Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso
Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso

Oly sok felől hallottam már Hrabal nevét, és oly sokszor pironkodtam már, hogy nem olvastam még tőle semmi. Nem tudtam, hogy milyen az a hrabali elbeszélés, hangulat. Megfilmesítve már láttam egy pár munkáját, de éreztem, hogy ezek mögött több van, mint amit a vászon át tud adni. Ezért is gondoltam arra, hogy éppen itt az ideje, hogy megismerkedjek Kundera földijével. És mi tükrözné jobban az író munkásságát, mint egy válogatás az elbeszéléseiből?!

Mikor elkezdtem olvasni, legelőször a Skizofrén evangéliummal találtam szembe magam. Igencsak hátrahőköltem, és közben azon járt az eszem, hogy nem vagyok normális, hogy olvasás nélkül egy másik kötetét is megvettem előző hónapban.Nem a vallásos témával volt a bajom, hanem valahogy az egésszel. Majd továbbhaladva, megnyugodtam, mert az ezt követő elbeszélések már olyanok voltak, amilyeneket  látatlanban elképzeltem.

A kötet két korszakból válogat, pontosabban az 1951-1956, és az 1970-1976 közötti termésből. Az első időszak a fülszöveg alapján az “igazi hrabali” korszak, de szerintem az egész kötetre ráillik ez a jelző, kivéve egy-két írását, mely stílusban is és hangulatban is eltér a többitől. Ezen kivételek közé tartozik a már említett legelső elbeszélés, valamint az utolsó három. Úgy látszik, hogy a szerkesztő, mintegy zárójelek közé helyezte a megszokott, elvárt írásokat. Az utolsó három nem más, mint variációk egy témára. A Régi újságok olvasása kicsit döcögősen indult, de mire elértem az Asztal, melynek hiányzik egy lábá-hoz, már átállt az agyam, és igen élvezetes volt. Viszont az utolsó, amiről a kötet a címét is kapta, már kezdett igencsak unalmassá válni a vége felé. Nem csak variációk ezek egy témára, hanem örökös körforgás, ismétlődés, visszatérés a kezdetekhez. Olyan körforgás, melybe az olvasó egy idő után már beleszédül, és szeretne kiszállni, ahogy ez velem is történt. Nem csak a három elbeszélésben ismétlődnek meg ugyan azok a sorok, gondolatok, hangulatok, hanem nem ritka, hogy elbeszélésen belül is, és csak nehezen lehet kievickélni az örvényből.

A “zárójelek” közti elbeszélések viszont hangulatosak, humorosak, szomorúak, valóságosak. Érezhető, hogy az írónak bizonyos események annyira kedvesek, hogy több írásában is megemlíti őket, néhol rövidebben, néhol hosszabban, de sohasem ismétlésképpen, mert a résztvevők közül mindig mást szemel ki, akin keresztül a cselekményt elénk tárja. Bepillantást nyerhetünk a a rezsim és az élet elől menekülő emberek titkos helyére, mely nem más, mint az erdőben lévő alkoholfelhőbe burkolt kocsma, ahol mindenki elmondhatja örömét, bánatát. A kocsmán kívül viszont ott a hatalom embere, aki nem hagyja, hogy az “elvtársak” elfelejtsék mivel tartoznak a közösségnek.

Legjobban Kakra úr című elbeszélés tetszett, mely egy örökké úton lévő, mozikedvelő, a társadalmi normáktól menekülő ember története. Itt is megjelenik a körforgás, hiszen Kakra úr is körbe-körbe jár, a környező falvakba és városokba, de örökké gyalogosan, mintegy saját magában tett utazás részeként.

Hrabal nem csak a környezetében látott, hallott történeteket veti papírra, hanem olykor saját életébe, gondolataiba engedi bepillantani az olvasót. Olvashatunk a fiatal íróról, ki írásait szeretné elrejteni a hatóság szeme elől, és az idős, nyugdíjas írógéppüfölőről, akit állandóan megzavarnak írás közben a kedves látogatók.

Minden írásban jelen van a gyarló ember, aki az őt körbevevő világ miatt lett gyarló, viszont a saját világában emberséges, önzetlen, jószívű.

ISBN: 963 07 7986 2
Európa Könyvkiadó, 2006
Terjedelem: 264 oldal
Bolti ár: 2100,- Ft

(Összes olvasás: 145 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*