A múlt század második felében, az űrkutatás aranykorában még nagy terveket szőttek a generációs űrhajók bevetésére. Hiába lépett az ember a Holdra, mindenki tudta, hogy a több fényévnyire lévő csillagok élhető bolygóinak a meghódítására nem lesz elegendő egy kis űrhajó. A kutatásokat pedig szinte teljesen zátonyra futtatta egy csúfos kudarc:Bioszféra 2. Persze más események is közrejátszottak. Így a generációs űrhajók és a távoli csillagok meghódítása ismét csak a tudományos-fantasztikus irodalomban kapott helyet. Így esett, hogy az ötlet Kim Stanley Robinson regényében ismét felbukkant, mindössze annyi változtatással, hogy a probléma súlypontját máshová helyezte.
2525-ben egy többgenerációs űrhajó indul útjára, a 11,9 fényévnyire lévő Tau Ceti felé, hogy legénysége letelepedhessen az Aurora* nevű holdon, mely egy földi életre is alkalmas bolygó körül kering. Az űrhajó már több mint 160 éve úton van a cél felé, amikor történetünk kezdetét veszi.
Az két gyűrűből álló űrhajó, melyet a küllőkön keresztül egy négy kilométeres gerinc köt össze, lassan az útja végéhez közeledik. A gyűrűkben különböző ökoszisztémáknak alakítottak ki helyet, hogy a célt elérve, a földi vegetációval tegyék otthonossá az új világot. A történetünk főszereplője Freya, a tizennégy éves kislány, akinek a szemszögéből követhetjük nyomon az eseményeket. Érdekessége a regénynek, hogy mégsem csak Freya a mesélő, hanem a hajó mesterséges intelligenciája (MI) is.
Freya, akárcsak társai, visszamaradt a fejlődésben, ami a többgenerációs űrhajó mesterséges környezetének és a belterjes szaporulatnak tudható be. Devi, Freya anyja, mérnöki beosztásban szolgál a hajón és hozzá tartoznak a problémás esetek. Mivel a több mint 160 éves út alatt igencsak megkoptak az alkatrészek, így van dolga bővel. Az anyagnyomtatók egymás után köpik ki a tartalékalkatrészeket, mégis vannak olyan dolgok, amiket nyomtatóval nem lehet megoldani. Ilyenek a biomok egyensúlya, mely folytonosan ingadozik. Néha drasztikus megoldásra van szükség az egyensúly megteremtéséhez, néha csak egy szellőző megjavítására.
Devi halálát követően Freya lép a helyére, aki nem rendelkezik a megfelelő technikai ismeretekkel, de a több éves vándorlás, melyet a biomok meglátogatásával töltött, olyan tapasztalati ismeretekkel látták el, mellyel felveheti a kesztyűt a problémákkal szemben. Azonban amivel az Aurorán kerül szembe, tehetetlenségre kárhoztatja.
Kim Stanley Robinson visszanyúlt a régi történetekhez és kiegészítette a mai ismeretekkel. A Bioszféra 2 bukását korrigálva, létrehozta az űrhajóban a többé-kevésbé működő biomokat. A problémát ezzel úgymond lesöpörte az asztalról, hogy helyet adjon másoknak. Pl. hogy egy többgenerációs űrhajón milyen hatása lehet az emberi fejlődésre a mesterséges gravitáció, az ingadozó széndioxid arány a levegőben, illetve az egyes nyomelemek hiánya. A fő probléma pedig az ember és az idegen bolygónak a birtokbavétele.
Robinson újraélesztett egy álmot, csak azért, hogy újra elnyomja, kivégezze. Az Aurora kolonizációja folyamán fellépő probléma, illetve a hozzá tartozó bolygó terraformálásának hosszú ideje miatt, azt a következtetést vonja le, miszerint az embernek nincs helye a csillagokban, csakis a Földön. Ne is álmodjon arról, hogy valaha is kirajzhat, hiszen minden olyan bolygó melyen megvetette a lábát az élet, az az ember számára élhetetlen, míg a terraformálásra váró bolygókon olyan sokáig tartana az élet meghonosítása, hogy arra nem tud senki sem várni. Egy sci-fi írótól várná a legkevésbé az olvasó, hogy a haladás ellen szólaljon fel.
