Sausic Attila: A terror sodra

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Sausic Attila: A terror sodra

RAF – Rote-Armee-Fraktion, magyarul: Vörös Hadsereg Frakció. Egy terrorszervezet a Német Szövetségi Köztársaságban, majd az egyesült Németországban, mely az imperialista hatalmak és a kapitalizmus ellen vette fel a harcot. A szélsőbaloldali terrorszervezet lázadó diákokból jött létre, amikor rájöttek, hogy tüntetéssel, szórólapozással és beszédekkel nem lehet megváltoztatni a világot. A rendőri erőszakra ők is erőszakkal feleltek, és így lassan radikalizálódtak.

A RAF létrejöttét állítólag Benno Ohnesorg meggyilkolása eredményezte, a diáké, aki egy diktátor fogadása ellen tüntetett 1967. június 2-án a (nyugat) berlini opera előtt. A rendőrség feloszlatta a tüntetést, és Ohnesorg egy belső udvarban talált menedéket, ahol egy rendőri egység elkapta, majd Karl-Heinz Kurras rendőrtiszt egy fejlövéssel kivégezte. Természetesen a rendőrt felmentették, és csak évtizedekkel később derült ki, hogy a Stasi embere volt.

A RAF 1968 és 1998 közötti időszakban volt aktív, és a vezetését három generációra lehet bontani. Tagjainak száma nem haladta meg a húsz főt egy adott időszakban, de szimpatizánsokból több százat, néha több ezret tudhatott maga mögött, akik közül többen is tevékenyen támogatták a szervezetet. Alkalomadtán olyan támogatójuk is akadt, mint az NSZK titkosszolgálata, akik robbanóanyaggal látták el a szervezetet. Ezek a bombák nem robbantak fel, de a palesztin terrorszervezettől kapottak már igen.

Sausuc Attila egy érdekes tényirodalmi regényben tárja elénk a RAF történetét, belső nézőpontból szemlélve. Talán még érdekesebb, amikor már egy nyomozó szemszögéből látjuk az eseményeket, aki arra is rájött, hogy az NSZK alkotmányvédelmi hivatala is bemocskolódott a terror elleni harcban, és saját hálózatot igyekezett kiépíteni. Ó, és persze, nem maradhat el a szovjet blokk, azon belül is a Stasi hathatós támogatása. Igaz, ha terrorizmusról van szó, akkor attól nem riadt vissza a szovjet bábállamok vezetősége sem, akárcsak a CIA, aki a közel-keleti terrorista csapatok ellátását és kiképzését támogatta. Szóval, mocskos, izgalmas és rettentően olvasmányos A terror sodra.

Amikor az Athenaeum Kiadó beharangozta a könyv megjelenését, megakadt a borítón a szemem, mert valahonnan ismerős volt a vörös csillag és a Heckler & Koch MP5-ös géppisztoly. Maga a RAF rövidítés is az emlékeim mélyen ott bujkált, de hogy pontosan mi is volt a RAF, vagy milyen terrorcselekményeket követtek el és ki ellen, fogalmam sem volt. Ennyivel talán le is zártam volna a történetet, ha nincs lehetőségem beleolvasni. Csak az első fejezet elejét olvastam el, és akkor már tudtam, hogy folytatnom kell. Mi volt az, ami ennyire behúzott már az elején? Az a hang, amit Sausic Attila megütött a kötetben. A résztvevők szemszögéből mutatta be az eseményeket, és kerülte a túlzásokat, a politikai kirohanásokat és azt, hogy bárkit elkapjon a szenvedély heve. Néha ugyanazt az eseményt két szembeálló személy szemszögéből követhettük nyomon, így megismerhettük mindkét fél látásmódját és az eseményeket két szögből is megvizsgálhattuk.

