Könyvespolcom új lakói – június ’13

A könyvhét lehet, hogy sok újdonságot hozott, én mégis azokért a könyvekért mentem, amikért már régóta fájt a szívem. (Na meg persze, megnézni, hogy mi az újdonság.) Érdekessége a dolognak, hogy a vásárolt könyvek mindegyike más-más kiadó gondozásában jelent meg. Tovább Könyvespolcom új lakói – június ’13

Joseph Heller: Gold a mennybe megy

Ki ne hallott volna A 22-es csapdájáról? Sokan látták a regény alapján készült filmet, és sokan olvasták a könyvet is. De ki merészkedett ennél tovább? Azaz, hogy Joseph Heller másik írását is a kezébe vegye? Bevallom, én is tartottam tőle, Tovább Joseph Heller: Gold a mennybe megy

Salman Rushdie: Sátáni versek

Mindig valahogy jobban izgatja az ember fantáziáját az ami tiltott. Nekem is azért keltette fel az érdeklődésemet Salman Rushdie, mert a Sátáni versek regényének kiadását követően az iszlám államokban betiltották. Fatvát, azaz halálos kiközösítést hirdettek Rushdie ellen, istenkáromlás miatt. Kit ne Tovább Salman Rushdie: Sátáni versek

Arthur Madsen: Az elátkozott nap

Tavaly igen nagy reklámkampányt, dedikálókörutat kerekített az Álomgyár Kiadó és az író a könyv köré. Akkor éppen más témájú könyvekkel voltam elfoglalva, így csak észleltem, hogy egy újabb elsőkönyves író tűnt fel a színen. Azonban az elmúlt hónapban Arthur Madsen Tovább Arthur Madsen: Az elátkozott nap

A. E. van Vogt: A nulla-A világa

Nehéz erről a könyvről írni…Talán kezdjük egy idézettel: “A tehetséges… Arisztotelész… hatott talán a legtöbb emberre valaha… A tragédiánk ott kezdődött, amikor az ‘intenzionális’ biológus, Arisztotelész került az ‘extenzionális’ matematikai filozófus, Platón fölébe, és az összes primitív meghatározást, premisszát… impozáns Tovább A. E. van Vogt: A nulla-A világa

Kate Van Dyke: Valóra vált rémálom

Isla Etsrella szigetén béke honol. A családias szállodákban vidám turisták pihenik ki az év fáradalmait. A pálmafák és az óceán morajlása minden gondot elűz az emberek fejéből. Azonban van egy lakos, aki állandó fenyegetettséget érez, és ő nem más, mint Tovább Kate Van Dyke: Valóra vált rémálom