Egy klasszikus sci-fi, még abból az időből, mikor az emberiség arról ábrándozott, hogy kolóniákat létesít a Holdon. Rendeget sci-fi, fantasy született abban az időben, sőt még a krimi írók is sokszor a Holdat választották a történeteik színhelyéül. Clarke sem kerülhette el ezt a hullámot, és ő is belefolyt a holdi történetek gyártásába.
A Holdrengés nem más, mint egy “kirándulóbusz” katasztrófájának története, mely nem a Földön leli sírhelyét, hanem a Holdon, a Szomjúság Tengerén. Viszont Clarke, nem csak áthelyezte térbe ezt a történetet, hanem ezen keresztül azokat a problémákat is feltárta, amivel a telepeseknek szembe kell nézniük.
Pat Harris a Szeléné II. kapitánya turistákat szállít a kietlen, mégis csodálatos holdi sivatagtengereken. Rajta kívül még 21 személlyel elindul a rutinnak számító kirándulásra. Az út annyira megszokott már Pat kapitány számára, hogy szinte csukott szemmel is végig tudja vinni a porjachtot az előre kijelölt útvonalon. Azonban a Hold belsejében már évmilliók óta készülődik egy gázbuborék kitörni, és pont akkor sikerül neki, mikor a porjacht is a környéken cirkál. A kitörést követően a gáz helyét rögtön betölti a holdi por, magával rántva a turistákkal zsúfolt “tengerjárót” is. Ezzel megkezdődik a harc az idővel.
Clarketól megszokott módon egy igen izgalmas kalandtörténetet olvashatunk. Nincsenek felesleges kitérők, és szórakoztató módon mutatja be a Holdat, valamint a kihívásokat amikkel szembe kell néznie szereplőinek, és egyszer talán a telepeseknek is. A történet mint ahogy írtam is, játszódhatna a földön is, viszont akkor nem lenne több, mint egy a száz katasztrófatörténet közül.
Clarke nem csak kolóniák létrejöttét vetíti előre (amik a mai napig nem valósultak meg), hanem azokat a tényezőket is, amik befolyásolják a létrejöttét. A Holdon turisztikai központ csak azért jön létre, mert így finanszírozni lehet a kutatásokat, és nem az adófizetők pénzét kell erre felhasználni. Ha belegondolunk, Clarke megélhette, hogy ez a látomása részben meg is valósult 2001-ben ( Dennis Tito volt az első űrturista – wikipedia.org).
A másik amit sikeresen előrelátott, a bulvármédia jelenléte, és egyre gátlástalanabb előrenyomulása a mindennapokban. A Szeléné felfedezésének kezdetétől, anyagiakat nem kímélve, tudósította a drámára éhes nézőket, anélkül, hogy felajánlotta volna a segítségét a mentőcsapatoknak.
Visszatérve magához a történethez, azt tudom mondani, hogy izgalmas volt, és mikor már úgy látszott, hogy kész a terv és elindul a mentés, mindig valami közbejött, fokozva a feszültséget. Clarkenak sikerült a végsőkig elmenni ezzel, és pont annyi csavart raknia a történetbe, amennyi az olvasót még leköti. Az utolsó eseménynél, ami megnehezítette a mentést, úgy éreztem, hogy ha jön még egy csavar, akkor leteszem a könyvet. Láttam, hogy még kb. 100 oldal van hátra, és kicsit el is keseredtem, hogy meddig tudja még húzni. Azonban megfeledkeztem a kötetben lévő elbeszélésekről, így a 100 oldalból már csak kb. 10 volt a regényből. Ennek köszönhető, hogy most pozitívan tudok visszaemlékezni az írásra.
Ami egy kicsit csökkentette az olvasás élményét, hogy sajnos mielőtt belekezdtem a kötetbe, elolvastam 1-2 véleményt a molyon. Persze, máskor is folyamodtam már ilyesmihez, azonban ahol cselekményleírás volt, azt kihagytam. Egyik molyos társamnak azonban sikerült lelőnie a “poént” minden figyelmeztetés nélkül. Így már azzal a tudattal kezdtem neki a könyvnek, hogy tudtam mi lesz a vége. Azért nem olyan izgalmas, ha az ember tudja, hogy dráma vagy happy end várja az utolsó lapokon. Viszont ha te még nem tudod, akkor garantált a körömrágás 😉
Nem ejtettem még szót a kötetben szereplő elbeszélésekről. Az Út a tengerhez, Clarke egyik nem túl sikeres, unalmas és átgondolatlan írása. Sokban hasonlít A város és a csillagok című regényéhez, és egy kicsit olyan, mintha piszkozatnak szánta volna, amit később szinte teljesen átírt.
A Bele az üstökösbe című novellája már a hihetetlenség határát súrolja, azonban nagyon jól rámutat az emberiség technikai függőségére. Ez a függőség viszont napjainkban még erősebben érezhető, és bele sem merünk gondolni, hogy mi lesz velünk, ha ezek a mindennapjainkat átszövő kütyük és berendezések egyszer csak meghibásodnak, eltűnnek! Érdemes pár percet elgondolkodni ezen. Számomra azonban az Éden előtt című novella volt a legütősebb. Vajon tanulunk a múlt hibáiból?
Ez a két novella megérdemli, hogy a jövőben egy antológiában is helyet kapjon. Tartalmukat illetően időtállók és jól tükrözik írójának tudományos megfontoltságát is.
ISBN: –
Kossuth Könyvkiadó, 1973
Terjedelem: 338 oldal
Bolti ár: -,-
