Kati Hiekkapelto: Kolibri

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.
Kati Hiekkapelto: Kolibri
Kati Hiekkapelto: Kolibri

Amikor elkezdtem olvasni Kati Hiekkapelto: Kolibri című regényét, azt hittem, hogy egy skandináv krimi féleséget kapok, vagy valami helyszínelős történetet. Nem nagyon lovaltam bele magam, mert nem vagyok egy krimi rajongó, azonban pár fejezet után rá kellett jönnöm, hogy ez valami más, valami több.

Fekete Anna már az első napján, az erőszakos bűncselekmények osztályán két új ügybe csöppen. Az egyik egy futópályán történt gyilkosság, ahol egy fiatal lány holtestére bukkantak, akivel sörétes puska végzett, és biztos, hogy nem vadászbaleset volt, hiszen elég közelről kapta az arcába a söréteket. A másik pedig egy menekült kurd származású lány segélyhívása, akit életveszélyesen megfenyegetett a családja.

A történet azonban inkább Annáról szól, aki a ’90-es évek elején volt kénytelen elhagyni hazáját családjával együtt, a balkáni háborúk miatt és új otthonául Finnországot választotta. Így érzékenyen érinti a kurd lány, Bihar esete, miközben saját szörnyeivel is meg kell küzdenie, amit csak megnehezít a finn kollégák magatartása.

Fülszöveg helyett álljon itt ez a videó, amiben maga az írónő ismerteti a könyvét magyarul:

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

A Kolibri nem egy tipikus krimi történet, inkább egy igazán sokrétű társadalmi krimi, ami szépirodalmi köntösbe csomagolva tárja elénk a finn valóságot, gazdasági, szociológiai és menekültügyi kérdéseket is érintve. Sodró lendületű olvasmány, ami leköti és elgondolkodtatja az embert.

A történet elmeséli Anna múltját, aki vajdasági magyarként, 8 évesen szakadt ki abból a közösségből, ami az otthont jelentette számára. Elvesztette legidősebb bátyját, akit Jugoszlávia szétbomlásakor a horvát frontra soroztak be. Fiatal korának köszönhetően könnyen megtanulta a finn nyelvet, de mégsem sikerült teljesen beilleszkednie a társadalomba. Az új munkahelyén, a rendőrségen is folyton falakba ütközött, nem beszélve a rasszista kollégájáról, aki nem felejti el rendszeresen emlékeztetni, hogy ő is csak egy bevándorló, akinek nincs helye ebben az országban.

Ezért is érintette érzékenyen Bihar esete, akire a finn hatóságok nem nagyon figyeltek fel, és egy kihallgatást követően le is zárták a nyomozást. Így Anna, saját szabadidejét feláldozva, a főnöke háta mögött egyéni akcióba kezdett, hogy megmentse a kurd lányt a családjától.

A gyilkossági nyomozás közben azonban az olvasó betekintést nyerhet a finn otthonok mindennapjaiba is. A lehetséges tanuk kihallgatása során, illetve a nyomozók magánéletébe való betekintések alkalmával rá kell jönnünk, hogy a jóléti társadalom polgárai is rengeteg problémával küszködnek. A globalizáció, a munkamánia és a pénzhajhászás tönkreteszi a családokat. A kezdetben nagy lánggal égő szerelmek idővel ellaposodnak és kihűlnek. A régi értékek eltűntek és a fogyasztói társadalom lenyomata látszódik mindenhol. Az igaz, hogy a szociális támogatások lényegesen nagy terhet vesznek le az emberek válláról, melyek kis hazánkban igencsak el tudják lehetetleníteni egy család életét, de ezen túl ugyanazon problémákkal kell szembenézniük a finneknek is mint nekünk.

Huitzilopochtli -
Huitzilopochtli – “az, akinek kolibri van a bal kezében”

A krimi szál, annak ellenére, hogy egy kicsit a háttérbe húzódik, mégis izgalmakkal teli. Az első gyilkosságot követi egy második, majd egy harmadik és mindössze egy medál valamint a helyszínek kapcsolják őket össze. Huitzilopochtli, az indián főisten képének megjelenése igen nagy fejtörést okoz nyomozóinknak, de ez az egyetlen nyom amin elindulhatnak, meg egy piros autó, aminek sem a márkáját sem a típusát nem tudják.

Gyanúsítottból van elegendő, hiszen a szálak sok emberhez elvezetnek, és indítékokból sincs hiány. Azonban mind a három gyilkosság még a tények megerőszakolásával sem varrható egy ember nyakába. Akkor talán ketten tették? De ki volt az a páros és pontosan miért? Egy-egy áldozathoz még köthetőek, de mindháromhoz senki. Vajon rossz helyen keresgélnek és valójában egy elmebeteg sorozatgyilkos szedi az áldozatait, aki valamiért pikkel az éjszakai kocogókra?

Bihar beszámolói is színesítik a történetet, ahogy elmeséli, hogy hogyan került családjával Finnországba, és az idő múlásával hogyan próbált meg kiszakadni a szigorú szülői felügyelet alól. Milyen hazugságok árán tudott egy-egy szabad percet lopni az iskola utáni időből, és hogyan szembesült azzal a ténnyel, hogy szülei már kiválasztották számára a férjet, akivel le kellene élni az életét a muszlim hagyományok szerint. Valamint megdöbbenésére az is kiderül, hogy nem csak kiszemelték a férfit, hanem tudta nélkül már el is jegyezték vele.

