Virág Emília: Tündérfogó

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Virág Emília: Tündérfogó
Virág Emília: Tündérfogó

A Hétvilág trilógia immáron elérkezett a végéhez, ahol a Sárkánycsalogatóból és a Boszorkányszelídítőből megismert szereplők egy közös kalandra indulnak, tündért fogni. Nem is kaland ez, és nem is indulnak, hanem inkább egy zord, sötét harc, amibe apránként belekeverednek.

Mindenki éli a saját kis megszokott, nyugodt életét, csak éppen Berzence küszködik a benne lakozó lidérccel. Úgy érzi, hogy szétszaggatja és a napjai meg vannak számlálva. Más lehetőséget nem lát, minthogy felébresszen egy tündért, aki az Áporka melletti Bivalyszigeten lévő sziklába van megkötve, immáron 300 éve. Azonban, ez a tündér nem az a fajta, akit a gyermekmesékből ismerhetünk, hiszen egy jóságon tündért miért is átkoznának egy sziklába? Apor, a tündér, kiszabadulását követően hála helyett inkább hozta a formáját és nem fukarkodott az átkokkal. A bajok pedig csak szaporodtak…

A Sárkánycsalogató nagyon tetszett, ami a humorának és az érdekes történetvezetésnek volt köszönhető. Azonban, ahogy haladunk a trilógia vége felé, egyre zordabb a hangulat, egyre sötétebbek a kilátások és a humor is kezd elfogyni. A történetvezetés azonban itt is pörgős és nem hagyja az olvasót unatkozni.

Lassan két éve annak, hogy az előzményeket olvastam, így elég nehéz volt beazonosítanom a szereplőket. Visszaolvastam a bejegyzéseimet, de sokkal előrébb nem jutottam. Így minden apró részletre figyeltem, ami a karakterekről bármi információt elárulhat, és kb. 50 oldalt követően már voltak sejtéseim, hogy ki, melyik történetből került ide. Aki egymás után olvassa majd a regényeket, annak nem lesznek ilyen problémái 🙂

Rögtön az elején belecsapott az írónő a lecsóba, és attól kezdve csak pörögtek az események. Egyik dolog hozta a másikat, és úgy nézett ki, hogy hőseink nem nagyon tudnak megszabadulni az egyre jobban rájuk rakódó átkoktól. Valahogy minden egy kicsit félrement, de csak annyira, hogy rosszabbul alakuljanak a dolgok. Még végül, az összes szereplő össze nem fogott, hogy együttes erővel szálljanak szembe az ellenséggel, akár az életüket is kockára téve.

A történetszál nagyon jól ki lett dolgozva, és logikusan fel lett építve. Előnye, hogy egyáltalán nem kiszámítható, így hiába is törjük a fejünket olvasás közben, a megoldást keresve, úgysem találjuk ki. Ez nagy erőssége a regénynek. Ami nekem hiányzott belőle, az a humor. Egyszerűen nem tudott megnevettetni, mert akármilyen cifra káromkodás hagyta el az egyik szereplő száját, vagy éppen vicces szituációba került, a zord hangulatból nem tudott kizökkenteni. Ráadásul a karakterek sem lettek kidolgozva, ugyanis a sok, egymást követő esemény között egyszerűen nem maradt idő a szereplőkre. Talán Berzence az egyetlen, akinek az érzéseit, gondolatait sikerült kifejtenie az írónőnek. A többiek csak bábok voltak a várost felforgató viharban. Hozzá kell tennem, hogy ez betudható annak is, hogy az első két részt régen olvastam, így elhalványultak az emlékeim. Talán, ha az elején egy kicsit több idő jut a szereplők felidézésére, akkor jobban belerázódtam volna a történetbe.

Az események főleg Budapesten játszódnak, de időnként elkalandozunk délebbre, egészen Áporkáig, ahol a Bivalysziget is található. Ismét bepillanthatunk a call centerek titkos világába, ahol a mumus és a Hurok együttesen nagyobb kalamajkát okoz, mint amit a Boszorkányszelídítőben láttunk. Egon is előkerül, de most nem az Oktogonon okoz felfordulást. Illetve megismerhetjük, hogy kik is lakják a Hétvilágot.

A népmesei elemek keveredése a modern technikával, és a modern életvitellel, igen érdekessé teszik a történetet. Virág Emília nagyon jól tudja vegyíteni ezeket, és nem érezzük, hogy különböző világokból lennének összerakva. Minden passzol mindennel, és semmi mesterkéltség sincs bennük. Olvasás közben olyan természetesen tudtam elfogadni az abszurd helyzeteket, hogy még magamon is meglepődtem. Talán csak Hollus és Emese esete ejtett gondolkodóba bizonyos részletek miatt.

A lezárás viszont tetszett, főleg azért mert nem sablonos, ezért is méltó befejezése a trilógiának. Nem maradnak elvarratlan szálak, és kapunk egy kis ízelítőt, hogy merre is mennek tovább az élet ösvényén a szereplőink.

A Tündérfogó nem lett a szívem csücske, de ha a trilógiára egyben tekintek, akkor azt kell mondanom, hogy Virág Emília, egy kerek egészet alkotott. A vidám és humoros kezdetektől eljutottunk egy zord világban játszódó befejezésig. Mint egy fejlődéstörténet, ahol a gondtalan gyerekkortól lassan eljutunk a felnőtté válás rideg valóságáig, miközben megküzdünk a saját lidérceinkkel, sárkányainkkal és az aranyos tündérből is már csak egy rosszmájú tünemény marad.

Kíváncsian várom, hogy ezek után mivel rukkol majd ki az írónő. Ismét egy urban fantasy kötetet tár majd elénk, vagy inkább a dark fantasy felé veszi az irányt? Valójában teljesen mindegy, hiszen a hangsúly a történeten van, és a trilógiát tekintve, valószínű ismételten egy kiszámíthatatlan, mégis egységes és gördülékeny történetet fogunk kapni.

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 293 746 5
Athenaeum Kiadó, 2018
Terjedelem: 318 oldal
Bolti ár: 3699,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Dóri Online Olvasónaplója
Könyveskuckó

(Összes olvasás: 121 . Ma 2 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*