Jodi Picoult: Apró csodák

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Jodi Picoult: Apró csodák
Jodi Picoult: Apró csodák

Születésünk meghatározza a jövőnket. Nem választhatjuk meg, hogy milyen bőrszínnel és milyen neműként jöjjünk a világra, de még csak azt sem, hogy hol. Nem mindegy, hogy a többségi nemzethez tartozunk, vagy a kisebbséghez, esetleg egy elnyomott etnikumhoz. És persze az is meghatározó, hogy milyen anyagi körülmények között növünk fel. Szóval ennyit az egyenlőségről.

“A törvény előtt mindenki  egyenlő.” Valljuk be, hogy ez egy agyonkoptatott frázis, ami nem állja meg a helyét. Abban az esetben, ha az igazságszolgáltatásban nem emberek, hanem független mesterséges intelligenciák dolgoznának, talán lenne valami igazságtartalma az egyenlőségnek.

Jodi Picoult ismét egy olyan témához nyúlt, amiről az emberek legszívesebben hallgatnának. Nem akar róla senki beszélni, inkább a szőnyeg alá söpörnénk. De tudomásul kell vennünk, hogy a XXI. században is van rasszizmus, idegengyűlölet és előítélet, ami nem csak meghatározza az életünket, hanem nagyon sok emberét egyszerűen pokollá teszi. A ki nem mondott szavakat és az elhallgatott dolgokat rendezte egy regénnyé Picoult.

Az Apró csodák három ember történetét meséli el. Ruth, egy fekete szülész szakápoló, aki több mint 20 éve dolgozik a szakmájában, a Mercy-West Havenben. Munkáját ezidáig semmilyen kritika nem érte. Egy napon azonban eltiltják az egyik újszülöttől (Davis) az apa (Turk) kérésére. Az indok: nem szeretné a család, ha egy afroamerikai foglalkozna a gyerekükkel. Ruth megalázva érzi magát, de beletörődik a helyzetbe és betartja a főnővér utasítását. Azonban egy kritikus pillanatban egyedül marad Davisszel, akinek leáll a légzése. Ruth választás elé kerül: vagy megpróbálja megmenteni a csecsemő életét és ezzel kockára teszi az állását, mert megszegi a főnővér utasítását, vagy sorsára hagyja, és ezzel az ápolói esküjét szegi meg, valamint megtépázza a lelkiismeretét.

Davis halálát követően minden a feje tetejére áll. Turk, aki a Fehér Hatalom Mozgalom tagja, bűnöst keres fia haláláért és szándékos emberölés alapos gyanúja miatt feljelentést tesz Ruth ellen. Ruth hajnali háromkor arra ébred, hogy rendőrök törtek be a lakásába és bilincsbe verik, miközben mindent felforgatnak. Nem sokkal később már a börtönben várja, hogy megkezdődjön a tárgyalása. A sors iróniája, hogy az ügyész egy fekete nő, aki nem szeretne elfogultnak tűnni. A kirendelt ügyvéd, Kennedy pedig egy fehér nő, aki nem szeretne rasszistának tűnni, ezért mindent megtesz ügyfele felmentése érdekében.

Jodi Picoult valósághűen mutatja be a három szereplőt és a köztük lévő konfliktusokat. Turk nyíltan rasszista, aki mindent elkövet, hogy a fekete szülésznő börtönbe kerüljön. Ruth, aki kiváló tanulmányainak köszönheti, hogy kikerült a gettóból, most csalódottan tapasztalja, hogy mindaz amiért eddig küzdött és megteremtett magának és tinédzserkorú fiának, veszni látszik. Kennedy, a jómódú közvédő pedig lassan rájön, hogy tudat alatt igen sok előítélet van benne, amit megpróbál leküzdeni, de folyton falakba ütközik.

A regény mesterien van felépítve, ahogy a felszínről egyre mélyebbre hatolunk a rasszizmus, az előítélet és a gyűlölet bugyraiba. Megismerhetjük a három szereplő előéletét, céljait és jelenét. Picoult feltárja az olvasók előtt a társadalomban megbúvó különbségeket, amiről nem akarunk tudomást venni. Mi, olvasók szeretnénk azt hinni, hogy híján vagyunk az előítéleteknek és külső szemlélőként próbáljuk figyelni az eseményeket. Aki be akarja csapni magát, az csak tegye, de számára akkor ez a regény nem fog semmit nyújtani. Aki viszont Kennedyben ráismer magára, az már megtette az első lépést afelé, hogy változtasson a hozzáállásán. Én nem tartozom egyik csoporthoz sem. Jól tudom, hogy nagyon sok előítélet van bennem, amin hosszú ideje próbálok változtatni, több-kevesebb sikerrel. Hosszú út áll még előttem és nem is biztos, hogy a végére érek valaha.

A legizgalmasabb rész a regényben, számomra az volt, amikor az esküdteket válogatták ki. Mi minden befolyásolhatja egy ember döntését, amiről nincs is tudomása. A családja, az anyagi helyzete, a múltban ért atrocitások, mind-mind előítéletet szülnek a vádlottal szemben. Persze, valljuk be, hogy maga az esküdtválogatási is részben előítéletekre alapoz, annak ellenére, hogy a tapasztalatok is közrejátszanak.

