Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Norbert Winney: Sellők, hollók és csodalámpák

Már több mint három éve annak, hogy elszórakoztatott Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák című kötete. Olyan jó volt elmerülni egy mese-fantasyben, miközben megszűnt körülöttem a világ. Amikor megláttam, hogy Winney új kötettel jelentkezett, kíváncsi lettem, hogy milyen lehet a folytatás. Már a könyvhöz jutás is igen kalandosra sikerült, aminek köszönhetően személyesen is találkoztam a szerzővel és átvehettem a dedikált példányom. Nem is halasztgattam túl sokáig az olvasást, hiszen hajtott a kíváncsiság.

A Sellők, hollók és csodalámpák, hasonlóan az előző kötethez, szintén három elbeszélést tartalmaz, melyeknek ismét Vízfüttyő Loson a központi alakja. Az előző részben már megismerhettük a fiatalembert és a hűséges társát Musztit, a patkányt. Loson már kigyógyult szerelméből, és bár azt szeretné sugallni, hogy elege van az érzelemmentes szexből, mégis egy lánykollégium tetején látjuk viszont.

Loson, tehetségét kamatoztatva, olyan munkákat vállal el, ahol a kérők dolgát nehezítheti meg, azaz életveszélyes helyeken rejt el kincset, hogy a szerencsés vállalkozó, akinek sikerül eljutnia a célhoz, a kincsen kívül a királylány kezét is megszerezhesse.

A Habkirályok elbeszélésben egy kupát kell elrejtenie egy barlangban, hogy aki azt megtalálja, elnyerhesse a Habshár-szigetek királynőjének kezét. Azonban azt elfelejtették vele közölni a meghívóban, hogy a szigeteket körülvevő tengerekben hableányok tanyáznak, akik elrabolják a vízbe esett férfiakat. A volt király is egy baleset következtében tűnt el, több mint két évtizede, és azóta senki sem hallott róla.

A pikáns történetben előkerülnek a buja hableányok, akik csábító dalukkal bűvölik meg a férfiakat. Nos, Winney a részletekbe nem ment bele, de kíváncsi lennék, hogyan is képzelte el a folyamatot olyan nőkkel, akik csípő alatt uszonnyal rendelkeznek 😉 Jó, tudom, piszkos a fantáziám, de ha már nekikezdtünk valaminek, akkor tárgyaljuk ki 🙂

A Sámánszárnyak már kevésbé buja történet, bár itt is van egy fiatal királylány, akit meg lehet hódítani. Azonban Losonnak és Musztinak más veszedelmekkel kell szembenézniük. Történt ugyanis egy baleset, amikor II. Balambér lányáért versenyeztek a kérők. Hergelgócia királya elveszítette a fiát a kihívásban, és úgy döntött, hogy ez vért kíván. Hadat üzent II. Balambér királynak, őt téve felelőssé a fia haláláért. Balambér pedig úgy gondolta, hogy Loson a felelős, hiszen őt illette a kihívás megtervezése. Így fiatal barátunk szorult helyzetéből egy kisebb vagyon ígéretével úgy szabadulhatott, ha megtesz mindent a háború elkerülésére. A tetthelyet megvizsgálva, Losonnak az a gyanúja támadt, hogy talán nem is balesetről lehetett szó, hanem inkább gyilkosságról. Az egyetlen fogódzkodója, a színhelyen talált hollótollak voltak.

Ha a Sámánszárnyak komorra sikeredett, akkor mit szóljunk a Szellemárnyakhoz? A mesés közel-keletről azt hinné az ember, hogy romantikus, ezer meg egy éjszakás történetekbe botlik, de helyette kap egy csodalámpát, melynek a szelleme felerősíti a mágiát az országban, és a hullák feltámadnak. Nos, ez eléggé sötét és komor. Főleg, ha azt nézzük, hogy ez a zombihadsereg egyenest a szultán palotája felé tart, ahol a megmentendő királykisasszony is raboskodik. Ráadásul Losonnak halálközeli élménye is lesz, és valljuk be, hogy Musztinak nem kis köze van a dolgok ilyetén való alakulásához. Azért a zombi apokalipszis előtt kapunk egy kis masszázst is, ha már a mesés közel-keleten vagyunk. Mondjuk, egy kávé azért jól esett volna a történet közepén 😉

Az első kötet beállította a lécet, amit sajnos a másodiknak nem sikerült átugrania. Annak ellenére, hogy az író szépen bűvészkedik a meseelemek vegyítésével és más kontextusba helyezésével, egy jó szerkesztő elkelt volna a kiadás előtt. Talán a Sámányszárnyakra tudnám azt mondani, hogy hozta az első kötet színvonalát, feszességét és humorát. Itt minden a helyén volt és nem unatkoztam egy pillanatig sem. Jót derültem egyes beszólásokon, helyzeteken, miközben a komor hangulat is megtette a hatását. Azonban Habkirályok és Szellemárnyak esetén már nem ez a helyzet.