És egy kis személyes a végére:

Kanjiža - Kanizsa (Magyarkanizsa)
Kanjiža – Kanizsa (Magyarkanizsa)

Egyes olvasók negatívumként említették meg, hogy Kati Hiekkapelto túl sokat foglalkozik Annával és a múltjával. Ehhez azonban tudni kell, hogy személyes kapcsolat fűzi az írónőt a vajdasági magyarsághoz. És ez az a pont, ahol én is érintett vagyok. Fekete Anna Magyarkanizsáról származik, ami nincs messze az én szülővárosomtól. Jól tudom, hogy milyen volt felnőni abban a közösségben, és milyen volt megélni Jugoszlávia felbomlását. Abban az időben még elég fiatal voltam, így nem tudtam teljesen felfogni, hogy mi is történik körülöttem, de azt éreztem, hogy valami elromlott. Elkezdtük zárni a kaput és rettegve vártuk, hogy melyik éjjel csengetnek és hozzák a behívót. Az addig hangoztatott Testvériség-egység (bratstvo i jedinstvo), amiben felnőttem, egyszer csak üres frázis lett, és a nacionalista gyűlölet vette át a helyét. Láttam, ahogy ismerősök családostul elhagyják otthonukat és megpróbálnak egy új hazát keresni valahol külföldön. Sok családnál csak a férfiak menekültek el, hogy külföldön várják meg a háború végét. Hiszen ez nem a vajdasági magyarság háborúja volt, és nem is azé a 23 másik nemzeti kisebbségé, akik Vajdaságban éltek. Meg kellett élnünk, hogy a szerb kormány az etnikai viszonyokat semmibe véve horvátországi, boszniai szerbeket telepítsenek be magyar településekre.

Külön köszönet az írónőnek azért, hogy reálisan mutatta be Anna múltját , a vajdasági állapotokat és ezen közösségek egymáshoz való viszonyát. Egyesek szerint Anna már inkább a szerbséghez volt közelebb, mint a magyarsághoz. Kívülállóként valószínű, hogy ez jön át a regényből, azonban a határon túli magyarok jól tudják, hogy ez nem így van. Mi nem egy homogén közösségben nőttünk fel, és már gyerekkorunktól kezdve kapcsolatba kerültünk más nemzetiségűekkel, más kultúrákkal, szokásokkal. Arra tanítottak bennünket, hogy békében éljünk egymás mellett és tiszteljük egymást. Ezt jól mutatja az is, hogy nagyon sok vegyes házasság köttetett ahol a házastársak igyekeztek megtanulni egymás nyelvét és elfogadni egymás kultúráját. És ez annyira működött, hogy tíz év tomboló nacionalizmus és háborúskodás után is fennmaradt a csírája, és újra együtt tudunk élni egymással. A 2011-es szerbiai népszámlálási adatok is jól tükrözik, hogy a hatalmi érdekeknek ellenszegülve 23 303 polgár vallotta magát jugoszlávnak és 30 771 nemzetiségét regionális hovatartozása alapján határozta meg. Félreértés ne essék, én magyarnak vallom magam, azonban származásomat illetően vajdasági magyar vagyok, amit nem is tudok és nem is akarok letagadni.

A regény számomra többet nyújtott annál, mint amire számítottam. Egy ismert és egy ismeretlen világ összeolvadását, mely felnyitotta a szememet több dologra is. Külön érdekessége a kötetnek, hogy bár az írónő finnül írta meg a regényt, vannak benne magyar és szerb szavak is, melyek dőlt betűkkel vannak szedve. Így olvasáskor, ha egy dőlt betűs magyar részhez érünk, jusson eszünkbe, hogy ez más nyelven is magyarul jelent meg.

Kati Hiekkapelto elmondása szerint a regényt nem tervezte egy sorozat bevezető részének, azonban írás közben újabb és újabb ötletek kaptak szárnyra, amit ebbe a történetbe nem tudott beleilleszteni, így új alapot képeztek a folytatáshoz. Ami azt jelenti, hogy Fekete Anna és társai története folytatódik. Én már nagyon várom 🙂

A kötetet köszönöm az Athenaeum Kiadónak.

IMÁDTAM

ISBN: 978 963 293 4693
Athenaeum Kiadó, 2015
Terjedelem: 514 oldal
Bolti ár:3490,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül a kiadói csoporttól is, IDE kattintva.

Mások pedig így látják:
PuPilla Olvas
Gabó olvas
Keményfedél

(Összes olvasás: 144 . Ma 1 ember volt rá kíváncsi)
0

2 Replies to “Kati Hiekkapelto: Kolibri”

  1. Örülök ennek a bejegyzésnek, azt hiszem nagyon hasonlóan láttuk a könyvet – a személyes részt leszámítva. De jó volt azt is olvasni, hogy szerinted milyen hiteles volt ez a része is.
    Számomra is többet nyújtott, mint egy sima krimi, vagy akár mint más, társadalmi kérdésekkel megfűszerezett krimik. Valami olyan egésszé állt össze a végén, ami már-már katarzis-közeli állapotba emelte az élményt nekem. Fülig érő szájjal mosolyogtam, amikor becsuktam, minden szörnyűsége ellenére.
    Én is nagyon várom a folytatást. 🙂

    0
    • Igen, ahogy látom, hasonló élményt nyújtott mindkettőnknek a regény. Többször is nekifutottam a bejegyzésnek, mert számomra annyira sokrétű volt, hogy nem is tudtam mivel kezdjem. Persze így is kimaradtak dolgok, de az olvasóknak is hagyni kell valami felfedezni valót 🙂
      Való igaz, hogy nem az a feszített krimi, hanem inkább egy nyugodt sodrású történet, ami olvastatja magát. Közben észre sem vesszük, hogy mennyire belopták magukat a szereplők az életünkbe, és izgulunk értük.
      Remélem, hogy Esko a folytatásban nem válik kezesbáránnyá 😀

      0

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*