Umberto Eco: A tegnap szigete

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Umberto Eco: A tegnap szigete
Umberto Eco: A tegnap szigete

Umberto Eco egy kézirat alapján rekonstruálta a barokk ifjú történetét, aki egy hajtótörést követően az “antipódus-délkör” vonalán túli Sziget közelében vetődött “partra”, pontosabban egy elhagyatottnak tűnő hajó fedélzetére, mely a legendás Szigettől (Salamon-szigetek?) nem messze horgonyzott az öbölben. Roberto de la Grive, a hajóra érkezését követően felfedezte, hogy élelemből és vízből igen nagy készletek állnak a rendelkezésére, csak az nem volt világos a számára, hogy hová tűnt a legénység. A csónakot sem találta, ami arra utalt, hogy a legénység azzal távozott a Szigetre, de a szárazföldön életnek semmi jelét sem látta. Mivel úszni nem tudott, így csónak híjján, hiába volt a Sziget egy karnyújtásnyira, ugyanolyan elérhetetlennek tűnt, mint az Úrnő szíve, melyet Párizsban próbált meghódítani.

Roberto története nem csak egy robinzonád, hanem egy kultúrtörténeti és tudománytörténeti kaland is, mely közelebb hozza az olvasóhoz a XVII. századi barokk gondolkodást, és szórakoztató módon tálalja azokat a vitákat, melyek nem egy tudós életét követelték. De mielőtt az elméletek összeütköztetésére kerülne sor, megismerjük Romberto életútját, mely végül a szerencsétlenül járt Amarilli fedélzetére vezette, majd a hajótörést követően a Daphnere sodorta.

Az ifjú hajótörött, hogy magányát enyhítse, leveleket kezd írni az Úrnőnek, melyben nem csak sajgó szívének bánatát és örömét meséli el, hanem saját történetét is. Nemesi származása egészen tinédzserkoráig megóvta a világ gyötrelmeitől, még el nem érkezett Casale ostroma, ahol apjával és hűbéreseivel karöltve, csatlakozott a védők seregéhez. Az ostrom alatt találkozott először a halállal, amikor apja egy hősies kitörésben halálos sebet kapott. Később a pestis kezdte el tizedelni a támadók, majd a védők seregeit és a lakosságot. Az ifjú szívében a gyász hagyott nyomot, de az elméje számára kinyílt a világ, mikor megismerte Saint-Savint, a világfit és Emanuele atyát, a két ellentétes világnézetet valló egyént. A kiegyezést követően nem is volt kérdéses Roberto számára, hogy Párizst válassza új tartózkodási helyéül, ahol művészek, tudósok, írók és költök között gyarapíthatja majd tudását és ismereteit.

A regényt nem a cselekmények viszik előre, hanem a gondolatok, melyek lassan bontakoznak ki Roberto elméjében, ahogy a különböző világnézeteket megismeri. Saint-Savin egy teljesen más álláspontot képvisel a világról, mint a keresztények többsége, és egy ilyen vita Emanuele atyával, okozza a végzetét is. A természettudományi viták és gondolatok nem csak érdekesek, hanem néha elég viccesek is. Persze, ezt mai fejjel teljesen másként látjuk, mint az 1600-as években, ahol még a Geocentrikus és Heliocentrikus nézetek versenyeztek egymással, és a világi nézetek szerint még a Holdon is kialakulhatott élet. A vallási nézetek kiforgatása és megkérdőjelezése igen extrém dolgokat eredményezett, és itt most nem csak Galilei meghurcoltatására gondolok. Saint-Savin elmélete nem csak megmosolyogtató, hanem el is gondolkodtató, ha keresztény nézőpontból tekintünk a megváltásra.

Umberto Eco, a regényben több filozófiai, tudományos és áltudományos nézetet és elgondolást is felvonultat. Ezeket több nézőpontból is körüljárja, de nem száraz, unalmas leírásokkal, hanem érdekes és megmosolyogtató párbeszédek, monológok által. Az ember észre sem veszi, hogy komolyan elkezd gondolkodni abszurdnak tűnő dolgokon. Persze, tudjuk, hogy ezek blődségek, de az akkori ember számára igenis lehetséges elgondolások és megoldások voltak. A földrajzi hosszúsági fokok meghatározása igen nagy kihívást jelentett a hajózásban, és versengtek is a birodalmak azért, hogy ők legyenek az elsők, akik kialakítanak egy olyan módszert, aminek köszönhetően pontosan meg lehet határozni a világ vizein utazva, hogy melyik hosszúsági fokon vannak. Ennek az ismeretnek a birtokában pontosabb térképeket tudtak volna készíteni, illetve könnyebben eltaláltak volna az ulticéljukig. Több módszert is igyekeztek kipróbálni a hajósok, de a tengerészeti kronométer feltalálása előtt (1730) csak találgatni tudtak, hogy melyik földrajzi hosszúságon vannak éppen. Ezért fordulhatott elő, hogy egy-egy szigetet többen is felfedeztek, vagy éppen nem találtak vissza egy újonnan felfedezett szigetre, mert annak helyzetét pontatlanul jegyezték le. Ezen kísérletek megismerése igen izgalmas, de néha eléggé ijesztő is.

