Cixin Liu: A halál vége

A Háromtest-trilógia első két része elvarázsolt és már nagyon vártam a befejező részt, melytől azt reméltem, hogy pontot tesz a trisolarisi és az emberiség közti “csata” végére. A sötét erdő effektus óvatossá tette mind a két fajt, hiszen Luo Ji Tovább Cixin Liu: A halál vége

Viola Judit: Sasok a viharban III.

Tavaly decemberben, amikor készítettem a Kilátó rovatot, örömmel konstatáltam, hogy a 2019-es év is jól kezdődik, hiszen megjelenik a Sasok a viharban harmadik része. Kevés olyan történelmi regény van, ami annyira be tud húzni, mint Viola Judit eme sorozata. Sőt, Tovább Viola Judit: Sasok a viharban III.

Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak

Neumann János nevét hallva, sokaknak a számítógép jut eszébe, és tévesen azt hiszik, hogy nevéhez fűződik a számítógép feltalálása. Valójában a modern, digitális számítógépek architektúrájának kialakításánál segédkezett, és ötleteivel nagyban hozzájárult a számítógépek fejlődéséhez. Matematikusként közreműködött más tudományágak fejlődésében is. Tovább Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak

Jodi Picoult: Apró csodák

Születésünk meghatározza a jövőnket. Nem választhatjuk meg, hogy milyen bőrszínnel és milyen neműként jöjjünk a világra, de még csak azt sem, hogy hol. Nem mindegy, hogy a többségi nemzethez tartozunk, vagy a kisebbséghez, esetleg egy elnyomott etnikumhoz. És persze az Tovább Jodi Picoult: Apró csodák

Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Föld

„Képzeld el, hogy új világokat fedezhetsz fel itt a Földön! Képzeld el, hogy bármi lehetséges! …Ugyanaz a bolygó, de más dimenzió. …Én megtaláltam a kaput.” … Ja, bocsánat, ez a Sliders sorozat első évadának a szövege… De valójában lehetne A Tovább Terry Pratchett – Stephen Baxter: A Hosszú Föld

Viola Judit: Sasok a viharban

Végre egy könyv, amin nem kell agyalni! Nem kell keresni, hogy ki a gyilkos, melyik mondatban van utalás a bűnös kilétére, vagy a csavar helyére. Csak olvasni kell, belemerülni és kikapcsolódni. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy egy agyatlan, szórakoztató Tovább Viola Judit: Sasok a viharban

Éves összefoglaló – 2015

Elérkezett az év utolsó napja, amikor mindenki évértékelést tart. Itt az idő, hogy megveregessük saját vállunkat a célok teljesítéséért és kicsit búslakodjunk a nem teljesített kihívások miatt. Ilyenkor előkerülnek a pozitív és negatív élmények, valamint a tervek a következő évre, Tovább Éves összefoglaló – 2015

Éves összefoglaló – 2014

Ismét elérkezett az év vége, amikor mindenki számot ad magának az éves teljesítményéről. Megvizsgálja, hogy az év elején kitűzött célokból mennyit sikerült megvalósítania és mennyit bukott be. Elolvasva a tavalyi összefoglalómat, szomorúan konstatáltam, hogy bizony a megfogalmazott célok közül nem Tovább Éves összefoglaló – 2014

Könyvespolcom új lakói – május ’13

Hiába próbáltam spórolni a könyvhétre, csak elcsábítottak az akciók, valamint az olvasás okozta hév is elkapott. Folytatódik a Nagy Asimov gyűjtemény köteteinek a lassú megszerzése…itt a harmadik kötet: – Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma III. Igaz, hogy Tovább Könyvespolcom új lakói – május ’13