A kötet elolvasása után sem tudtam meg, hogy miért és hogyan robbant ki az 1968-as diáklázadás (más forrásokból azért tájékozódtam). Mindössze annyi ismeretet szereztem róla, hogy a csalódott értelmiségi diákok, a lázadás kifulladásával újabb frakciókat kerestek, ahol úgy látták, hogy a lázadás folytatható. Egyre másra alakultak meg a baloldali frakciók, melyek a kapitalista kizsákmányolás ellen léptek fel. Bár a diáklázadás hozott eredményeket, hiszen több helyen is szociális reformok indultak meg, célját nem érte el. Egyes csoportok pedig nem elégedtek meg a lázadással és a tüntetésekkel, így elkerülhetetlen volt a radikalizálódásuk, melyhez csak egy gyújtószikra kellett, melyet meg is kaptak Benno Ohnesorg meggyilkolásával.

A történet elmesélését Michael „Bommi” Baumann, a Június 2. nevű terrorszervezet korábbi tagja kezdi, aki elmeséli, hogyan is került a RAF közelébe, illetve a Június 2. mozgalomba. A baloldali fiatalember nem volt éppen értelmiségi, de a kommunák világa és eszméi magával ragadták. Maga a kommuna is egyfajta lázadás volt a kapitalista világrend ellen, hiszen felrúgott minden olyan szabályt, ami a kapitalizmus lételeme, azaz a tulajdon, a birtoklás és a fogyasztói társadalom.

Bommi a gyökerektől kezdi, hogy hogyan is alakultak ki ezek a szélsőbaloldali szervezetek. Mi inspirálta őket és mi határozta meg fejlődésüknek az irányát. Egy kicsit más volt, mint a hippi mozgalom Amerikában. Bár ők is tüntettek a vietnami háború ellen, és minden olyan agresszió ellen, amit az imperialista nagyhatalmak követtek el más államok ellen.

Az ideológiájukat azonban nem sikerült megértenem, sem meghatároznom a kötet alapján. Az megvan, hogy mi ellen küzdöttek, de hogy milyen világot szerettek volna létrehozni a győzelmük esetén, arra csak halvány utalásokat kaptam. A szocializmus lett volna a céljuk? De volt köztük anarchista is. Sőt, a baloldali csoportokon belül volt leninista, trockista és sztálinista is. Számomra pedig itt lép a képbe az egyik ellentmondás: ellenezték a vietnami háborút, mert az imperialista Amerika erőszakját látták benne, miközben egyes csoportok a sztálinista irányvonalat követték, vagy épp maoisták voltak, akikről köztudott, hogy tízmilliók halálát okozták. Akkor hogy is van ez? Nem beszélve arról, hogy egyes RAF tagok vagy segítőik, akik megúszták a terrorcselekményeket ép bőrrel, és a rendőrség sem akadt a nyomukra, azok az NDK-ban kaptak menedéket a Stasi közbenjárásával. A menedékért cserébe építették a szocializmust, és lelkesen jelentettek az élettársukról, munkatársaikról, rokonaikról, ismerőseikről, azaz mindenkiről. Csak éppen azzal nem számoltak, hogy a berlini fal leomlását követően megnyílnak a Stasi akták, és sokuk lebukik.

Érdemes egy külön bekezdést szentelni a Németország újraegyesítését követő időszaknak. A titkosszolgálati ügynökakták megnyitásával igen sok besúgó, terrorista, terrorista támogató, kollaboráns aktája nyilvános lett, így több vezető politikus is kellemetlen helyzetbe került. Vajon azon országokban, ahol nem nyitották meg ezeket az aktákat, hány volt (és jelenleg is aktív) KGB (mai nevén FSZB) ügynök ül a parlamentben, cégek vezetői székében és más kiemelkedő politikai vagy gazdasági pozícióban?

Egy másik nagyon jó kérdés, hogy egy szélsőbaloldali terrorszervezet lehet-e egyben szélsőjobboldali is? Mi van akkor, ha egy magas beosztású zsidó bankár ellen követnek el támadást? Nem beszélve arról, hogy hol lehet meghúzni az állam és a nép közötti határvonalat? Izrael a hatnapos háborúban kimutatta a foga fehérjét (előtte is, de arről majd később), és jelentős hadianyag-támogatást kapott az imperialista hatalmaktól. Akkor, ha egy izraeli intézmény ellen követnek el szélsőbaloldali fiatalok terrorcselekményt, akkor már nacionalisták is? Ha az elnyomott palesztinok érdekeiért szólalnak fel, akiket az Izraeli hadsereg a tengerbe akart szorítani, akkor már nácik? És mi van azokkal az izraeli terrorszervezetekkel (pl. Lehi), melyek a második világháború alatt a náci Németországgal álltak kapcsolatban, és támogatták a zsidók kitoloncolását Európából?