A földrajzi hosszúsági fokok meghatározásán kívül a világ és az univerzum mibenlétének boncolgatása is felbukkan a regény lapjain. Elszórakozhatunk a Daphne fedélzetén történő párbeszédeken, mely Roberto és a Betolakodó, azaz Caspar atya között hangzanak el. Az is érdekes, ahogy Eco megszólaltatja az egyházfikat. Emanuele és Caspar atya igen érdekes akcentussal beszél a történetben, ami a mondanivalójukat is kissé nevetségessé teszi. Hiába próbáljuk komolyan venni őket, főleg, amikor Caspar atya keveri a nyelveket és töri az olaszt (fordításban a magyart).

Lassan arra is rájövünk, hogy mit jelet a regény címe. A beszélgetések eljutnak arra a pontra, hogy az “időutazás” kérdése is felmerül. A tegnap szigete, az elérhetetlen, a múltba vesző szárazföld, ami oly közel van, mégis oly távol, akárcsak Robertonak az Úrnő. Mégis, a tegnap szigete tele van lehetőséggel, hogy visszamenjünk a múltba és változtassunk a jövőn. Vagy csak elidőzzünk gondolatban a tegnap szigetén, hogy annak tükrében tekintsünk a mába.

Annak ellenére, hogy néha vannak üresjáratok a történetben, és bármikor le tudjuk tenni a könyvet, hiszen a szereplők nem fognak semmit csinálni nélkülünk (sőt, néha még akkor sem ha ott vagyunk), mégis szórakoztató. Több részre tagolódik a regény, aminek következtében nem fásulunk bele a dolgokba, hanem új és újabb események, elméletek bukkannak fel a regény lapjain. Eco érdeme továbbá az is, hogy a beszélgetéseknek és vitáknak nincs konklúziója, így az olvasóra hagyja annak eldöntését, hogy valamely elméletet elfogadja vagy elveti. Az ahogy feltárja előttünk a barokk ember gondolkodását, fejtegetéseit, igen meggyőző és érdekes. A vallási és világnézetek ütköztetésekor sincs egy éles határvonal, ami az egyik vagy a másik fél felé billentené az igazság mérlegét. Erre nagyon jó példa Caspar atya, aki, bár ragaszkodik a vallási nézetek megtartásához, nem veti el az eretnek gondolkodók elméleteit sem, mindaddig még az nem mond ellent az egyház tanításának.

A regény nem csak a barokk kor történelmi, vallási- és tudománytörténeti elméletek feldolgozása miatt érdekes, hanem azért, mert az embert is vizsgálja ebben a világban. Azt az embert, aki igyekszik megérteni a körülötte lévő világot, de nem ragad le a közvetlen környezeténél. Érdekli az univerzum felépítése, létrejötte, működése, a szubsztanciákat felépítő atomok és a körülötte lévő űr létezése, és mindaz amit ma már evidensnek veszünk, de a XVII. században még nagyon is kérdéses volt.

Nem egy könnyű olvasmány, annak ellenére, hogy Eco szórakoztató formában próbálta elénk tárni a barokk világ egy piciny szegmensét. Lassan haladtam az olvasásával, mert voltak olyan részek, melyek nem igazán tudtak akkor és ott lekötni. Később persze meglett a helyük a történetben, és szépen bele is simultak, de olykor feladták a leckét türelemből.

Aki csak most kezdene ismerkedni Umberto Eco regényeivel, annak nem ezt ajánlanám kezdésnek. Aki pedig ismeri Eco stílusát, és fel van készülve az ismeretek befogadására, amivel az író nem fukarkodik a regény lapjain, annak igen szórakoztató olvasásban lesz része. Azt pedig mindenki maga döntse el a végén, hogy létezett-e a kézirat, ami alapján Eco a regényt megírta 🙂

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 963 405 944 8
Európa Kiadó, 2019
Fordította: Barna Imre
Terjedelem: 570 oldal
Bolti ár: 4999,- Ft

A bélyegképhez felhasznált képek forrása: Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

(Összes olvasás: 62 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*