Kate Bennett: Megkarcolt élet

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Kate Bennett: Megkarcolt élet
Kate Bennett: Megkarcolt élet

Manapság roskadoznak a könyvesboltok polcai a thrillernek felcímkézett könyvektől. A rajongók nem is tudnak dönteni, hogy melyiket válasszák. Megértem a bizonytalanságukat, hiszen többsége ezeknek a köteteknek nem sokat ér. A témákat már annyiszor feldolgozták, hogy szinte semmi újat nem tud senki nyújtani. Az újítók pedig inkább elkanyarodnak az egymásba fűzött történeti csavarok felé, hogy a végén, mintegy bűvészként kivarázsolják a nyulat a kalapból. Csak egy baj van ezekkel, mégpedig az, hogy az egész történetben szó sem esett semmilyen kalapról, nemhogy nyúlról. Megfeledkeznek arról, hogy a közönség figyelmét az asszisztensnek kell lekötnie, még a bűvész a szemünk láttára rakja bele a nyulat a kalapba, amit később elővarázsol. Kate Bennettnek ez sikerült! Végig az asszisztensen tartottam a szemem és nem is láttam, hogy hol csal a bűvész!

Férfi olvasóként, meg kellett küzdenem a regény elejével, ugyanis egy igazi romantikus történettel indít az írónő, ami nem a zsánerem. Néha azonban felvillantott egy-egy sötét képet, ami arra ösztönzött, hogy húzzak bele, mert az izgalmas részek csak ezután következnek. A megérzésem jónak bizonyult és a rózsaszín ködből lassan a sötét homály felé vette az irányt a történet.

Scarlett Anderson sikeres írónő, aki pár év alatt igazi bestseller íróvá küzdötte fel magát. Könyveit veszik mint a cukrot és felmerült az utolsó regényének a megfilmesítése is. Mexikóvárosban népszerűsíti éppen a könyvét, amikor összefut azzal a sorozatszínésszel, akiről a főhősét mintázta. Nem alaptalanul esett rá a választása, hiszen ő volt a férfiideál megtestesítője számára, de a jellemét saját elképzelése alapján alakította a regényében. A romantikus gépezet beindul, annak ellenére, hogy a gyújtásnál akadt egy kis probléma. A sötét felhők pedig gyülekeznek, ugyanis Scarlettnek a múltja nem engedi kiteljesedni a jelent és a jövőt. Volt férje egy igazi szadista állat volt, akinek a karmai közül éppen csak sikerült kicsúsznia. Ted már meghalt, de szelleme ott kísért Scarlett körül.

New York rendőrségének is megvan a maga baja, ugyanis egy sorozatgyilkost keresnek, aki minden évben meglepi őket egy áldozattal. Nyomot azonban nem hagy, így nincs min elindulniuk a nyomozóknak. Egy napon valami megváltozik. A Marionett Mester hibázik. A szálak pedig Scarlett Anderson felé vezetnek.

Miért emelkedik ki ez a regény a többi közül? Azért mert amellett, hogy leköti az olvasót a történet, gondolkodásra is készteti. Minden szónak, minden mondatnak, eseménynem súlya lehet a végkifejletben és nem lehet csak úgy átszaladni a fejezeteken. Folyamatosan állítottam fel a teóriáimat, figyeltem a szereplőket és kerestem azt, vagy azokat, akiknek közük lehet a gyilkosságokhoz. Nem tudtam eldönteni, hogy Scarlett valóban az őrület határán egyensúlyoz, vagy csak valaki szeretné ezt elhitetni vele (és velem is). A vége felé pedig jöttek a nélkülözhetetlen leleplezések, csavarok, amik végig ott voltak a levegőben csak nem lehetett tudni, hogy melyik oldalra billen a mérleg.

Amint írtam már, egy jó adag romantikát is kap az olvasó, ami számomra igencsak idegen egy ilyen történetben. Néha úgy éreztem, mintha ketten írták volna a regényt. Egyikük egy nyálas, csöpögős szerelmi történetet akar elénk tárni, ami csak a Disney filmekben jelenik meg. A másikuk pedig egy igazán véres, szadista történetet mesél el, ami már súrolja a horror kategóriát. A két szál nem fonódik össze, hanem inkább egymás mellett létezik és ezért is tűnik úgy, mintha két szerző lenne. Amennyiben az írónő elfogadna tőlem egy ajánlást, akkor azt mondanám, hogy a következő regényében a romantikus szálat hanyagolja. Inkább írjon két könyvet és biztos lehet abban, hogy a thrillerét meg fogom venni 🙂

Persze, nincs tökéletes sztori. A figyelmes olvasó mindig talál valamit, ami elkerülte az író figyelmét. Egyet én is találtam és bevallom, kicsit félre is vitte az elméletemet, de szerencsére nem olyan mérföldkő volt, ami miatt csalódtam volna.

Spoiler

Amikor Scarlett és Daniel a rendőrségen meglátta a nyomozásról készült képeket, csak ők ketten voltak ott, illetve Miller nyomozó. Tehát senki más nem tudott a felfedezésükről, így a kapott SMS tükrében az a benyomás alakulhatott ki, hogy Scarlett tényleg megbolondult. Marynek nem lehetett tudomása a rendőrségen történtekről, így SMS-t sem küldhetett.

[collapse]

A regény amellett, hogy egy izgalmas történetet tár az olvasók elé, rávilágít arra is, hogy nők ezrei élnek bezárva, kitéve a családon belüli erőszak veszélyének. Sokan nem mernek a rendőrséghez fordulni, amikor pedig bekövetkezik a tragédia, már késő. Azért ne feledjük el, hogy nem csak nők lehetnek áldozatok. Sok férfi is hasonló helyzetben van, de nekik még nehezebb segítséget kérniük, hiszen így is megalázó számukra, hogy veri őket az asszony.

A kötet borítója nagyon el van találva és hűen tükrözi a tartalmat. A cím nem nagyzoló, sőt inkább szerény, hiszen nem egy megkarcolt életről van itt szó, hanem mély sebet hagyó vágásról, amit az idő valóban begyógyít, de a forradás megmarad. A lélek azonban nem olyan könnyen regenerálódik, amint a test, és a megnyugvás lehet, hogy soha nem érkezik meg.

Az utóbbi időben már kezdtem elveszíteni az érdeklődésem a thrillerek iránt. Nem tudtak újat mutatni és az állandó, légből kapott csavarjaik inkább elkeserítettek, mint lenyűgöztek volna. Kate Bennett vissza adta a hitemet és megmutatta, hogy bár újdonság valóban nincs ezen a területen, mégis izgalmasan lehet tálalni a történetet. Egyszerűen beszippantott a regény. Folyamatosan tippelgettem, figyeltem és amikor megdőlt az egyik elméletem, már állítottam is fel a másikat. A sejtésem végül beigazolódott, de csak részben. És ez így van jól.

A bejegyzésemet pedig a fülszöveg utolsó mondatával zárom, amivel teljesen egyetértek: “Kate Bennett debütáló thrillere folyamatosan izgalomban tartja olvasóját, miközben az első betűjétől az utolsóig fokozza a feszültséget.”

A kötetet köszönöm az Álomgyár Kiadónak.

IMÁDTAM

ISBN: 978 615 5252 87 7
Álomgyár Kiadó, 2016
Terjedelem: 318 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft

Mások pedig így látják:
Könyvlelő
Milyen könyvet olvassak?

(Összes olvasás: 180 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*