Mi a terrorista? Az az erőszakszervezet, amely nem viszi győzelemre a harcát. Nem, nem kell itt hőbörögni. Itt van rögtön a Lehi, amely a Harmadik Birodalommal is igyekezett megegyezni. Terrorcselekményeket követtek el, többek között Folke Bernadotte svéd ENSZ közvetítő ellen. Izrael megalakulását követően általános amnesztiát kaptak a terrorszervezet tagjai, majd 1980 óta katonai kitüntetés viseli a nevüket, és Jichák Sámír, a szervezet egyik volt vezetője 1983-ban az ország miniszterelnöke lett. De mielőtt rám sütné bárki is a nacionalista jelzőt, nézzük át Jasszer Arafat pályafutását. Megalapította a Fatah-ot, mely nem éppen politikai beszédekkel próbálta felszabadítani Palesztinát. Állítólag az 1972-es müncheni olimpián végrehajtott terrorista vérengzésről is tudott, és áldását adta a Fekete Szeptember akciójára. És még Hitlert csak javasolták Nobel-békedíjra, addig Simón Peresz és Jichák Rabin volt izraeli kormányfőkkel együtt Jasszer Arafat meg is kapta azt 1994-ben.

Sausic Attila kötete sokkal több mocskot hoz felszínre, mint azt az olvasó első pillantásra gondolná. A RAF történetén keresztül több szélsőbaloldali terrorszervezet tevékenységébe is bepillanthatunk, akárcsak a palesztin terrorszervezetek kiképzőtelepeire. Sok, a terroristákkal szimpatizáló, vagy aktívan támogató, esetleg az akciókban résztvevő név később is felbukkan az újságok címlapjain. Vannak olyanok, akik a terrorszervezetet politikai pártra cserélték, és a baloldal színeiben töltöttek be vezető pozíciót. De volt olyan is, aki a szélsőséget meghagyta csak éppen jobboldalra orientálódott és ott futott be politikai karriert. Mégis a legtöbb név a zöldeknél bukkan fel ismét, mint egy új gócpont a palettán.

A könyv olvastatja magát, és a sok név ellenére sikerült valamelyest képben maradnom az egyes személyek szerepét illetően. Be kell vallanom, hogy többször kénytelen voltam az internetet segítségül hívni, mert néha azért nekem is sikerült elvesznem a sok szervezet és vezetőik között. Sausic Attila különös elbeszélésmódja, ahogy bevezet bennünket a terrorszervezetek holdudvarába, és bemutatja nekünk a szereplőit, kétség kívül kicsit hátborzongató. De a legmocskosabb részek a kötet vége felé találhatóak, amikor lassan lehúzza a leplet a terrorszervezetek, a titkosszolgálatok és más állami szervezetek együttműködéséről. Amikor olyan emberek ellen folyik per, akik a helyszínen sem voltak, mégis több éves börtönbüntetés vár rájuk, miközben az igazi bűnösök szabadon élik életüket.

Ha a RAF-nak megvalósítható ideológiája és céljai lettek volna és sikerült volna azokat elérnie, akkor ma már nem terrorszervezetként emlékeznénk rá, hanem mint politikai (esetleg félkatonai) csoportra.

Nem számít, hogy korábban hallottál-e már a RAF-ról, vagy nem, mert ez a könyv be fog szippantani, és felszínre hozza mindazt a mocskot, amit a politikusok igyekeznek a szőnyeg alá söpörni. Valamint végigkövethetjük azt is, hogy egyes radikális fiatalokból, akik az erőszakot sem vetették meg korábban, idővel hogy válnak köpönyegforgató politikussá és illeszkednek be abba a rendszerbe, mellyel korábban élet-halál harcot vívtak.

Szerintem erősen ajánlott olvasmány 😉

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN:978 963 293 999 5
Athenaeum Kiadó, 2020
Terjedelem: 486 oldal
Bolti ár: 4499,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 28 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*