Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Emily St. John Mandel: Tizenegyes ​állomás
Emily St. John Mandel: Tizenegyes ​állomás

Az apokalipszis bármelyik pillanatban eljöhet. Lehet, hogy éppen egy színházi előadáson ülünk és az előadás közben a kinti világ teljesen megváltozik. Az apokalipszis lovasai nem lóháton érkeznek, hanem a modern technika csodáin, repülőgépeken. Valahogy így képzeli el a világ végét a Tizenegyes állomás írónője is, aki egy vírusban látja a civilizáció végét.

A történet egy színdarabbal indít, ahol a híres színész, Arthur Leander Lear királyt alakítja, miközben elsötétül előtte a világ és szívrohamot kap. A nézők közül egy mentősnek tanuló fiatalember, Jeevant siet a segítségére, de már nem tudja megmenteni az életét. Arthur halálát a színpadon nézi végig a gyerekszínész Kristen. A színfalakon túl pedig tombol a grúznátha, melyről azt hitték, hogy csak a média ismételt túlkapása, azonban a halálos áldozatok száma időközben elérte a kritikus pontot. Gyors lefolyású vírusos betegség, mely a légi közlekedésnek köszönhetően pár nap alatt elterjedt az egész világon. A betegek halálozási aránya pedig 99,9%.

Az utóbbi évtizedben elég sok könyv és film jelent meg a témában. Soknak értelme sincs, mindössze csak egy posztapokaliptikus világot mutatnak be, ahol a túlélők csordákba tömörülve próbálnak túlélni, miközben vadásznak a konkurens csoportra. Mondhatni, hogy lerágott csont az egész és nem lehet róla már többet lenyúzni. Azonban Emily St. John Mandel megmutatta, hogy lehet erről másképpen is írni.

Bevallom, amikor olvastam és a második részhez jutottam, mely a világot mutatja be húsz évvel a vírus után, megijedtem, hogy egy Mad Max: Fury Road féle agyatlan történetet tartok a kezemben. Úgy voltam vele, ha valóban ilyen irányt vesz a történet, akkor, bár nem szokásom, félbehagyom az olvasást. A harmadik rész megkönnyebbülést hozott, amikor a történet visszatért a régi világba.

Az írónő Arthur Leander környezetében élt emberek történetein keresztül mutatja be a régi és az új világot, ugrálva az időben, de egyre közelebb hozva a szereplőket egymáshoz. A tinédzser Leanderrel kezdi, aki Torontóba menekül a kisvárosi élet elől és a színészetben látja meg a lehetőséget. Végigkövethetjük karrierjének hepehupás útját a sztárság felé, még végül abban a színházban köt ki az ötvenes éveiben, Lear király szerepében. Így ismerhetjük meg többek között a lesifotósból bulvárújságíróvá avanzsált, végül mentősnek tanuló Jeevant, vagy Arthur első feleségét, Mirandát, aki bár nem élte túl a grúznátha pusztítását, a limitált kiadású képregénye, a Tizenegyes állomás igen.

Arthur életének minden egyes fontosabb állomásáról megismerhetünk egy személyt, aki megúszta a gyilkos vírus pusztítását, vagy éppen hatással volt a túlélőkre. Így szinte minden korosztályból kapunk valakit aki a húsz évvel későbbi világban is jelen van. Rajtuk keresztül kerül bemutatásra az új és a régi világ közti kontraszt, melyben sokat segít az időben való oda-vissza ugrálás is. Teljesen másként tekint vissza Kristen a régi világra, mint Clark, aki Arthurral volt egyidős. Az emberiség 99,9% nem élte túl a vírus tombolását, így a civilizáció megszűnt létezni. Minden amit ma természetesnek veszünk eltűnt. Megszűnt az elektromos ellátás, nincs többé wifi és nincsenek gyógyszerek sem amik megakadályoznák, hogy egy egyszerű karcolásból vérmérgezés legyen.

Kristennek és csapatának azonban sikerült valamit átmenteniük a régi világból, mégpedig a művészetet. Vándorszínházukkal, az Utazó Szimfóniával járják be a vidéket, Shakespeare-t játszva az újonnan alakult kisvárosokba, melyeket a túlélők alapítottak.

A posztapokaliptikus téma miatt sci-fi kategóriába sorolják a regényt, amin tovább erősít, hogy megnyerte az Arthur C. Clarke-díjat is. Bár témáját tekintve valóban beleillik a zsánerbe, én mégis úgy érzem, hogy közelebb áll a szépirodalom műfajához. Ahogy az írónő bemutatja a két világot, mintegy ellentétét egymásnak, illetve a bennük élő embereket, az egyszerűen lenyűgöző. Tudom, kicsit furán hangzik, de ez egy hangulatos posztapokaliptikus történet, ahol megkedveljük a szereplőket és átérezzük fájdalmukat. Nem a szánalom az amit érzünk olvasás közben, vagy a hősbe vetett hit, hanem az ember megismerésének érzése, mely tükröt mutat a bennünk lévő világnak.

Bár sablonos, mégis Mandel jól bánt az ilyen világokba vizionált vallási fanatizmussal. Megjelenik a könyv lapjain és bár szerepet játszik a történetben, mégsem nyomul az előtérbe. Nem osztja szereplőit jókra és rosszakra, hiszen nem is lehet ilyen éles határvonalat húzni a két jellem között. Embereket mutat be, akik az idők folyamán változtak és ezek a külső behatások is alakították személyiségüket.

A főbb szereplőknek ahogy végigkövetjük az életútjait, lassan kitisztul előttünk a kép, hogy ki milyen szerepet is játszott Arthur Leander életében, és hogyan hatott rá ez a találkozás. Lassan egymásba érnek a szálak és ahogy összeállnak a múlt apró darabkái, úgy tisztul ki a jelen is.

A tudományos-fantasztikus irodalomba egyre jobban beférkőzik a szépirodalom is. Sajnos nagyon sok író nem tud mit kezdeni a két műfaj vegyítésével, azaz nem tud megülni egyszerre két lovat, aminek a következménye a lapos és túlírt történet. Emily St. John Mandel azonban könnyedén vette az akadályokat és egy olyan művel ajándékozta meg a sci-fi közösséget, amire már régóta vágytunk. Nem csoda, hogy a molyon 90%-on áll az értékelése, és a “szavazók” több mint fele maximális pontot adott a regénynek.

Ilyenkor kellene jönnie annak, hogy kiknek is ajánlanám ezt a könyvet. Ha a fentiekből nem derült ki, akkor hiába is koptatnám tovább a billentyűzetet. Helyette inkább emelem nemlétező kalapom Arthur Leander előtt, akinek sikerül méltóan távozni a régi világgal együtt, játék közben, gyorsan. Az őt ismerők számára a letűnt civilizációval együtt összeolvadt egy megbonthatatlan egységbe.

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 406 224 0
GABO, 2016
Fordította: Körmendi Ágnes
Terjedelem: 362 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft

Mások pedig így látják:
Könyvgalaxis
Szubjektív Kultnapló
bookworm katacita
Dóri Online Olvasónaplója
acélpatkány
Széljegyzet
ekultura.hu

(Összes olvasás: 73 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*