Kezdjük talán az első elbeszéléssel, a Habkirályokkal. Egy erős kezdés után egy kis visszaesés még nem lenne gond, hiszen a feszültségnek is hullámoznia kell egy kicsit. De kérdem én, miért foglalkozott annyit Musztival? Ez egy vizes történet, melyben a patkányoknak nincs túl sok szerepük. Szépen kinn kellett volna hagyni a parton és nem foglalkozni addig vele, még újra szerepet nem kap a történetbe. Valamint a vízalatti kalandozás is egy csipetnyit hosszabbra sikerült, mint kellett volna. Egy jó történetnek feszesnek kell lennie, és egy-két tervezett lazításon kívül többre nincs szükség, ugyanis az olvasó elkalandozik és már nem figyel úgy oda az eseményekre.

A Szellemárnyaknál tetszett, hogy Muszti kiemelt szerepet kapott, és az adott szituációban a viselkedése is jól megvolt jelenítve. Két dolog zavart a történetben: az egyik, a túl sok zombis jelenet. Lehet, hogy nem is a mennyiséggel volt a gond, hanem inkább a minőséggel. Tényleg úgy éreztem, hogy ész nélkül menetelnek csak, pedig milyen jó lett volna egy-egy szemén (vagy annak a helyén) keresztül bepillantást nyerni az ostromba, miközben nem is a harcon jár az eszük, hanem valami máson. A másik, a szultán és a sakk. Ok, megértem, hogy a sakk eredetére szeretett volna utalni az író, és frappáns is lett volna, ha megfelelően a történetbe tudja illeszteni. Az egyetlen pont, ahol ez sikerült, az a huszárok mozgásának az elgondolása volt.

Jól szórakoztam olvasás közben, annak ellenére, hogy néha tényleg elkalandozott a figyelmem a kevésbé érdekes részeknél. A humor ismételten megfelelően volt mérve, és nem éreztem egyszer sem, hogy erőltetett, vagy nem oda illő lenne. A könnyed történetnek köszönhetően sikerült kizökkennem a valóságból, és arra is jutott időm, hogy azt figyeljem, melyik jelenet vagy szereplő, melyik meséből pottyant a történetbe. Ezek is belesimultak a történetbe, és ha nem figyel az olvasó, hajlamos egy-egy kevésbé ismert meseelemen átsiklania. Az sem kizárt, hogy én is jó pár mellet elsiklottam, hiszen nem ismerem az összes mesét 🙂

Voltak olyan elemek a történetekben, amik nagyon megfogtak. Ilyen volt többek között az önfeláldozó hableány esete, aki habbá vált. Én is a Disney féle meséken nőttem fel, és jól emlékszem A kis hableány történetére. De emlékszem egy filmre is, mely az eredeti mesét hűen dolgozta fel, és a vége nem happy end lett.

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy ha már folytatásról van szó, mennyire érthető az a kötet az előző nélkül. Mivel a történetek cselekményei egymástól függetlenek, így akármilyen sorrendben olvashatók. Mégis azt ajánlom, hogy a központi szereplő, Loson miatt érdemes sorrendben olvasni ezeket, hiszen mindig van egy-két visszautalás Loson életére vagy régebbi szereplőkre, mintegy kontinuitást adva az eseményeknek. Mégis, a legfontosabb, hogy az olvasó szeresse és ismerje a klasszikus meséket, ugyanis ezek hiányában nem lesz túl nagy az élvezeti faktor. Pontosabban, fogalma sem lesz arról, hogy milyen utalásokat tartalmaznak a történetek és mely mesékből vannak kölcsönvéve egyes szereplők és események.

Továbbra is tartom a véleményem, hogy a Kalandok Óperencián innen és túl sorozat olyan felnőtteknek szól, akik szeretnek nosztalgiázni, és olvasás közben jó érzés számukra egy-egy mesét feleleveníteni, vagy éppen a meséhez tartozó történetet felidézni. Az a felnőtt, aki elveszti a kapcsolatot a gyerekkori énjével, elveszti a fantáziálás és álmodozás tehetségét is, és csak a való világ marad a számára.

A kötetet köszönöm Norbert Winney-nek.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 615 00 5689 0
Underground, 2019
Terjedelem: 300 oldal
Bolti ár: 3399,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól, IDE kattintva.

(Összes olvasás: 51 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*