Még tavaly akadt a kezembe ez a könyv, és akkor elhatároztam, hogy el fogom olvasni, anélkül, hogy belenéztem volna. Mondhatni, hogy a borítója fogott meg, valamint az alcíme (Indián mesék és legendák).
Mindig is érdekeltek az indián történetek, szokásaik, kultúrájuk és egyáltalán, hogy hogyan is éltek. Ha belegondolunk, mi itt az öreg kontinensen alig tudunk valamit erről a népről. Persze, rengetek western film készült a témában, de akárcsak Karl May Winnetou történetei, ezek is igen messze állnak a valóságtól.
Dornbach Mária szerkesztésében megjelent jelen válogatás azonban távolról sem váltotta be reményeimet. A kötet mindössze 88 oldalas, és az illusztrált oldalak is számozva vannak, ami azt jelenti, hogy a tényleges tartalom talán ha 70 oldalt kitesz. A betűméret arra enged következtetni, hogy nem felnőtt olvasóknak szánták a meséket és legendákat, hanem inkább gyerekeknek. Ezt megerősíti a történetek terjedelme is, ami néha mindössze egy oldalra rúg. Azonban, ha már gyerekeknek készült, akkor kicsit emelhették volna a költségvetést, és az illusztrációkat színesben hozhatták volna, hiszen így fekete-fehérben melyik gyerek érdeklődését kelti fel a kötet?
Összesen 22 mese vagy legenda található a kiadásban, melyek közép- és dél-amerikai indián törzsek hitvilágába nyújtanak aprócska betekintést. Olyan törzsek legendái is megtalálhatóak a kötetben, akikről eddig még csak nem is hallottam. Ilyenek többek között a toltékok, a tupik, bororok vagy onak. Azonban a történeteket olvasva szembetűnik, hogy a hitviláguk nagyon hasonló a különböző törzseknek, és az isteneik, szellemeik ugyan azt a nevet viselik.
Ha összevetjük a magyar mondákkal és mesékkel, a neveken kívül olyan nagy eltérések nem is tapasztalhatóak. Nem tudom, hogy ez minek köszönhető, hiszen ha csak az európai népek mondavilágát nézzük, igen jellegzetes eltérések vannak, melyekből egyértelműen azonosítani lehet, hogy melyik néphez is tartozik. Az is lehet, hogy Dornbach Mária a rendelkezésére álló rengeteg legenda közül éppen azokat válogatta egy csoportba, ami a magyar mondavilághoz elég közel áll, ezzel is simulékonyabbá téve a történetet az olvasói számára.
Azonban ezek a legendák nem csak gyerekmesék, hanem ősi hitviláguk töredékei. A napokban (1-2 hete) olvastam, hogy az indiánok a spanyol hódítókban Tollaskígyó leszármazottait vélték felfedezni és istenként tisztelték őket. Tollaskígyó legendáját azonban nem csak az aztékoknál fedezhetjük fel, hanem Kecalkoatl néven jelen van a Tolték legendákban is (A tollaskígyó búcsúja és A hűséges Ixtla legendája).
Egy valami azonban nem fér a fejembe, mégpedig az, hogy ha Kecalkoatl másik neve Tollaskígyó, akkor hogy lehet az, hogy a kötet címében is, és az azonos című legendában is kis betűvel említik tollaskígyót. Ez ismételten a szerkesztő asszony hihetetlen baklövése, vagy valami más húzódik meg a háttérben? Mi mit szólnánk ezekhez: jézus, allah, odin, thór és még sorolhatnám?!
Annyi bizonyos, hogy aki egy kis betekintést szeretne nyerni az indián mondavilágba, az ne ezzel a könyvvel tegye. Ezt a kötetet inkább vegye meg a gyerekének és elalvás előtt olvasson neki 1, 2 vagy 3 történetet. Azonban 4 éves kor felett már nem nagyon ajánlanám, mert fele mesének nem hogy tanulsága nincs, története se nagyon. Szerintem Dornbach Máriának sikerült a leggyengébb meséket összeválogatnia, és csak véletlenül kerülhetett bele az a pár jó történet is amire rábukkanhatunk a 22 írás között.
Ezek után kereshetem A Tollaskígyó fiai című kötetet, ami már terjedelmében is ígéretesebbnek néz ki mint jelen kötet.
ISBN: 963 02 7432 9
Amicus Kiadó, 1989
Terjedelem: 88 oldal
Bolti ár: –