Gyerekkorunkban sok külső hatás ér bennünket, ami elülteti a rasszista gondolatokat a fejünkben. Mindenkinek a családjában volt (van) legalább egy olyan személy, aki negatív felhanggal illette a más rasszba tartozókat. Tudat alatt mindezt elraktároztuk és később hagytuk hogy ezek megnyilvánuljanak saját életünkben is. Vagy hagytuk, hogy mások büntetlenül cigányozzanak, zsidózzanak vagy niggerezzenek.

A családon kívül a társadalomnak van legnagyobb szerepe abban, hogy ezeket a különbségeket elsimítsa, és polgárait egy előítéletektől mentes életre nevelje. Egy ideális demokráciában talán ez működne is.

Sokan azzal védekeznek, hogy a történet Amerikában játszódik, és itthon azért nincsenek ennyire durva különbségek. Talán nyitott szemmel kellene járni és nem elfordulni amikor rasszista, homofób, antiszemita megnyilvánulásokkal találkozik az ember. Elég csak az utóbbi két évre gondolni. Az országot ellepték az idegengyűlölő plakátok, amikkel a kormány próbál új ellenségeket alkotni, hogy közben elterelje a figyelmünket a valódi problémákról. Nem akarok itt az egészségüggyel és az oktatással jönni, hiszen attól sokkal súlyosabb gondok rothasszák a demokrácia alapjait. A goebbelsi propagandagépezet újraalkotásával, gyűlölet útján próbálnak hatni a polgárokra. Félelmet akarnak kelteni az emberekben, hogy ne bízzunk senkiben és folytonos veszélyben érezzük magunkat.

Nap mint nap szembesülök a gyűlöletkampány eredményével. Fröcsögő, gyűlölködő emberek ontják magukból a frázisokat, akik nem képesek (vagy csak nem akarják) a legalapvetőbb összefüggéseket sem észrevenni, hogy miért is kreál a kormány újabb és újabb ellenségképeket. Néha úgy érzem magam, mintha a ’30-as évek Németországában élnék. És ez a gyűlöletkampány még jobban céltér a határon túli magyaroknál, akik eleve kisebbségben élnek és fokozottan veszélyeztetve érzik magukat.

Próbáltam ezt a bejegyzést politikamentesen elképzelni, de nem sikerült. Egy hétig gondolkodtam rajta, hogy hogyan tudnám úgy megírni, hogy nem érintem a jelenlegi helyzetet. Ha sikerült volna, akkor én is beálltam volna azon passzív rasszisták és idegengyűlölők közé, akik észlelik a problémát, de nem tesznek ellene semmit. Nem, ettől még én sem leszek aktív szereplője a gyűlölet elleni harcnak. Mindössze egy csendes hang vagyok, ami remélem, hogy elér legalább egy-két emberhez.

Több értékelést is olvastam a könyvről, de sajnos nem sok helyen találkoztam őszinte hangokkal. Persze, mindenki elítéli a rasszizmust és hozza a nagy általánosságokat. De itt nem globálisan és nagyban kell gondolkodni, hanem apró lépésekben, apró csodákban, amik közelebb hozzák az embereket egymáshoz. Minden apró csoda egy téglát üt ki abból a falból, amit évszázadok alatt építettünk magunk közé. És ne hagyjuk, hogy minden egyes kiütött tégla helyére a politika kettő másikat rakjon!

Felmerül a kérdés, hogy ha ennyire betalált ez a könyv, akkor miért adok csak négy pontot rá. A magyarázat nagyon egyszerű. Jodi Picoult csak egy helyen rontotta el a történetét, ami csalódás volt számomra és teljesen feleslegesnek éreztem. Bár értem a mondanivalóját, mégis valahogy úgy érzem, hogy a könnyebbik utat választotta. Ráadásul a Fehér Hatalom Mozgalom és egyéb “nemzetiszocialista” érzelmű csoportok bemutatása sem sikerült túl jól. Valahogy elnagyolt és felszínes az egész, és ráadásul azzal, hogy lekicsinylően beszélt ezekről a szervezetekről éppen az ellenkező hatást érte el vele, mint amit kellett volna. Azzal, ha azt mondjuk, hogy a KKK csak egy kisebb csoportosulás, ami nem zavar nagy vizet és tagjai mindössze felvonulásokra járnak és néha összevernek pár embert, a probléma szőnyeg alá söprését jelenti. Igenis, minden ilyen és hasonló megnyilvánulást komolyan kell venni és nem elszigetelt csoport tevékenységének kell tekinteni.

Végezetül álljon itt egy videó, ami talán gondolkodásra készteti azokat is, akik első számú célközönsége a gyűlöletkampánynak.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Az Apró csodákat mindenkinek ajánlom, hiszen senki sem bűntelen közülünk. A regény nem csak egy izgalmas és érdekes történetet tartalmaz, hanem utazást lelkünk azon tartományába, melyről legszívesebben tudomást sem vennénk. „Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?” (Mt. 7,3)

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 293 654 3
Athenaeum Kiadó, 2017
Fordította: Babits Péter
Terjedelem: 480 oldal
Bolti ár: 3999,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Könyvutca
Lap Lap után
Gabó olvas
Varázstinta

(Összes olvasás: 632 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
1+

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*