Nem csak a tudományos-fantasztikum köreiben mozgó személyek reménykednek a kirajzás lehetőségében, hanem nagyon sok tudós és kalandor ember is. Persze, mindenki egyetért abban, hogy a jövőt itt a Földön kell megalapozni azzal, hogy egy élhető környezetet hozunk létre. Abban is, hogy mielőtt elkezdenénk más bolygókat meghódítani, ildomos lenne az itteni levegőt megtisztítani, megszüntetni a környezetre káros termelést és átállni alternatív energiatermelésre. Sőt, a legfontosabb talán a fogyasztói társadalom megszüntetése lenne, hiszen gyorsan elavuló, silány minőségű és felesleges termékek tonna-milliárdjait állítjuk elő naponta. Igényeket ébresztünk olyan termékek iránt, amik nem teszik sem jobbá, sem pedig kényelmesebbé az életünket.
Az ember kitartó és álmodozó típus. Éppen ezért hiszem, hogy ha problémába ütközik egy bolygó kolonizálása folyamán, nem az lesz az első dolga, hogy fülét-farkát behúzva visszavonul. Igenis, felveszi a harcot és megtesz mindent annak érdekében, hogy a terve sikerüljön. Ha pedig bebizonyosodik, hogy az a bolygó végkép nem alkalmas a földi élet megteremtésére, akkor keres egy másikat, nem pedig feladja az egészet.
Bár Robinson kitűnően érvel, mégis bizonyos helyeken az elhallgatás politikáját választja. Nehéz szembeszállni egy íróval, aki fel sem teszi a megfelelő kérdéseket. Ez az egyik oka, hogy nem jött be teljesen a regény. Egyik részét szerettem. A kalandot, az új bolygó felfedezését, a kezdeti nehézségekkel való szembeszegülést. Utána pedig jött a kudarc. Ezzel kapcsolatban sok kérdést feltennék Robinsonnak és gondolom, hogy nem vagyok egyedül vele.
Egy pozitívum azért szóljon az író mellett is: a narráció. Azzal, hogy az MI-re osztotta a narrátor szerepét, új színt vitt a történetbe. Főleg, ahogy az elején a száraz adatokat nyomatja, még Devi rá nem szól és nem tereli a kívánt irányba. Lassan, ahogy egyre jobban “megismeri” az MI az emberi gondolkodás és szóhasználat elemeit, egyre folyékonyabban és színesebben adja elő a történetet. A végére már igazi szószátyár lesz belőle, és egyre kevesebb lényegi információval lát el bennünket.
Nem tudom megbocsájtani az első 100 oldal unalmát és az utolsó 20 oldal laposságát. Az utolsó fejezetre szerintem nem is lett volna szükség, hiszen tele van ellentmondásokkal és az üzenete is gyenge alapokon áll.
Miért van az, hogy az Aurorán nem jöttek elő a nagy térrel kapcsolatos problémák és úgymond normálisan ment a „partraszállás”, miközben a Földre való visszatéréskor nagy százalékban elkapta az embereket?
Nem volt teljes a történet. Nem lettek kibontva a problémák és nem lettek megrágva. Kicsit üresnek tűnt. 500 oldalon azért sokkal több mindent el lehetett volna mesélni és nem üresjáratokkal kitölteni a cselekmények közti űrt. Sokkal több kérdés-felelet kellett volna. Ahhoz, hogy meggyőzze az olvasót az elmélete igazáról, körbe kell járni a problémát és nem szabad nyitott kérdést hagyni. Vagy legalábbis úgy kellett volna vezetni a fonalat, hogy az olvasónak ne jussanak eszébe olyan kérdések, melyekre a válaszok mélyen el vannak hallgatva, vagy éppen el vannak bagatellizálva.
Összességében elég gyenge történet. Nem lett átgondolva és sok benne a huzat. Az is igaz, hogy érdekes gondolatok lettek felvetve, de sajnos csak az olvasó emlékezetében maradtak meg, Robinsonéból már a következő oldalon kiestek. Talán egy tizenéves olvasónak ennyi elég a boldogsághoz, de egy sci-fi rajongónak nem! Más pedig nem nagyon fog megbirkózni az első 100 oldal unalmával.
*-Aurora: egy kitalált bolygó Isaac Asimov Alapítvány–Birodalom–Robot regényciklusában. Ez volt az űrlakók által elsőnek betelepített világ, melyet először ‘Új Föld’-nek neveztek; körülbelül 3,7 parszek (12 fényév) távolságra volt a Földtől, a Tau Ceti csillagrendszerben.
ISBN: 978 61 5552 259 8
Agave Könyvek, 2015
Fordította: Farkas Veronika
Terjedelem: 501 oldal
Bolti ár: 3980,-Ft
A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadótól is, IDE kattintva.
Mások pedig így látják:
– Szubjektív Kultnapló
