Terry Brooks: Shannara Kívánságdala

Árnyasvölgy lakói a biztonság illúziójától eltelve élik mindennapjaikat. Brin és Jair Omshford búcsút vesznek szüleiktől, akik éves gyógyító körútjukra indulnak. A szabadság nem tart sokáig, ugyanis már másnap megjelenik egy idegen az Omshford házban, fekete csukjában. A fiatalok, szüleik elbeszélése Tovább Terry Brooks: Shannara Kívánságdala

Terry Pratchett: A mágia színe / A mágia fénye

Kétvirág, Korongvilág első turistája megérkezett Ankh-Morpork városába, nem kis meglepetést okozva ezzel az ottaniaknak. A kikötő zsibongott, és már egyes szemfüles kódorgók azt vizslatták, hogyan tudnák megszabadítani a turistát egy kis fölös tehertől, akár tudtával, akár tudta nélkül. Széltoló, a Tovább Terry Pratchett: A mágia színe / A mágia fénye

Terry Pratchett: Vészbanyák

Először a Fantasztikus világok tanulmánykötetben találkoztam a Korongvilággal. Akkor még csak rácsodálkoztam, és el is döntöttem, hogy hiába lelkesedik érte Sik Endre, engem nem tudna bevonzani ez a sorozat. Ezt követően, talán egy év elteltével, egyik ismerősömmel folytatott beszélgetés alkalmával Tovább Terry Pratchett: Vészbanyák

Orson Scott Card: Kristályváros

Történetünk Nueva Barcelona spanyolok uralta városában veszi kezdetét, ahová Alvin és Arthur Stuart azért zarándokolt el, mert Peggy ebben az útban látta a háború elodázásának a lehetőségét. A terve beválni látszott, hiszen a határ mentén felsorakozott katonák támadása elmaradt. Az Tovább Orson Scott Card: Kristályváros

Orson Scott Card: Fáklya

Alvin és Peggy útjai különválnak egy időre. Alvin keresi a Kristályváros megépítésének módját és helyét, Peggy pedig azon munkálkodik, hogy megakadályozza észak és dél összecsapását, melynek egyik oka a rabszolgatörvények. Egyikőjük sincs könnyű helyzetben. Ráadásul Alvin ismét rácsok mögé kerül, Tovább Orson Scott Card: Fáklya

Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

Már több mint három éve annak, hogy elszórakoztatott Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák című kötete. Olyan jó volt elmerülni egy mese-fantasyben, miközben megszűnt körülöttem a világ. Amikor megláttam, hogy Winney új kötettel jelentkezett, kíváncsi lettem, hogy milyen lehet a Tovább Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

Terry Brooks: Shannara Tündérkövei

Ötven éve annak, hogy Shea Ohmsford, az utolsó Shannara leszármazott, szembeszállt a Boszorkánymesterrel és ezzel megvédte Négyföldet a teljes pusztulástól. Az eltelt ötven év viszonylagos nyugalmat hozott Négyföld lakóinak, akik a mindennapi életükre tudtak koncentrálni. De valami megváltozott, és ezt Tovább Terry Brooks: Shannara Tündérkövei

Moskát Anita: Irha és bőr

Bélyegkép

A kistarcsai gettóban, a fajzatoknak nincs idejük a népszavazási kampányra figyelni, hiszen az életbemaradásuk sokkal égetőbb kérdés. Élelmet kunyerálnak a látogatóktól, akik szafaritúra-szerűen járják be a gettót, hogy közelebbről is megnézhessék  a fajzatokat, akik már nem állatok, de nem is Tovább Moskát Anita: Irha és bőr

Orson Scott Card: Vándorlegény

Orson Scott Card: Vándorlegény

Alvin visszatért Erélyegyházára, a családjához és igyekszik megtanítani a városka lakóinak a teremtést. Vannak olyanok, akik könnyebben képesek befogadni az ismereteket, ilyen például Mérték is, de vannak akiknek ez nehezebben megy. Calvin, Alvin öccse, aki szintén hetedik fiú hetedik fia, Tovább Orson Scott Card: Vándorlegény

Orson Scott Card: A kegyelem ára

Nem születik senki jónak vagy rossznak. Mindenkit a környezete alakít, és attól függően, milyen utat jár be élete folyamán, úgy alakul a személyisége, és hajlik a jóra vagy éppen a rossza. Orson Scott Card egy mesét mond el, három személyről, Tovább Orson Scott Card: A kegyelem ára