Kir Bulicsov: Túlélők

Kir Bulicsov munkásságához eddig nem volt szerencsém, de a megjelenés körüli lelkesedés felkeltette az érdeklődésemet. Voltak azért kétségeim, ugyanis a fülszöveget elolvasva, nem tudtam, hogy mit tud kihozni egy író ebből a szituációból. Egy lezuhant kutatóűrhajó legénysége küzd a túléléséért Tovább Kir Bulicsov: Túlélők

Szergej Lukjanyenko: Konkurensek

Lehet, hogy sokaknak nem mond semmit Szergej Lukjanyenko neve, de ha azt mondom, hogy Éjszakai őrség, arra már többen felkapják a fejüket. Igen, Lukjanyenko az Őrség-regénysorozat szerzője, pontosabban ő az, aki útnak indította a sorozatot. Sajnos a regényekhez még nem volt szerencsém Tovább Szergej Lukjanyenko: Konkurensek

R. J. Hendon: Korcsok

R. J. Hendon: Korcsok

R. J. Hendon (Juhász Roland) neve nem ismeretlen számomra, hiszen a scifi.hu főszerkesztőjéről van szó, ahol szintén megjelennek a bejegyzéseim. A munkásságával azonban csak a közelmúltban kezdtem megismerkedni. A Korcsok az első regénye, ami hagyományos könyvkiadónál jelent meg, és egy Tovább R. J. Hendon: Korcsok

Urbánszki László: Ördöglovas

Az augsburgi csatáról szinte mindenkinek a 955-ös vesztes ütközet jut eszébe, aminek következtében a magyarok beszüntették a nyugat-európai portyázásokat. Pedig volt egy másik augsburgi csata is korábban, ami a magyarok győzelmével ért véget és a Keleti Frank Királyság ezt követően Tovább Urbánszki László: Ördöglovas

Michael Walden: Eshtar – Első könyv

2016-ban a Metropolis Media meghirdette a “Galaktika Start Könyvek” projektjét, ahol olyan magyar sci-fi írók kaptak lehetőséget a megjelenésre, akiknek addig nem jelent meg nyomtatásban regényük. Michael Walden jelen regénye is ekkor látott napvilágot. Már akkor felkeltette az érdeklődésemet, de Tovább Michael Walden: Eshtar – Első könyv

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Vannak írók, akiket nem lehet beskatulyázni. Ilyen Benyák Zoltán is, aki a legváltozatosabb történetekkel áll elő időről-időre. Mégis van egy közös pont a regényeiben, mégpedig maga az ember. Az emberi sorosok bemutatása és a lélek boncolgatása mindig túlmutat magán a Tovább Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Jodi Taylor: Visszhangok szimfóniája

Jodi Taylor: Visszhangok szimfóniája

A “szusszanásnyi szünet…” eddig tartott, ugyanis megjelent magyarul a St. Mary-krónikák második része, a Visszhangok szimfóniája. A cím kicsit sejtelmes, de ha az ember elolvassa a regényt, akkor rájön, hogy pontosan mit is akar jelenteni. Az első részben megismerhettük Maxet, Tovább Jodi Taylor: Visszhangok szimfóniája

Tal M. Klein: Portál

Tal M. Klein: Portál

“A teleportáció művelete anyag, energia és információ átvitele két térbeli ponthalmaz között…” – így kezdődik a Wikipédiás szócikk, ami elég hiányos és kicsit pongyola leírást takar, de az idézet jól definiálja a teleportáció fogalmát. Az eszközök definiálásához Stanisław Lem meghatározását Tovább Tal M. Klein: Portál

Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2 (és 3)

Jeff Carlson, a trilógia első részét nyitott véggel zárta, így nem volt kétséges, hogy a folytatásokat is el fogom olvasni. Nem is kellett olyan sokat várni, hiszen kevesebb mint egy évvel az első rész debütálását követően már meg is jelentek Tovább Jeff Carlson: Fagyott égbolt 2 (és 3)

Jack Campbell: Vakmerő

Ha szeret(t)ed a Battlestar Galactica-t, akkor Jack Cambell Az elveszett flotta sorozata neked való! Ezt rajongóként állíthatom. Amikor a Caprica-t elkaszálták, letettem arról, hogy találok még egy hasonló hangulatú filmsorozatot. De arra nem számítottam, hogy könyvben megkaphatom ugyanazt a hangulatot, Tovább Jack Campbell: Vakmerő