</Harmónia>
Ami egyes embereknek utópia, az lehet, hogy másoknak dísztópia. Egyáltalán, ki szeretne olyan jövőben élni, ahol társadalmi tulajdon az ember teste, és minden ami káros, tiltó listán szerepel? Itó Projekt egy ilyen világot álmodott meg, ami nem egy légből kapott fantazmagória, hanem a valóság felnagyítása.
A Nagy Katasztrófát követően, amikor a földi államok csődöt mondtak és a szabadcsapatok atomtöltetekhez jutottak, amiket fel is robbantottak, eljött a mutáció aranykora. Az embereket új betegségek támadták meg és szedték áldozataikat. Mígnem a nanotechnológiának köszönhetően létre nem hozták a MediMol-t azt a molekulacsoportot, ami az immunrendszert helyettesíti és a tünetek megjelenése előtt végez a betegségekkel. Hát nem fantasztikus? Nincs több betegség, nincs több fájdalom. Csak az a baj, hogy a MediMol mellett más nanotechnológia is az ember szervezetébe került, pl. a WatchMe, amely figyeli az emberi szervezetet, és értesíti a központot, ha a testet negatív hatás éri. Azaz nem mi döntjük el, hogy mit iszunk vagy eszünk, hanem az Életmód Tanácsadók. És mindehhez mosolyogni kell, mert a szomorú ember kizárja magát a társadalomból. De mi történik akkor, ha több ezer ember, a világ különböző pontján egyszerre követ el öngyilkosságot? Hogy történhet ez meg? Ki, vagy mi van a háttérben?
Itó egy fiatal lány, Kirie Tuan szemszögéből mutatja be ezt a világot, aki barátnőivel együtt kísérel meg öngyilkosságot, hogy ezzel tiltakozzon a rendszer ellen. Később pedig részben behódolva a rendszernek, keresi a kiskapukat. Azonban a tömeges öngyilkosságok arra sarkalják, hogy utánajárjon a kiváltó ok(ok)nak, és egyre erősebb benne az érzés, hogy valami módon, volt barátnőjének, Mihie Miachnak is köze lehet a dologhoz. Kirie nyomozása közben egyre jobban elébünk tárul ez a “szép új világ”, ami birtokba veszi az emberi testet, és korlátok közé szorítja.
Manapság még nem tartunk a MediMol korszaknál, de a technikai feltételek egyre inkább adottak az emberek ellenőrzéséhez. Kamerák vesznek körül bennünket, állandóan online kapcsolatban vagyunk a világgal, így tudják merre megyünk, mit csinálunk. Bankkártyákkal vásárolunk, ahol online követik szokásainkat, pontgyűjtő akciókban veszünk részt, amivel feltérképezik ízlésünket. Lassan az ember a születése pillanatában megkapja a Facebook accountját, amivel egyedileg azonosítják, és ezzel tud majd csak csatlakozni a netre, vásárolni, telefonálni, utazni. Ezen account lesz a virtuális önmaga.
Az utcán sétálva egy “Google Glass” szemüveggel, az arcfelismerő funkciónak köszönhetően, a szembejövőkről minden információt lekérhetünk. Megjelenik a TP (Társadalmi Pont) száma, amivel egyből tudjuk, hogy kivel állunk szemben. Vagy egy bevásárlóközpontban sétálva, egyes üzletekre rátekintve egyből tudjuk, hogy ismerőseink milyen véleménnyel vannak a helyről, az étteremben melyik menüt szeretik a legtöbben, vagy éppen melyik üzletet kell kerülni, mert mások lepontozták. A magánélet pedig tényleg csak a hálószobára korlátozódik, bár az utóbbi időben már azt is a nyilvánosság elé tárják egyesek.
Itó ezeket a veszélyeket jól szemlélteti, és hiába a távoli jövőbe helyezi a cselekményt, valójában a holnapot mutatja meg nekünk. Ma már nagy része ezen technológiáknak a kezünkben van, még ha nem is olyan minőségben mint a regényében. Szinte mindenki a szociális hálók kereszttüzében éli az életét, ami egyre jobban kitágul és egyre jobban része az életünknek. Ma már be sem hívnak egy állásinterjúra, ha nincs Facebook profilod. Ha viszont van, akkor jól vigyázz, hogy mit raktál fel a vad tinikorban, mert a net nem felejt és mindent elárul rólad.
Minden médiából azt próbálják a fejedbe verni, hogy légy boldog. Ha nem vagy az, az csakis a te hibád, hiszen minden adott. Nézz szét, mindenki mosolyog: a kislány a plakáton, a kisgyerek a reklámban, és még a rádióban is vidám hangok adják tudtodra, hogy mindössze egy pohár üdítő kell a boldogsághoz. Tényleg ez lenne a harmónia? Az egyensúly önmagaddal? A társadalom mondja meg, hogy mi jó neked?
Ahogy a fülszöveg utolsó sora kérdi:”Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess önmagaddal?” – és itt nem a pénzről van szó!
Olvasás közben mintha két szálon futna a történet. Az egyik a regényben, ahogy azt Itó megírta, a másik pedig a fejemben, ahogy átültetem a valóságba. Mindkettő igen csak hátborzongató. Talán az egyetlen, ami kizökkentett az olvasásból, és az elején zavaró is volt, azok az etml-kódok, azaz az érzelmek virtuális kódjainak megjelenítései. Ha belegondolunk, hogy az író japán származású, akkor nem is csodálkozunk nagyon ezen a technikán, hiszen a köztudatban az él, hogy a felkelő nap országában nem illik az érzelmeket kimutatni, elég csak jelezni őket. Azonban, ami az elején zavaró volt, az a végére egyre jobban a történet szerves részévé vált, és nélküle nem szólhatott volna ilyen nagyot!
Aki kíváncsi a holnap buktatóira, az ne habozzon, olvassa el a regényt. Letehetetlen!
ISBN:978-615-5229-13-8
Ad Astra, 2012
Terjedelem: 307 oldal
Bolti ár: 2990,- Ft
Mások pedig így látják:
– mivel elég sokan vannak, így csak egy gyűjtőlistát linkelek: KATT IDE!
