Lassan egy éve a polcomon pihent Robert Merle: Francia história regényfolyamának első kötete. Sokszor gondoltam rá, hogy ideje volna már elkezdeni, de féltem az elkötelezettségtől, hiszen nem kevesebb mint 13 kötet elolvasásáról lenne szó.
![Francia história sorozat Francia história sorozat](https://www.letya.hu/wp-content/uploads/2012/05/Francia_historiak.jpeg)
Igaz ekkor mindössze egy kötet volt meg. De nem is olyan régen, a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, az Európa Kiadó standján ott figyelt a második kötet is (Csikóséveink), melyet nem hagyhattam ott. Ezt követően pedig kuponnapok voltak, így a harmadik kötet (Jó városunk, Párizs) is felkerült a polcra. Innen már nem volt visszaút, hiszen nem a szemnek gyűjtök, akármilyen tetszetős is a sorozat borítója egymás mellett.
Merle több könyvét is olvastam már, és nem találtam ezidáig köztük rosszat, így nem kellett félnem, hogy esetleg egy gyenge írást veszek kézbe.
![Robert Merle: Francia história Robert Merle: Francia história](https://www.letya.hu/wp-content/uploads/2012/05/Robert_Merle_Francia_historiak-e1337872366381.jpeg)
A bevezetés után viszont térjünk rá magára a Francia históriára, ahol is Pierre beszéli el visszaemlékezéseiben, hogy édesapja, Jean de Siorac, miként is tett szert nemesi rangra, és hogyan jutott hozzá Mespech várához Jean de Sauveterre harcostársával egyetemben. A két bajtárs testvéri szerződést kötött, és együtt irányították a birtokot. Jean de Siorac másodszülött fia volt Pierre, kivel bátyja (Francois) folytonosan éreztette, hogy csak másodszülött, így nem formálhat jogot a birtokra, és apjuk halála után Francois lesz a vár ura. Ezért hát nem is csoda, hogy Pierre inkább a vele egykorú féltestvérével, Samsonnal töltötte idejét.
Az első kötet, a család előtörténetét nem számítva, 1551-től egészen 1566-ig tartó időszakot tárgyalja, azaz Pierre születésétől egészen addig a napig, mikor Pierre és Samson elhagyják Mespech várát, hogy tanulmányaikat folytassák. Ebben a 15 éves időszakban Franciaország több háborúba is belekeveredik, valamint saját területén még egy vallásháborút is el kell szenvednie a pápisták és a kálvinisták között. Természetesen főhősünk közvetlenül is érintett, hiszen édesapja hadba vonul, valamint a családban is e két vallás állandó összeütközését kell elviselnie.
A regény elbeszéli a pestises időket, mikor is az első járvány idejében egyes városok majdnem teljesen elnéptelenedtek, majd a vissza-visszatérő járvány tovább szedte áldozatait. A nemesek bezárkóztak, a tehetősek elhagyták a városokat, hogy minél messzebb kerüljenek a fertőzéstől. Az egyszerű nép volt minden egyes csapásnak az igazi szenvedő alanya. A járvány alatt az ő soraikat tépázta meg leginkább a pestis.
Mivel Mespech földrajzilag igen távol esik Párizstól, így közvetlenül nem látunk bele a királyi ház mindennapjaiba, de közvetetten figyelemmel tudjuk követni az eseményeket, olyan mélységig, amennyire ez kihat az ország déli részein élőkre.
Merlenek köszönhetően az olvasó a XVI. században érezheti magát, és ebben az írás nyelvezete is segít (gondolom azért az eredetit nem oc nyelven írta 😉 ). Nem sok minden van, ami kizökkent ebből a világból. De az egyik az éppen Pierre édesapjának jelleme, és világszemlélete. Jean de Siorac a megtestesült jóság, aki segít a szegényeken, az árvákon, és mivel járatos az orvoslásban, ezért korát megelőzve olyan gyógymódokban hisz, amikre akkortájt nem is gondoltak. Ebből a szerepből csak néha esik ki.
Mindent összevetve, tetszett az első kötet, és kíváncsian nézek a folytatás elé. Ajánlanám mindenkinek, aki nem riad vissza egy ilyen hosszú regényfolyamtól, de legfőképpen könyvmolyoknak, akiknek egy ideig nem kellene gondolkodniuk azon, hogy mi legyen a következő amit majd olvasnak, egy-egy kötet végeztével.
Folytatása következik…
ISBN: 978 963 07 8993 6
Európa Kiadó, 2010
Terjedelem: 394 oldal
Bolti ár: 3000,- Ft
Mások pedig így látják:
Makranczos bejegyzése
WildWorld bejegyzése
Andiamo bejegyzése