Jeff Carlson: Fagyott égbolt

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Jeff Carlson: Fagyott égbolt
Jeff Carlson: Fagyott égbolt

A Jupiter Europa (Európé) nevű holdja már sok írót megihletett. A hold felépítése hasonlít a Föld-jellegű bolygókhoz, azaz jórészt kőzetből áll, a felszíne kásás jég (10-15 km), ami alatt feltételezhetően vízóceán található (kb. 90 km) és magja vasból tevődik össze. Feltételezések szerint az óceánokban aktív vulkánok léteznek és ezek felelősek a gejzírekért is. Tehát az élet alapfeltételei adottak, kérdés az, hogy sikerült-e kifejlődnie bárminemű élővilágnak. A 2010. Második Űrodisszeiaban Arthur C. Clarke eljátszott a lehetőséggel. Míg Ernest Cline egyenesen a Europáról származtatta az ellenséges idegen fajt Armada című regényében. Jeff Carlson azonban kicsit más nézőpontból közelítette meg a kérdést, és nem egy utópisztikusnak tűnő választ adott.

Az Európé belső felépítése
Az Európé belső felépítése

A nem túl távoli jövőben, az emberiség fúró- és kitermelő robotokat küld az Europa holdra, hogy deutériumot termeljenek ki. Azonban fúrás közben ráakadnak egy járatra, melynek az egyik részén ábrákat fedeznek fel. A fúrást felfüggesztik és egy háromfős kutatócsapatot küldenek a holdra, hogy kiderítsék, ki és mikor készítette az ábrákat. A csapat parancsnoka Bauman (USA), Alexis Vonderach (EU) műszakis és Lam (KNT) xenobiológus, a megérkezésük után, a parancsnak ellenszegülve, leereszkednek a mélybe. Amit lenn találnak, az minden elképzelésüket felülmúlja. Azonban hármuk közül már csak Vonnie olyan “szerencsés”, hogy a naphalakkal is összefuthat. Az első kapcsolatfelvétel azonban nem éppen úgy zajlik, ahogy azt Vonnie elképzelte és az életéért küzdve próbál kiszabadulni a jég fogságából, nyomában a naphalakkal.

A regény négy részre van osztva, de tartalmilag inkább három eseménysorozatot ölel fel. Az első harmada nagyon kaotikus, ahogy fejezetről fejezetre ugrál az időben. Az egyikben még a jelenben vagyunk, ahol Vonnie az életéért harcol, míg a másikban a múltban merülhetünk el, ahol a háromfős csapat még együtt volt. Néha pedig 1-1 fejezet erejéig gyarapíthatjuk tudományos ismereteinket a Europáról. Be kell vallanom, hogy nagyon el voltam veszve olvasás közben, és ezen az sem segített, hogy a leírások egyáltalán nem voltak kihegyezve a vizualitásra, azaz el sem tudtam képzelni, hogy éppen hol és milyen helyen lehet főhősünk. Az sem segített a dologban, hogy Clarson “naphalakat” választott idegen lényeknek, ugyanis nem nagyon tudtam elképzelni egy ilyen fajt.

A regény elolvasása után értettem csak meg, hogy talán éppen az volt az írónak a terve, azzal hogy ilyen kaotikusan írja le az eseményeket, hogy az olvasó jobban át tudja érezni Vonderach zavarodottságát és helyzetét lenn a jégcsapdában. Az a helyzet, hogy bár értékelem a szándékot, de ez nem jött be túlságosan, ugyanis így kezdeni a regényt, igen sok olvasónál zátonyra-futást eredményezhet.

Gejzír az Európán
Gejzír az Európén

A második rész már kezd letisztulni és egyre érdekesebb lesz, ahogy a különböző nemzetek kutatóállomásai egymást megelőzve próbálnak előnyre szert tenni. Egy igazi politikai és technológiai csata kezdődik el a kutatóállomások között, nem kímélve egymás felszereléseit. Mindent megtesznek, hogy a barátinak mondott csoport hálózatába betörjenek és információhoz jussanak a terveiket illetően. A legfőbb kérdés pedig az, hogy értelmes lényeknek tekintsék a naphalakat, vagy levadászható állatoknak, amikből az első vadász húzhatja a legnagyobb hasznot. Carlson rávilágít arra, hogy az emberiség kirajzása nem fog egy egységes földi koalíciót létrehozni. Mindig is a gazdagabb államok lesznek lépéselőnyben és a profit határozza meg az irányt. Ha valaminek nincs anyagi haszna, akkor nem is kell vele foglalkozni, még akkor sem, ha a tudomány szempontjából nagy előrelépést hozhatna. Ezek a villongások pedig odáig fajulnak, hogy majdnem teljes katasztrófát okoznak az egyik kutatóbázison.

