Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren
Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren

Az Admiral Scheer, Deutschland-osztályú “zsebcirkáló” (ahogy a britek csúfolták) volt az egyik legsikeresebb német portyázóhajó a II. világháborúban. A birodalom tengeri bástyái sorozat harmadik kötete ennek a hajónak a történetét dolgozza fel, a megépítésétől egészen az elpusztulásáig, kiemelve és részletesen feldolgozva a portyázó körútját.

Theodor Krancke parancsnoklásával indult el 1940. október 14-én első, világháborús útjára a csatahajó, célként kitűzve a HX-84 konvoj megtámadását. Feladata, a szövetségesek által használt kereskedelmi útvonalakon haladó hajók megsemmisítése és zavar keltése. A legénységben még elevenen élt, testvérhajójuk, az Admiral Graf Spee szomorú sorsa. Krancke éppen ezért “óvatos duhajként” tekintett a jövőbe és kerülte a hazardírozást.

Aki olvasta a sorozat előző két részét, az már sejtheti, hogy mire számíthat ennél a kötetnél. Nos, a hajó története egy kicsit másképpen alakult mint az Admiral Graf Spee és a Bismarck csatahajóké, ebből kifolyólag a regényben is máshová kerültek a hangsúlyok. Nincs kiemelt szereplő, azaz hős a fedélzeten, és a hajó pusztulása sem olyan grandiózus csatában esett meg, mint az elődeié. Ennek köszönhetően igen nagy kihívás elé állította Izolde Johannsent a regény megírása. Hogy sikerült-e neki leküzdeni a nehézségeket? A válasz: igen.

Innentől kezdve spoileres lehet a bejegyzés azoknak, akik nem ismerik az Admiral Scheer történetét. Akik viszont a regény vége előtt úgyis elolvassák a hajóról szóló szócikket a Wikipédián, azok számára nem lesz spoiler.

Nehéz megénekelni egy eposzt egy olyan hősről, aki erőfölényben veti bele magát a csatákba és szinte karcolás nélkül, győztesen kerül ki belőlük. Valami ilyesmi az Admiral Scheer története is, hiszen a küldetését úgy teljesítette, hogy nem futott bele hasonló kaliberű ellenséges hajóba és nem bocsátkozott kétes kimenetelű csatákba. Ez köszönhető részben Theodor Krancke parancsnoknak is, aki megfontoltan választott ellenséget és néha inkább kitérőt tett, minthogy kockáztasson. Természetesen ez a hozzáállás csökkentette a morált a hajón, mert úgy érezték, hogy a kapitány kerüli az összeütközéseket. Egy hadihajónak pedig az a küldetése, hogy csatázzon a vizeken. Theodor Krancke mégis inkább úgy gondolta, hogy a kereskedelmi hajók megtámadása, szállítmányaiknak a lefoglalása jobban gyengíti a szövetségeseket, mint egy csatahajó elsüllyesztésének lehetősége.

Persze, csatákból nincs hiány, csak éppen eléggé egyoldalú, hiszen az erőfölény a német zsebcirkálónál volt végig. Azonban ne higgyük azt, hogy izgalmak híján maradunk, hiszen a csata helyének és az ellenség kiválasztásának művészete nem is olyan egyszerű dolog. A Dánia-szoros mindig is Achilles-sarka volt minden német csatahajó-küldetésnek, ami ezen a szoroson hajózott ki. A brit flotta éjjel-nappal járőrözött itt, megakadályozva a német hajók ki- és behajózását. Nagy szerencse és megfelelő időjárási körülmények kellettek ahhoz, hogy észrevétlenül elhajózzanak a flotta pusztító hajói mellett.

Izolde Johannsen, grandiózus csaták híján, a fedélzeten történő eseményeket próbálta kidomborítani, valamint az ütközetekben egymással szemben álló hajók legénységét bemutatni. Emléket állítva ezzel olyan bátor matrózoknak, mint a HMS Jervis Bay brit segédcirkálón szolgálók, akik szembeszálltak a német zsebcirkálóval, annak ellenére, hogy esélyük sem volt sem nagyobb kárt okozni az Admiral Scheerben, sem ép bőrrel megúszni a csatát. Még Dávid harcolt a Góliát ellen, addig a konvoj többi hajója időhöz jutott, hogy elmenekülhessen. Ebben a csatában, azonban Góliát nyert.

