert olvasás közben egy olyan világba röpít el bennünket, amibe mi is bele tudjuk élni magunkat. A hangulata ami megragadja az olvasót és felejtetni tudja a technikai bakikat, hiszen nem arra fogunk koncentrálni, hogy milyen eszközökkel élnek a szereplők, hanem hogy mi fog történni velük és vajon sikerül-e elkerülniük az elkerülhetetlent, vagy végül mégiscsak a vesztükbe rohannak?

Akiknek elnyerte vagy el fogja nyerni a tetszését a regény, azoknak egy jó hírrel szolgálhatok: az írónő már dolgozik a folytatáson és szerencsés esetben pár éven belül magyarul is olvashatjuk majd.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 615 5508 19 6
Metropolis Media, 2015
Terjedelem: 245 oldal
Bolti ár: 2990,-Ft

A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Szubjektív Kultnapló

(Összes olvasás: 68 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*