A harmadik rész a legérdekesebb. A kapcsolatfelvétel. Itt tisztul ki a kép és válnak vizuálisan is könnyen elképzelhetővé a leírások. Egyszerűen beszippantott és elkeseredtem amikor láttam, hogy milyen kevés van már csak hátra a könyvből. Reménykedtem, hogy Carlsonnak lesz helye kifejteni a mondandóját és megnyugtató végkifejlettel lezárnia a könyvét. Hinni tudjuk, hogy hol kell, ugye? Nos, Carlson nagyon jól alkalmazza a szappanoperák egyes részeire vonatkozó lezárásokat, azaz a csúcson, a mondat közepén kell abbahagyni, hogy az olvasó azzal az érzéssel tegye le a könyvet, hogy: “Ide nekem a folytatást, de most azonnal!!!”. Így vagyok én is. Kell! Most! Tudni akarom, hogy mi fog történni.

Az Európé felszíne
Az Európé felszíne

Igen, egy sorozat első része a Fagyott égbolt, ami egyedülállóan építkezik felfelé. Ha egy koordináta rendszerben kellene berajzolnom, hogy a történet előrehaladtával hogyan változik az érdekességi faktor, akkor egy egyenest húznék, mely valahol a regény harmadánál érné el a 0 pontot, a végén pedig csúcsra járna. Kérdés, hogy Carlson képes lesz a folytatásban ezt az egyenest folytatni? Tudja még fokozni az érdeklődést és az érdekességeket? Ha tudatosan így építette fel az első regényt, akkor szerintem menni fog neki. Arról pedig nem tehet, hogy nem mindenkinek esik le egyből, hogy az elején mit akart érzékeltetni. Az ötlet jó volt, de a kivitelezés szerintem nem.

Összességében azt kell mondanom, hogy jó a regény. Ha valaki nem adja fel az első száz oldalon, akkor igazán izgalmas kalandban lehet része. Megéri átverekedni magunkat a kezdeti bukkanókon, hogy aztán elmerülhessünk a fagyott világ, a mesterséges intelligenciák és egymásnak feszülő nézőpontok rengetegében.

A felvetett elméletek is érdekesek, melyek a naphalak evolúciós történetét próbálják megmagyarázni. Clarke is rámutatott arra a problémára, hogy amennyiben a vízalatti hőforrások környezetében kialakulna valamilyen életforma, annak a sorsa meg van pecsételve, ha nem tud alkalmazkodni a hőforrás megszűnését követő világhoz. Bár tudjuk, hogy egyes baktériumok képesek a világűrt átszelve is életben maradni, de vajon az Europán is léteznek ilyen baktériumok? Esetleg olyan élőlények, melyek továbbfejlődtek? Mindaddig nem kapunk erre választ, még át nem fúrjuk a hold jégpáncélját és nem küldünk le szondákat, melyek átkutathatják a felszín alatti óceánt. Feltéve, hogy tényleg vízóceán van a jégkása alatt és léteznek meleg hőforrások is.

Galaktika Blog-Légió

Haragszom Jeff Carlsonra, mert lehetett volna ez ötpontos is, ha az elején is alkalmazza a lineáris történetvezetést és más módszerrel próbálja az olvasó tudtára adni Vonnie zavarodottságát és küzdelmét az életben-maradásért. Főleg, hogy ebben a történetben megvan minden, amitől egy regény jó lehet és ezt az utolsó kétharmadban szépen ki is fejtette. Végre egy olyan regényt olvashattam, ami szakít a megszokott idegen-kapcsolatfelvétel formulákkal és egy teljesen más alapon kezdi el körüljárni a témát. Ráadásul nem egy ideális jövőt tár a szemünk elé, ahol a Föld a béke és jólét melegágya. De nem is egy apokaliptikus jövőképpel szembesít. Egy, a valósághoz igen szépen konvergáló háttérrel látja el a kutatókat és a földi létet is.

Aki szereti az űropera jellegű hard sci-fiket, annak csak ajánlani tudom. Nem árulok zsákbamacskát, hiszen jeleztem előre, hogy a könyv első harmada kicsit necces, de ha ezen túljut az olvasó, valódi élményben lesz része.

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 615 5628 19 1
Metropolis Media, 2017
Fordította: Szente Mihály
Terjedelem: 374 oldal
Bolti ár: 3490,- Ft

A regény megrendelhető közvetlenül a kiadótól is kedvezményesen, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Széljegyzet

(Összes olvasás: 164 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*