Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva
Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva

Bombaként robbant a hír, amikor a Fumax kiadó bejelentette, hogy kiadják Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva című regényét. A sci-fi rajongók tűkön ülve várták a megjelenést, hogy kezükbe vehessék a féltéglányi kötetet, ami több mint 800 oldalon igazi hard sci-fit ígért. Az első pár hétbe, akarva-akaratlan is mindenfelé erről a könyvről olvashattunk lelkes kritikákat. Aki még bizonytalankodott, annak sem kellett sok, hogy beszippantsa a nagy lelkesedés és belevágjon ebbe a poszt-apokaliptikus kalandba. Már az első mondat megadja az alaphangulatot, ami így hangzik: „A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.” De nézzünk egy kicsit mélyére a dolgoknak.

A történet egy hihetetlen eseménnyel indul, amit már az első mondatból megismerhetünk. Aki akkor felnézett az égre, azt azt láthatta, hogy a Hold hét nagyobb darabra hullik és számtalan kisebbre. Az első hetekben mindössze hírértéke volt az eseménynek, valamint látványosságnak sem volt utolsó. Mielőtt azonban lecsengett volna a dolog, egyre több tudós jutott arra a következtetésre, hogy záros határidőn belül végzetes következményekkel fog járni a Hold felrobbanása, hiszen a törmelék egy része a Földbe fog zuhanni. A Kemény Eső, ahogy elnevezték a folyamatot, várhatóan 2-3 éven belül bekövetkezik.

A közelgő apokalipszis cselekvésre késztette az emberiséget, valamint arra, hogy félretegyen minden ellenségeskedést, és együttes erővel találjon valami megoldást, amivel megmenthető az emberi faj, vagy legalább egy része. Minden kutató és tudós belevetette magát a munkába, és azon kezdett el dolgozni, hogy hogyan bővíthető a Nemzetközi Űrállomás, hogy minél több embert tudjon befogadni. Illetve még egy problémával szembe kellett nézniük, mégpedig az űrbe menekített emberek élelmezésével, hiszen a Kemény Eső következményei akár 10 000 évre is lakhatatlanná tehetik a Földet.

Felrobban a HoldA regény nagy lendülettel indít és mérnöki pontossággal írja le a terveket a Nemzetközi Űrállomás bővítésére, valamint az élet fenntartására. Izgalmas és érdekes végigkövetni a terveket a megvalósulásig. Mivel kevés idő áll az emberiség rendelkezésére, ezért a legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb megoldásokat keresik, amik választ adnak az űrbéli élet kihívásaira. Azt persze mindenki jól tudja, hogy az egész emberiség nem költöztethető ki az űrbe, mindössze pár száz vagy maximum 1-2 ezer szerencsés. Így megindul a nagy kiválasztó show, hogy megkeressék azokat a fiatalokat, akik megfelelnek a jövő kihívásainak.

Neal Stephenson egy remek történetet vágott gallyra azzal, hogy túlírta a könyvet. Annyira elveszett a technikai részletekben, amik az elején még lekötik az olvasót, de később már inkább teherré válnak, hogy maga a történet háttérbe szorult. Szereplői egydimenziósak, nincs egy sem közülük, aki bármiféle érzelmi reakciót kiváltana az olvasóból. Tele van semmitmondó párbeszédekkel, melyek egy lépéssel sem viszik előre a történetet. Olyan, mintha csak statiszták lennének az apokalipszis vásznán. Nem csoda, hogy a 100. oldalt követően unalomba fullad. A feléhez érve kénytelen voltam egy hónapra letenni a könyvet, mert egyszerűen nem éreztem késztetést a továbbolvasásához, pedig éppen egy olyan résznél hagytam abba, ami változást ígért.

Kemény EsőA kicsit hosszúra nyúlt kényszerpihenőt követően ismét kézbe vettem a kötetet, abban a reményben, hogy talán beindul a történet, ám csalódnom kellett. Az egész regényre igaz, hogy alig van benne feszültségkeltés, ráadásul elég monoton az egész. Néha, amikor a távolba feldereng egy kis izgalom, Stephenson elkezdi húzni az eseményeket és olyan kitérőket tesz, ami egyáltalán nem tartozik a tárgyhoz és nem is érdekes. A feszültség “csúcspontját” (ami inkább csak egy dombocska) pedig lerendezi pár mondatban, és halad is tovább a kietlen monotóniába.

A regény három részre tagolódik, melynek első része még nagy jószívűséggel érdekesnek mondható. Ez foglalkozik magával a kirajzással és a földi élet pusztulásával. A második rész az űrbéli élet viszontagságait taglalja, igencsak hiányosan és unalmasan, miközben hosszú köröket fut semmitmondó leírásokkal. Az utolsó egyharmadban pedig egy fantasynek is beillő kicsapongást követ el Stephenson. Majd 300 oldalon ismerteti pár nap eseményeit, olyan részletesen, hogy ha az olvasó csak minden 10. oldalt olvassa el, akkor sem veszít semmit. Az izgalomnak még csak a nyomát sem találjuk ebben a részben.