Egy igazi túlélőeposzba illő a San Demetrio története is, mely ugyanezen megtámadt konvoj tagja volt. Filmet is készítettek a hajó történetéről, és a 16 matrózról, akik hősiesen helytálltak. Az ő történetükkel jobban is megismerkedhetünk a regény lapjain, és több fejezeten keresztül követhetjük nyomon a matrózok megpróbáltatásait.

A fentiek ellenére ne gondolja senki, hogy az Admiral Scheer fedélzetén unalmas lett volna az élet. Az való igaz, hogy az átépítéseknek köszönhetően sokkal kevesebb meghibásodást szenvedett az útja során a hajó, de azért nem volt tökéletes. A hajó legénységének és a kapitány leleményességének köszönhetően azonban ezen meghibásodások nagy része orvosolható volt, és alkalmanként nem éppen szabályszerű megoldást követtek.

Theodor Krancke, annak ellenére, hogy parancsba kapta, hogy kerüljön minden összecsapást, ami kárt okozhat a hajóban, néha vállalta a kockázatot, hogy olyan terepre vezényelje a hajóját, ahol esetleg nagyobb flottába ütközhet. A szerencséjének és a megfontoltságának köszönhetően azonban sikerült elkerülnie az Admiral Graf Spee sorsát, és dicsőséggel indulhatott haza. Azzal, hogy elkerülte a lehetséges találkozásokat ellenséges csatahajókkal, illetve, hogy sikerült titokban tartania útvonalát, tette lehetővé, hogy ilyen sikeres portyázó lehessen.

Izolde Johannsen kihozta a hajó történetéből a legtöbbet, és egyben emléket állított a hősi ellenfeleknek, akik halált megvető bátorsággal küzdöttek és akkor sem adták fel, amikor már minden veszni látszott. Többek között megemlékezik a svéd lobogó alatt hajózó Stureholmról is, ami visszafordult, hogy a konvojból megtámadott és elsüllyedt hajók legénységét a fedélzetére menekítse, vállalva ezzel azt a kockázatot, hogy a zsebcirkáló megtámadhatja. A Stureholm legénységéről azonban rendszeresen megfeledkeznek a történelemkönyvek, mert nem szövetséges lobogó alatt hajózott.

Azt azért sajnálom, hogy ebben a történetben nem volt olyan, akiért izgulhattam volna, aki a kedvencem lehetett volna. A karakterek, akárcsak a történet jól ki lett dolgozva, és humorból sem volt hiány, ami kicsit feledtette, hogy háborús időkben játszódik. Sikerült az írónőnek ismételten a szövegbe olvasztania a műszaki adatokat és a történelmi dátumokat, így ezek sem akasztották meg az olvasást. A tények közlése is általában párbeszédekbe lett beleírva, így inkább hatott informatív beszélgetésnek, mint száraz felsorolásnak. Ennek köszönhetően, könnyen és gördülékenyen lehetett olvasni a regényt, és ha egyszer elkapta az olvasód az áramlat, magával is ragadja.

A sorozat negyedik része már készülőben, ami A furfangos fivérek címen fog napvilágot látni, valamikor az év vége felé, és a Scharnhorst, valamint a Gneisenau testvérhajók történetét fogja elmesélni regényes formában. Azonban még ez előtt várható egy másik hajózási-történelmi regény Izolde Johannsen tollából, ami a Megölni a királyt munkacímet viselni, és ha minden igaz, akkor őszre kerül a könyvesboltok polcaira, a Helikon kiadó gondozásában.

A hajózás szerelmesei idén sem panaszkodhatnak 🙂 Aki pedig nyomon szeretné követni az előkészületeket és az egyes regények munkafázisát, az az írónő FB oldalán megteheti.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 12 9951 9
Underground Kiadó, 2017
Terjedelem: 472 oldal
Bolti ár: 3650,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják: 
Lapozz bele
Libellum
Gabó olvas

(Összes olvasás: 74 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*