Az író valami nagyot akart alkotni, de éppen a lényeg veszett el. Egy jó regénynek szórakoztatnia, elgondolkodtatnia kell. Kérdéseket kell indukáljon az olvasóban és “aha” pillanatokat. Mindezek helyett csak a matekom javult valamelyest, hiszen állandóan azt néztem, hogy mennyi van még hátra és hány százalékánál tartok éppen.

Neal Stephenson oldalaSzentinel írta a molyon egy másik könyv kapcsán, hogy egyre több olyan könyvvel találkozik, amik mérnöki pontossággal vannak megtervezve és megírva, csak éppen a lelke hiányzik a történetnek. Amikor ezt elolvastam, egyből A hét Éva jutott eszembe, amire ez egy az egyben ráillik. A nagy áradozások mellett azért találni pár negatív kritikát is a könyvvel kapcsolatban, amik arra mutatnak rá, hogy Stephenson kereshetett volna egy társszerzőt is, egy igazi írót, aki írni is tud, nem csak technoblablával terhelni az olvasót.

Végül essen szó a könyv címéről is. A hét Éva, mint kifejezés a regény elején előkerül, mint a Hold hét nagy darabja. Azonban a kifejezésnek van még egy vetülete is, amiről csak az utolsó harmadban esik szó, de attól kezdve minden erre épül és szinte minden oldalon utalásokat találunk rá. Akinek mindezek után még nem ment el a kedve a könyv elolvasásától és kíváncsi “a hét Éva” titokra, annak sok szerencsét kívánok, valamint emberfeletti kitartást!

A bejegyzés először a Kritizátor oldalon jelent meg.

Egyszer olvasható

ISBN: 978 615 5514 45 6
Fumax Kiadó, 2016
Fordította: Galamb Zoltán
Terjedelem: 853 oldal
Bolti ár: 5995,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
Széljegyzet
Szubjektív Kultnapló

(Összes olvasás: 204 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

3 Replies to “Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva”

  1. Elég sok fórumon panaszkodtak már erre, hogy profin megírt, szinte “tökéletes” regényeket gyártanak a mai “írók” (bocs az idézőjelért, nem tartom őket annak), és ez egyre meglepőbb. Persze csak addig, amíg rá nem jövünk, hogy egyre tökéletesebb íróprogramok léteznek angol nyelven, amolyan “könyvkészítők”, mint a zenei koktélokat mixelő számítógépes vackok. A srác csak leül és bepötyögi a neveket, a karaktereket, eseményeket és azt, hogy hol akar autós üldözést, szerelmi szálat, meg valami kis izgalmat, aztán a program olyan profin segíti, hogy az elkészült katyvaszt később könyv formájában nyugodtan meg is lehet jelentetni…

    Még mindig ott tartok, hogy hiszek a valódi írókban és a tehetségekben – de ezeket ritkán találom meg (általad sem nagyon). De hiszek bennük. Le kell zavarnunk ezeket a tehetségtelen program-írókat, akik nem hogy lelket, de még egy kis valamirevaló emberi érzést sem képesek beleszutyakolni a karaktereikbe, aztán helyet adnunk az igazán tehetségeseknek.
    Csak ez lassan következik be. Főleg úgy, hogy a friss korosztály ilyen szarokat kénytelen olvasni, mellette a másik ostoba bolondságokat kénytelen filmként megtekinteni… és a kettő valahol összemosódik. De ha majd tehetem, bele fogok nézni ebbe a förmedvénybe is.

    0
    • Neal Stephensont nem írnám le végleg, hiszen írt ő egy olyan csodát, amit Gyémántkornak hívnak.
      A hét Éva azonban nagyon nem jött össze neki. Mármint szerintem. Nagyon elment a technika irányába és elfelejtette, hogy szereplői emberek, akiknek érzéseik, lelkül van.
      Az viszont érdekes, hogy moly.hu-n mindkét könyvnek 80%-os a tetszési indexe, közel azonos mennyiségű olvasottság után. Az egyiket kedvenceltem, még a másikat lehúztam.
      Attól, hogy egy író egyszer ír valami nagyon jót, az még nem biztosíték arra, hogy a többi könyve is kiemelkedő lesz. Erre Stephenson nagyon jó példa.
      Az biztos, hogy mindannyian másképpen éljük meg az olvasott könyvet. Szerintem Stephenson valami olyasmit akart írni, mint Clarke: Szigetek az égben című könyve. Amíg Clarke meg tudta fogni a lényeget és jól előadni, addig Stephenson elveszett a technikai részletekben.

      0
      • Az hagyján…De amikor hétmilliárd emberről azt írta, hogy mindenféle nagyobb érzelmi reakció vagy küzdelem nélkül beletörődött a saját pusztulásába és alig néhányuknak jutott eszébe alternatív megoldást keresni…na, számomra ekkor vágta haza az egész cuccot mindenestül. Én értem, hogy nem akart belemenni ebbe a témába, de akkor írhatta volna úgy, hogy ne is kelljen vele foglalkoznia…mondjuk fordított időrendi sorrendben. Ötezer év távlatából nem lett volna zavaró, ha kevés információ maradt volna fenn magáról a kataklizmáról és csak valamivel több a pusztulás közvetlen következményeiről…Így talán kevésbé túlírt és olvasmányosabb lett volna a könyv…és nem rontotta volna el egy hétvégém azzal, hogy ráesett a lábamra.

        0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*